Kotyogjon vagy rotyogjon? – A kávéfogyasztás nagy dilemmái

Kávézás. Egy újabb téma, ami hétmillió focista és/vagy virológus országában családokat hoz össze vagy választ éppen ketté, hiszen ahány magyar annyiféleképpen issza a kávét. Általános megfigyelés, hogy négy emberből kettő ugyanúgy; legyen az rövid vagy hosszú fekete, tejjel vagy tej nélkül, hogy csak a legkézenfekvőbb eseteket vegyük alapul. És semmiképp ne keverjük bele a cukorkérdést. A cukorkérdés mindig mindent megvariál. (Akárcsak ma már a tejkérdés, de ezt tudjuk be annak, hogy amúgy is meg van hülyülve a világ.)

Visszatérve a kávéra, ezeknél a teszteknél a fanatikusok általában elvárják, hogy olyan írja őket, aki feketén csakis espresso-t, neadjisten ristretto-t iszik, hiszen szerintük a kávé igazi ízvilága csak ebben az esetben érvényesülhet. Hát, én meg erre azt mondom, hogy fenéket, amióta az eszem tudom tejjel iszom, és pontosan meg tudom állapítani a különbséget a jó és rossz kávé között.

Gyerekkoromból a kávéillatra ébredés maradt meg a legerősebben, ez természetesen az ősöreg kotyogósból áradt, mondhat aki amit akar, egy jól karbantartott kotyogósból ma is lehet kávét főzni, már amennyiben a kávé alatt azt a reggeli italt értjük, amitől felébredünk és elkezdjük a napunk. Csak azért írom, mert volt az a másik izé is, amivel inkább teát főztünk, az egy filteren át folyatta a forró vizet állítólag kávévá, na, aki azt itta, az nézett túl sok amerikai krimisorozatot a nyolcvanas években.

A közértekben állandósult frissen ledarált kávé illata mára már a múlté, a kotyogásra ébredés ellenben annyira megmaradt bennem, hogy amikor már egyedül éltem, és nem anyukám tette meg nekem a szívességet, nem voltam rest venni egy kisebb (értsd: olcsóbb) kávéfőző gépet, amit esténként bekészítettem, majd ráraktam egy távirányítású dugaljra és a telefonom első ébresztésekor megnyomtam a gombot, hogy 10 perccel később kávéillat legyen a lakásban, és ki tudjak kászálódni az ágyból.

Hogy ez megoldotta-e örökre a kérdést? Ugyan dehogy. Ezek az alacsonyabb árkategóriás kávéfőzők leginkább hosszú vagy hosszabb kávék lefőzésére voltak annak idején alkalmasak, amíg meg nem jelentek az egyre drágább, nagyobb és erősebb kávéfőző szerkezetek, és ez a jelenség a mai napig reneszánszát éli. Remek, mert ha beépítettet veszel, az minimum egy mosógép árával vetekszik, annyira nem is tisztítható könnyen, viszont képes illeszkedni a konyhádba, és egyszerre kiszolgálhatod vele a vasárnapi ebéd után az egész pereputtyot. Meg menőzni is lehet vele, már abban az esetben ha nemcsak a mosógép, de a szárító, a vasaló és a porszívó árát is ráköltötted. Csak aztán ne valami ócska kávét vegyél bele, mert csodákra még az sem képes.

Aztán mint derült égből a villámcsapás eljött a kapszulás kávéfőzők kora, aminek sokan nem jósoltak nagy jövőt, mégis úgy fest, egy jó darabig velünk fognak maradni. A kapszulás kávéfőzőkkel együtt jelentek meg ugyanis azok a fogyasztók, akik imádják a kávé ízét. Olyan emberek, akik a kávézást élményszámba veszik és általában kísérletező típusok.

A kapszulás kávéfőzők kritikusai sokallták a száz forint körüli kávénkénti árat és környezetvédelmi katasztrófákat vizionáltak, nagyon helyesen, annak ellenére, hogy vélhetően nem a kapszulák fogják elhozni az apokalipszist.

Valljuk be, van a kapszulás kávéknak egyfajta vonzereje; gyorsan elkészül, az illata pazar, sűrű, fekete színe kilóra megvesz, a váratlanul betoppant látogatót is pillanatok alatt ki lehet szolgálni vele, és még a nagyobb készülékek sem foglalnak irreálisan sok helyet. Arról nem is beszélve, hogy a piac villámgyorsan alkalmazkodott az igényekhez, ma már nincsen olyan élelmiszerbolt, ahol ne lehetne a jól ismert márkák alumínium kapszuláit (pl.: Jacobs, stb) megvásárolni, megkönnyítve ezzel azoknak a fogyasztóknak a helyzetét, akiknek csak és kizárólag azért van ilyen típusú kávéfőzője, mert karácsonykor az üzletek szinte ingyen dobták utánunk magát a készüléket, ha megvetted a kávéjukat.

A legékesebb bizonyíték a kapszulás kávék létjogosultságára a rengetegféle ízvilág, amit behoztak a gyártók. Hol van már az erősségi fokozat, mint szempont, pont nemrég találkoztam epres ízesítésű mogyorókávé-kapszulával, ám ami számomra szentségtörés az egy csomó mindenkinek egy újabb esély valami új megtapasztalására, és nyilván rengetegen keresik azt az ízt, amiért érdemes felkelni reggelenként.

Az ár-érték arányon is lehetne vitatkozni, de maradjunk annyiban, hogy amennyiben az ember a szokásos egy (max. kettő) reggeli és egy ebéd utáni kávéval számol, akkor az a napi háromszáz forint még akkor is elviselhető, ha negyed kiló Jacobs-ból azért lényegesen több kávé kikotyog, mint kilenc.

A dolog ott sántít (és ez aztán teljesen szubjektív vélemény), hogy a kapszulás kávéivást igen nehéz abbahagyni. Én, aki imádom a latte ízét, napi három kávét iszom meg, de ha kapszulás kávéfőző közelébe kerülök, nem bírok magammal, és nincs megállás. Amennyiben ezt lefőzött kávéval tenném meg idejekorán vinne el a szívem, már ígyis gyakran pörgök túl az elfogyasztott erős kávék után. Nos, a kapszulás kávéktól garantáltan nem lesz szívdobogásod, előfordult, hogy egy nap öt-hatot is simán megittam belőle, mégis könnyedén elaludtam este.

Egy dolog azonban nem változik. Az itt felejtett boomerek (én) erre a rövid időre már nem fognak átszokni a venezuelai borostyánkőből erjedéssel kisajtolt, titikaka tavi forrásból lefőzött avokádóaromával ízesített izére, hanem továbbra sem várnak el mást egy feketétől, csak hogy az üssön. Minden másra ott a kapszulás kávé. Tessék választani.