Áder János és a Magyar Közlöny a törvényeket megsértve visszaállították a nemesi címeket egy kitüntetés indoklásában

POLITIKA
2020 november 02., 10:08

A Magyar Közlöny egyik múlt heti, 232. számában egy rakás kitüntetés adományozásáról jelent meg hivatalos értesítés. Ezeket Áder János köztársasági elnök ítélte oda a miniszterelnök javaslatára. Az igen sokszínű mezőnyben, aminek sokak mellett tagja Bogár László közgazdász, Császár Attila, a köztévé épületének felgyújtásáról extázisban beszámoló tévés és Csermely Péter kormánypublicista is, ott van egy gróf is, nagykárolyi Károlyi László, a családjáról elnevezett alapítvány alapítója is:

Vagyis, ha törvénytisztelő módon akarok fogalmazni, egyszerűen Károlyi László.

Egy máig hatályos, 1947-ben hozott törvény ugyanis eltörölte Magyarországon a nemesi címek és előnevek használatát, a címerekével együtt. (E poszt szerzője például emiatt nem felsőszopori Szily László néven írja alá a cikkeit. És az avatárja emiatt a saját arca, nem pedig egy kék háttér előtt két lábon álló, egyik mancsában kardot, a másikban egy fehér lilomot tartó, háromágú koronát viselő, aranyszínű oroszlán.)

A törvény világosan kimondja:

3. § (1) A jelen törvény 1. §-ában említett rangjelző címek, valamint a „vitéz” cím használata tilos.

(2) Nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek, vagy a nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezésnek (de genere...) használata tilos.

Áder János köztársasági elnök, illetve a Magyar Közlöny szerencséjére büntetésre semmiképp sem kell számítaniuk, a törvény ugyanis nem rendelkezik szankciókról arra az esetre, ha megsértenék.

(A tippért örök hálánk olvasóknak, Zognak.)