Pedofil tartalmak birtoklásával gyanúsítják a Dortmund és a Real Madrid egykori játékosát

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

A német sajtó értesülései szerint az egykori német válogatott labdarúgó, Christoph Metzelder bevallotta a hatóságoknak, hogy pedofil tartalmakat birtokolt. A közszolgálati Deutsche Welle arról ír, hogy egy nyomozás során jutott el az ügyészség a Borussia Dortmund és a Real Madrid egykori játékosához, és Metzelder együttműködött a hatóságokkal, mind a pedofil tartalmak birtoklását, mind megosztását bevallotta.

Christoph Metzelder 2015-ben, már szakkommentátorkéntFotó: firo Sportphoto/Christian Kaspar/Picture-Alliance via AFP

Több hivatalos részletet a vallomásából, például hogy mikor történt mindez, vagy mekkora mennyiségű tartalomról van szó, egyelőre nem tudni, de a DW értesülései szerint Metzeldert közel 300 pedofil tartalmú fájl birtoklásán érték tetten, és ebből 29-et meg is osztott WhatsApp-on keresztül. A rendőrség állítólag tavaly nyáron kérdezte ki először, nem sokkal később távozott is nevelőegyesületének, a TuS Haltern am See-nek elnöki székéből.

Az ügyészség hétfői közleménye is megerősítette, hogy a gyanúsított vallomása a birtokukban van. Mint azóta kiderült, a 39 éves Metzelder ügyvédei korábban megpróbálták elérni, hogy a bíróság honlapjáról eltűnjön az a közlemény, melyből kiderül, hogy a játékos vallomást tett a nyomozóknak.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem