Mi van, ha valaki csak hazudja magáról, hogy gyilkos terrorista?

Több 444 videó?
Szeretném
  • Viszonylag ritka, hogy valaki dzsihadista terroristának hazudja magát, és ebből szép médiakarriert is építsen. 
  • Abu Huzaifa al-Kanadi, azaz Shehroze Chaudhry a New York Timest is megvezette.
  • De mit lehet kezdeni egy emberrel, akire azt kell rábizonyítani, hogy nem terrorista? 

Amióta az utóbbi néhány évben divatba jöttek a podcastok, és különösen a tévésorozatok rádiós megfelelői, az egyetlen történetet alaposan, hosszadalmasan, több epizódon át kibontó történetek, keveset ünnepeltek úgy körbe mint a 2018-as Caliphate-et. A New York Times közel-keleti tudósítója és igazi sztárújságírója, a román származású Rukmini Calimachi által jegyzett tízrészes podcast-sorozatot dicsérte a kritika, jelölték Pulitzer-díjra, és 30 millióan le is töltötték.

A podcast főszereplője Abu Huzaifa al-Kanadi, egy fiatal kanadai férfi, aki Pakisztán érintésével 2014-ben utazott Szíriába, csatlakozott az akkor ereje teljében lévő ISIS terrorszervezethez, ahol hamarosan már kivégzéseket is rábíztak.

„A vér meleg volt és mindenfelé spriccelt” – mesélte a podcastban egy feltételezett kábítószerkereskedő meggyilkolásáról. „Zokogott és ordibált. Kemény volt, többször meg kellett szúrnom. Aztán keresztre feszítettük, és a kést benne kellett hagynom a szívében.”

Abu Huzaifa két embert végzett ki, de nem sokkal később elege lett az ISIS erőszkakjából, és Pakisztánon keresztül hazautazott Kanadába. Legalábbis ezt állította ő a podcastban, biztosak nem lehetünk benne.

Biztosak csak abban lehetünk, mert több helyi lap is megírta, hogy szeptember végén a kanadai rendőrség kihallgatott egy Shehroze Chaudhry nevű férfit, aki azt állította magáról, hogy az ISIS tagja volt Szíriában, és ott erőszakos cselekményeket követett el. De nem vádolták meg semmivel, és nem is tartóztatták le.

Chaudhry a Toronto melletti Oakville-ben született egy kebabárus fiaként, és most már azt is tudjuk róla, mert ötbb forrás is megerősítette, hogy ő az a férfi, aki a Caliphate-ben Abu Huzaifa al-Kanadiként ecsetelte borzalmas vérengzéseit. Annyi biztos, hogy 2013-ban és 2016-ban egyaránt a pakisztáni Lahore-ban tanult, majd onnét hazatérve Kanadában folytatta a tanulmányait, és dolgozott a családi étteremben.

Hogy a hiányzó években pontosan mi történt, az továbbra is kérdéses. Valószínű, hogy Chaudhry tényleg járt Szíriában, de nem a kanadai, hanem a pakisztáni útlevelével. De hogy a közel-keleti országban mit csinált, azt pontosan nem tudhatjuk, illetve csak az általa újságíróknak elmondottakból derül ki. Chaudhry azonban különböző újságíróknak különböző történeteket mesélt a szíriai korszakáról.

A Caliphate alapjául szolgáló interjúkat Calimachi még 2016-ban vette fel, nem sokkal az után, hogy Abu Huzaifa visszatért Kanadába. A New York Timesnak előadott brutális sztori után azonban a CBC nevű kanadai tévécsatornának is nyilatkozott, de nekik már arról beszélt, hogy csak alacsony rangú rendőrtiszt volt Szíriában, és egyáltalán nem is ölt meg vagy végzett ki senkit.

Chaudhry/Abu Huzaifa persze 2017-ig rá is ébredhetett arra, hogy talán nem olyan jó ötlet emberek kivégzéséről mesélni, még akkor sem, ha azokat egy távoli országban követte el, és a New York Times megígérte, hogy az igazi nevét nem, csak a dzsihadista álnevét használják majd fel. Viszont ez ellen szól, hogy bár az utóbbi években Kanadában több egykor Szíriában vérengző ISIS-tag ellen is vádat emeltek, Chaudryval kapcsolatban semmi hasonlóan komoly nem merült fel a hatóságok részéről.

Calimachi, akinek újságírói munkájával kapcsolatban már egyébként is merültek fel pontossági aggályok, most azzal védekezett, hogy a Caliphate is kitért Abu Huzaifa történetének zavaros részleteire. A podcast 6. részében kétségtelenül szó volt arról, hogy nem volt tiszta, Abu Huzaifa pontosan mikor járt Szíriában, de az nem merült fel, hogy egyáltalán nem. Azt is megemlítették, hogy milyen nehéz leellenőrizni Abu Huzaifa állításait, mert ehhez egy olyan embert kellene szerezni, aki vele volt Szíriában és hajlandó is erről beszélni, ami gyakorlatilag lehetetlen.

Ez így talán nem lenne több médiaügyi érdekességnél és a New York Times magához képest pongyola munkájánál, de a Caliphate olyan sikeres volt, Abu Huzaifa véres története pedig akkorát szólt, hogy nagyon is komoly következményei lettek a podcaston túl.

Egy kanadai terrorszakértő szerint 2018 elején a kanadai kormány éppen azt tervezte, hogy hazaszállítja azokat az állampolgárait, akik a szíriai háború során kerültek kurd fogságba. A Caliphate epizódjai 2018 áprilisától jelentek meg, és a kanadaiak májusban úgy döntöttek, hogy inkább mégsem kezdik el hazaszállítani a rabokat, akik közt lehettek egykori ISIS-tagok is. Az említett terrorszakértő szerint nem túlzás azt állítani, hogy Abu Huzaifa története, ami Kanadában hatalmas vihart kavart, és maga a gondolat, hogy Szíriában iszonyatos bűncselekményeket elkövető kanadaiak visszatérhetnek, alapvetően megváltoztatták az országban az állampolgáraik hazaszállításával kapcsolatos vitát.

Hogy ez a vita 2018-ban hol tartott, azt a legjobban a kanadai konzervatív ellenzék vezetőjének parlamenti felszólalása illusztrálja, amelyben keményen nekiment a liberális Trudeau-kormánynak, amiért szabadon hagyja a podcast főszereplőjét:

„Ez a férfi állítólag Torontóban van. A kanadaiak részletes választ követelnek ettől a kormánytól. Miért nem tesznek valamit ez az undorító állat ellen, aki szabadon mászkálhat az országban?”

Most már tudjuk, hogy a kanadai ellenzék túllőtt a célon, de ettől még nem egyszerű megválaszolni a kérdést, hogy mi legyen Abu Huzaifa további sorsa. Az ügyben megszólaló kanadai szakértők szerint ha kiderül, hogy csak hazudott hóhérmúltjáról, akkor leginkább azzal a bűncselekménnyel, a hamis terrorveszéllyel fenyegetéssel lehet vádolni, amivel a bombariadóval telefonálókat vagy az ellenségeiknek rejtélyes, de valójában veszélytelen fehér port küldőket. Ez az a bűncselekmény, amikor ugyan nem valósul meg terrorcselekmény, de az azzal fenyegetés joggal kelt félelmet a közösségben, és a rendőrséget is feleslegesen dolgoztatja. De Kanadában még nem volt precedens arra, hogy valakit azért ítéljenek el, mert az hazudja magáról, hogy egy terrorszervezethez tartozik.

A hamis terrorveszéllyel fenyegetés legmagasabb büntetési tétele Kanadában öt év börtönbüntetés, de ehhez először is be kellene bizonyítani, hogy Shehroze Chaudhry nem gyilkolt meg senkit Szíriában Abu Huzaifa al-Kanadiként, viszont ennek terjesztésével szándékosan keltett félelmet keltett, és volt is olyan kanadai, akiben ez félelmet ébresztett. A másik megoldás, hogy Chaudhry a bíróság előtt meggyőzően érvel amellett, hogy igenis embereket végzett ki Szíriában, amikor ott a 2010-es évek közepén az ISIS iszonyatos dolgokat követett el.