Koronavírus-számok Magyarországon 05.11.
Elhunytak + 99 Σ 28 792
Kórházban - 102 Σ 3 282
Fertőzöttek + 493 Σ 792 879
Tesztek + 6 513 Σ 5 545 305
Egyszer oltottak + 40 314 Σ 4 346 089

A francia városokban is 10-kor be kell zárni a kocsmákat a koronavírus miatt

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

A brit pubok után hétfőtől  a francia kocsmák is csak este 10-ig lehetnek nyitva, legalábbis Párizsban és még 11 francia városban, ahol a kormány szerint a legnagyobb a koronavírus-járvány gyors terjedésének a kockázata. A szigorítás viszont csak 15 napig lesz érvényben, 

az éttermekre pedig nem is vonatkozik, mert a francia egészségügyi hatóság szerint az éttermekben általában messzebb ülnek egymástól az emberek, mint a kocsmákban. Az utcán sem lehet viszont folytatni a tivornyát 10 és reggel 6 között, a kijelölt városokban ugyanis a köztéri alkoholfogyasztást is betiltották ebben az idősávban, ahogy a zenélést is. Más rendezvényeket is korlátoznak, a következő két hétben például nem lehet lakodalmakat, fesztiválokat és diákbulikat és más szervezett összejöveteleket szervezni. 1000 fő fölött semmilyen eseményt nem lehet megtartani, kivéve a tüntetéseket, amelyeket viszont előre be kell jelenteni. Parkokban és egyéb köztereken legfeljebb 10 ember lehet együtt. Edzeni vagy sporteseményt szervezni csak szabadtéren lehet, az edzőtermeket, sportklubokat bezárják.  

Az új szabályok betartását Párizsban extra járőrök bevonásával ellenőrzi majd a rendőrség, a korlátozásokat megszegők pedig komoly bírságokra számíthatnak. Franciaországban 7,5 százalékra emelkedett a pozitív COVID-tesztek aránya, az országban 411 951 aktív fertőzöttről tudnak, szeptember 27-én 11 123 új esetet regisztráltak. (Guardian)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.