Majdnem összeütközött két 2,5 tonnás űrszemét

Nagyon közel haladt el két űrszemét egymás mellett, de végül nem történt ütközés, jelentette a cég, ami az űrszemetek mozgását radarozza.

A Leolabs jelentése szerint egy használaton kívüli orosz műhold és egy kínai kibocsátott rakétaszegmens ütközött össze majdnem, mintegy 25 méterre haladtak el egymás mellett.

Onnan lehet tudni, hogy a két tárgy nem ütközött össze, hogy nincsenek törmelékre utaló nyomok az Antarktisz felett, ugyanis elég nagy törmelékzáporral járt volna, ha a két 2,5 tonnás összetömegű tárgy, amik 14,66 kilométer/másodperccel haladnak, összeütközik. A csaknem 1000 kilométeres magasságban lévő ütközésből származó törmelékek sokáig keringhettek volna az űrben, ezzel veszélyeztetve működő műholdakat.

Más szakértők szerint viszont nagyobb volt a távolság a két űrszemét között, a Texasi Egyetem professzora szerint mintegy 70 méter volt a távolság. Az Aerospace Corporation ugyanerre jutott.

Az űrszemét elég sok aggodalmat okoz, mert ha egy nagyobb ilyen tárgy találkozik egy űrhajóval, akkor akár megsemmisíteni is képes azt. (BBC)

A címlapkép csak illusztráció.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.