Egy hét alatt sem ért ki a mentő egy tüneteket produkáló kilencéves kisfiúhoz

Egy egész osztály került karanténba Pécsen, és az egyik kisfiú tüneteket is mutatott, mégsem ért ki hozzá a mentő egy hét alatt sem, hogy letesztelje, számolt be az ATV.

A pécsi Mezőszél iskolában több tanárnál is koronavírus-fertőzést mutattak ki, ezért egy osztálynak is karanténba kellett mennie. A kilencéves kisfiú osztályfőnöke és napközis tanára is fertőzött volt, ezért őt is múlt hét pénteken hazaküldték, de kedd este tünetek jelentkeztek nála, lázas volt és folyt az orra. A szülők is a házi orvosuktól tesztet, de végül a fiú édesanyja magán úton teszteltette le a gyereket, a teszteredmény pedig pozitív lett, a mentő pedig még mindig nem érkezett meg.

A híradónak nyilatkozó egyik mentős azt mondta, hogy annyira túl vannak terhelve, hogy van, ahova egy hét alatt érnek csak ki.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.