Meghalt Bertók László

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.

A Jelenkor számolt be róla, hogy elhunyt Bertók László Kossuth-díjas költő, Pécs város díszpolgára, a folyóirat főmunkatársa. 

Bertók László 1935-ben született a Somogy megyei Vésén, paraszti családban. Életrajza szerint mivel egyetemre nem vették fel, 1955-ben postai tisztviselő lett Marcaliban. 1955 augusztusában verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe került, ennek történetét Priusz (1994) c. prózai művében adta közre. 1959–1963-ban elvégezte a pécsi tanárképző főiskola magyar–történelem szakát, 1970–1973-ban a budapesti ELTE könyvtáros szakát. 1965 óta Pécsen élt, 1977-től a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója, később főmunkatársa volt, 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt. 

Bertók LászlóFotó: Digitális Irodalmi Akadémia

Első versei 1953-ban jelentek meg a pécsi Dunántúl című folyóiratban. Fiatal költőként szellemi kapcsolatot tartott Fodor Andrással, Takáts Gyulával, Csorba Győzővel. A „priusz” miatt igen későn, 1972-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Fák felvonulása. Korábban a Lengő fényhidak (1964) három szerzős – Makay Idával és Galambosi Lászlóval közös – antológiában közölték. Második önálló kötetére, az Emlékek választására (1978) is sokáig kellett várnia. Közben irodalmi életrajzot írt Csokonai Vitéz Mihályról és Vörösmarty Mihályról, 1984-től hasznos bibliográfiai munkákat tett közzé.

Mint a Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán elérhető életrajz hangsúlyozza, Bertók László költészetéről gazdag szakirodalom szól. Emlékezetes esszéket írt róla Ágh István, Tandori Dezső, Domokos Mátyás, Margócsy István; kötetnyi elemzést publikált Széles Klára és Csűrös Miklós; monográfia értékű „beszélgetés és tanulmány”-kötetet jelentetett meg Nagy Imre. 2005-ben Talán a kérdezés... címmel, Ágoston Zoltán válogatásában és előszavával jelent meg kötet a róla szóló írásokból. 

Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője ezt írta Bertók Lászlóra emlékezve

Ebben a furcsa évben, amikor mindent újra kell tervezni, a Magvető Kiadóban egyvalamiben biztosak voltunk: októberben megjelentetjük Laci Együtt forog című verseskötetét, ezzel ünnepelve közelgő, 85. születésnapját. A könyv egyszerre folytatás: egyfelől az epigrammatikus-groteszk Firkák a szalmaszálra sorozat második darabja, másfelől újabb eleme a Bertók-költészet állandó formai forgásának; és egyfajta lezárás is, lírai testamentum. Ha majd itt lesz az ideje, érdemes lesz számba venni, milyen fontos alkotója és részese Bertók László a mai magyar lírának, hogyan teremtett eleven kapcsolatot például Csorba Győző és Parti Nagy Lajos között, hogyan alakította-építette a költészet köznyelvét, a rá jellemző csendességgel és szerénységgel miképpen hozott létre újszerű-kísérletező költői formákat, hogyan gyarapította a magyar gondolati líra gazdag hagyományát és pályája végén a haiku- és az epigrammaköltészet tradícióját, hogyan írta át és hogyan írta tovább Pécset az irodalom térképén a Somogyországból érkező Bertók; és fontos újraolvasni a Priuszt, Bertók prózai művét, amelyből egyszerre ismerjük meg a hátországot, Vését és vidékét, a családi ősöket és szokásokat, és amelyből kirajzolódik az ötvenes évek diktatúrájának kegyetlen működése. Mindezeknek is itt lesz az ideje, de én most az utolsó, októberben megjelenő kötet egyik kétsorosát ismétlem magamban, a Túlélő című versét. „A program túlélni volt egy életen át, / azt azért ne hidd, hogy túlélted a halált”.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem