Vogue-os vagy nem vogue-os = vékony, gazdag és fehér vagy sem

Több 444 videó?
Szeretném

Az amerikai Vogue szeptemberi számában többek közt a feketéket és a fekete kultúrát éltette, két borítót is készíttettek két fekete festőművésszel, Kerry James Marshallal és Jordan Casteellel. A lapszám a Hope (Remény) címet kapta, miután 2020 egy olyan évtized kezdete, amikor közel egy év alatt több mint egymillióan haltak már meg egy olyan világjárványban, ami munkahelyek millióit is veszélyezteti, amikor a klímaváltozás hatásai fenyegetőbbek, mint valaha, és amikor az Egyesült Államokban a rendőri brutalitások és a rasszizmus ellen tömegek tüntetnek. 

Csakhogy mindez egy olyan magazinnál történt, ahol annak legendásan kiállhatatlan főszerkesztője, Anna Wintour pár korábbi és jelenlegi alkalmazott szerint az elmúlt években – sőt évtizedekben – olyan munkakörnyezetet teremtett, ami finoman szólva sem volt befogadó a színesbőrű nőkkel. 

A Vogue szeptemberi száma minden évben az egyik legfontosabb, ez a hónap a divatvilágban olyan, mint az átlagos halandóknak a januári évkezdés, ilyenkor derül ki, mi lesz a jövő évi trend, olyan mint egy egy évre szóló Biblia (vastagságra is). Ez a lapszám annyira fontos, hogy a 2007-es szeptemberi számról egy dokumentumfilmet is készítettek, amiből kiderült többek között, hogy minden, ami elhagyja a főszerkesztő Anna Wintour száját, az szent és sérthetetlen.

Az aktuális közhangulat miatt

Júniusban, George Floyd halála után, miközben az USA-ban tömegek tüntettek az utcán, a Vogue-ot kiadó Condé Nast alkalmazottai is szembesítették főnökeiket a kirekesztő, sokszor rasszista munkakörnyezettel, ami több szerkesztő felmondásához vezetett, a dolgozók pedig ígéretet kaptak Roger Lynch vezérigazgatótól illetve Anna Wintourtól, hogy megreformálják az addig bevett felvételi gyakorlatot. Wintour júniusban egy körlevelet is írt:

Határozottan hiszek abban, hogy a legfontosabb, amit most mind megtehetünk, hogy lehetőséget kínáljunk azoknak, akik eddig nem kaptak. Kétségtelenül követtem el hibákat, és ha ezek a hibák az én irányításom alatt történtek a Vogue-nál, az az én felelősségem, és nekem kell orvosolnom azokat

A New York Timesnak több, Vogue-nál illetve a Condé Nastnál dolgozó fekete szerkesztő és újságíró szólalt meg a témában. Többségük szerint Wintour levele és bocsánatkérése álszent volt, csak az aktuális közhangulat miatt írta, bár annak örültek, hogy a szeptemberi számmal látványosan próbáltak változtatni az addigi gyakorlaton.

Egy korábbi, történetesen fekete alkalmazottja a New York Timesnak elmondta, amikor a Vogue-nál egy fotózáshoz készített anyagot értékelnek, két lehetőség van; hogy az vogue-os vagy nem vogue-os, vagyis hogy „vékony, gazdag és fehér” vagy sem. Hozzá hasonlóan többen is aról beszéltek a lapnak, hogy Wintour legszívesebben olyanokat alkalmazott, akik vékonyak, fehérek, gazdag családból jöttek és elitiskolákban tanultak. Sokan pedig megjegyezték, hogy Wintournak nem szabadna a továbbiakban a Vogue-nál és a Condé Nastnál vezető beosztásban dolgoznia.

A most 71 éves brit származású Anna Wintour 1988 óta a Vogue főszerkesztője, 2013 óta a Condé Nast művészeti vezetője, egyben pedig főszervezője a Met-gálának, vagyis a New York-i Metropolitan Múzeum évente megrendezett celebes, jelmezes divateseményének, ahova csak azok juthatnak be, akikre ő rábólint.

Ő az a nő, akitől állítólag minden tervező retteg és kollekciója tervezése közben azon gondolkodik, hogy vajon tetszik-e majd a Vogue főszerkesztőjének. Magánéletét szereti titokban tartani, de azért van neki: férjétől született két gyereke, akik már harmincas felnőttek, a kilencvenes évek végétől kezdve pedig, Shelby Bryannel élt, de csak nemrég derült ki, hogy már évek óta nincsenek együtt.

Híresen szigorú napirendje van, hajnali ötkor kel, este tízkor pedig akkor is ágyban van, ha akármilyen vörös szőnyeges eseményt kell emiatt otthagynia. Igaz, ezeken az eseményeken tizenöt percnél általában nem tölt el több időt, különben nem lenne ideje dolgozni. Róla mintázták Az ördög Pradát visel főszereplőjét, a film forgatókönyvét Wintour egy régi asszisztense írta, és bár a filmben a kíméletlen főszerkesztőt alakító Meryl Streep tényleg kegyetlennek tűnik, a való életben Wintour állítólag még ennél is sokkal rosszabb.

LeBron mint gorilla, hitlerező divattervező és gésának sminkelt fehér modell

A legtöbb megszólaló szerint Wintour a Vogue-nál olyan munkakörnyezetet teremtett, ami mellőzte a színesbőrű nőket, különösen a feketéket – ha alkalmazták is őket, a munka során háttérbe szorultak. A New York Timesnak több, volt fekete alkalmazott is azt nyilatkozta, annyira kívülállónak érezték magukat Wintour irányítása alatt, hogy megfogalmazásuk szerint a munkaidő átvészelésére egyfajta fehér alteregót kreáltak maguknak, aki másképp öltözködött és másképp beszélt, olyan stílusban, ami illeszkedik a főszerkesztő által elvárt képbe.

De van olyan is, aki szerint Wintournak köszönhető, hogy a Vogue-nál pozitív változások is történtek. Naomi Campbell az egyik első fekete szupermodell volt a Vogue – egyébként szeptemberi lapszámának – címlapján még 1989-ben. Campbell a New York Times szerint kifejezetten védte a főszerkesztőt: „Fontos tényező volt a karrieremben és az életemben, aki mindig is őszinte volt azzal kapcsolatban, hogy mit tehet meg és mit nem.”

Később is kerültek feketék a Vogue címlapjára, ezekben az esetekben azonban nem volt mindig szerencsés az ábrázolás. 2018-ban például LeBron James és Gisele Bündchen együtt került fel a címlapra, ami egészen véletlenül erősen hasonlított az amerikai hadsereg egyik első világháborús propaganda-poszterére, csak azon nem LeBron James volt, hanem egy dühöngő gorilla.


És akkor sem örültek sokan, amikor Wintour beállt John Galliano mellé, miután a tervezőt kirúgták a Diortól, amiért antiszemita megjegyzéseket tett és azt mondta, imádja Hitlert.

Hogy a részben Wintour-irányította divatvilágban mekkora fölényben vannak a fehérek, így a fehér modellek is, jól mutatja egy 2017-es, szintén vogue-os divatanyag, amiben Karlie Klosst gésának sminkelve fotózták Japánban. Miután sokaknak nem tetszett, hogy a sokszínűséget úgy próbálták propagálni, hogy egy fehér nőt sminkeltek ázsiainak, Karlie Kloss bocsánatot kért, Twitterén azt írta, sajnálja, hogy részt vett egy olyan forgatáson, ami egy olyan kultúrát mutat be, ami nem a sajátja. Kloss nyilvános bocsánatkérése a Vogue főszerkesztőjének viszont nem tetszett, Wintour álltólag sértődötten reagált és azt írta Klossnak, hogy máskor igazán szólhatna előre, ha egy Vogue-anyag kapcsán nyilatkozik. 

Fekete címlapok

Alexandra Shulman huszonöt éven át volt a brit Vogue főszerkesztője, ezalatt mindössze két fekete nő kapott önálló címlapot a magazinnál. 2012-ben Shulman azt nyilatkozta, szerinte „egy olyan társadalomban, aminek a zöme fehér, nem valószínű a vezető fekete modellek jelentős növekedése”. 

Gyakorlatilag leegyszerűsítve azt mondta, hogy több a fehér modell, a fehérek pedig őket akarják nézni. Ennek némileg ellentmond, hogy négy évvel korábban, 2008 júliusában az olasz Vogue első „fekete lapszáma” annyira keresett volt, hogy további hatvanezer példányt kellett nyomtatni belőle. Shulman 2017-ig volt a brit Vogue főszerkesztője, helyére a fekete Edward Enninful lépett, aki rögtön egy fekete modellt, Adwoa Aboah-t tette a címlapra. 

Hogy a világ vezető divatlapja mennyire megdöbbentően kevés sötétebb bőrű modellt foglalkoztat, arra 2019 áprilisában a Pudding világított rá egy nagyon látványos infografikán keresztül. Ebben azt mutatták meg, 2000 és 2019 között a Vogue mennyi és milyen bőrszínű modellt szerepeltetett címlapjain. 2000 és 2005 között 81 nő közül mindössze három volt fekete. Erre reagálva a Condé Nast egy közleményben viszont egy másik adattal is szolgált, miszerint 2017 és 2020 között a címlapon látható nők 32%-a volt fekete.

Emberi kedvességre képtelen

Fontos megjegyezni, hogy miközben Wintourt és a Condé Nastot rasszista munkakörnyezettel támadják, a Vogue vezető szerkesztője évekig André Leon Talley, egy fekete férfi volt. Talley 1988-ban Wintour mellett először a lap kreatív igazgatója lett, ezzel akkor történelmet írtak, hisz a világ legnagyobb divatlapjánál került vezető pozícióba egy fekete férfi. Egészen 2013-ig dolgozott a magazinnál különböző vezető beosztásokban, 2020 májusában pedig egy könyv formájában megjelentette emlékiratait, amiben nagy szerepet kapott Wintour is. Talley úgy fogalmazott, 

a Vogue főszerkesztője azért zárta ki őt a köreiből, mert ő „már öreg, túlsúlyos és nem elég menő”, szerinte Wintour egy „emberi kedvességre képtelen” valaki, aki „súlyos érzelmi és pszichológiai sebeket ejtett” rajta az együtt eltöltött évtizedek alatt. 

Amikor Talley a könyvét promózta, egy interjúban azt mondta róla, olyan, mint egy gyarmatosító, aki úgy érzi, mindenre jogosult és nem hagyja, hogy bármi útjába álljon a „fehér kiváltságának”.

Anna Wintour és André Leon Talley 2013-banFotó: Larry Busacca/AFP

A BLM-tüntetések kezdete után a Vogue online felületének szerkesztőjét lecserélte a fekete Chioma Nnadira, majd a Condé Nasthoz tartozó Bon Appétit-hez felvették a szintén fekete Dawn Davist. Ebben a pozícióban korábban Adam Rapoport dolgozott, aki júniusban mondott fel, miután többen is azzal vádolták, hogy diszkriminatív munkakörnyezetet teremtett. (A főzős videókban a színesbőrű szereplők közül többen arra panaszkodtak, hogy kevesebb a fizetésük, mint fehér kollégáiknak, illetve hogy a Bon Appétit „kifehérített” sok receptet, hogy azok megfeleljenek a „fehér ízlésnek”.) A Condé Nast végül egy közleményt is kiadott, amiben azt írták, kiadványaik főszerkesztőinek immár 42%-a színesbőrű, és mindegyiküket Anna Wintour vette fel. 

Más kérdés, hogy kinevezésük mennyiben jelenti azt, hogy döntési jogot is kaptak. Legalábbis a 2016-ban a Teen Vogue élére kinevezett szintén fekete Elaine Welteroth elmondása szerint bármennyire is ő volt a főszerkesztő, arra kérték, hogy a vezetést ossza meg két másik emberrel. Welteroth a helyzetet úgy értékelte, hogy sokkal kevesebb hatalmat és döntési jogot kapott így, mint az előző, történetesen fehér főszerkesztő. Két évvel később otthagyta a Condé Nastot, 2019-ben megjelent könyvében pedig feltette a kérdést, hogy vajon ugyanez történt-e volna, ha fehér férfinak születik.

Wintour bármennyire is tett lépéseket a közelmúltban azért, hogy az alkalmazottak közt nagyobb legyen a diverzitás, a New York Timesnak megszólalók szerint továbbra is hatalmas felelőssége van abban, hogy milyen, sokszor ellenséges és rosszindulatú munkakörnyezet alakult ki a lapnál és a kiadónál. Rajta kívül a legtöbben két másik, vezető beosztású embert emeltek ki, Phyllis Posnickot, aki a már említett gésás fotózás stylistja volt, illetve Grace Coddingtont, aki szerkesztő, majd később kreatív igazgató is volt a Vogue-nál.

Utóbbi egy alkalommal, amikor Rihanna késve érkezett meg egy Vogue-eseményre, állítólag azt mondta, “a feketék állandóan késnek”. Coddington később tagadta, hogy ilyet mondott volna, mindezt pedig azzal támasztotta alá, hogy már csak azért sem mondana ilyet, mert ő is mindig késik. De Grace Coddingtont egy másik alkalommal is betámadták, amikor 2016-ban fotók készültek róla a konyhájában, ahol, a só-, liszt- és cukortartói fekete háziasszonyokat formáznak.

Mindezek után pedig érdemes megjegyezni, hogy az amerikai Vogue legújabb, novemberi számának címlapján Naomi Campbell látható.

A Condé Nast szerint az összes Vogue-kiadványra havonta 24,9 millió ember fizet elő világszerte, az amerikai Vogue havi előfizetőinek száma pedig csak minimálisan csökkent az elmúlt években. Egy 2017-es adat szerint havi átlagban 1 240 000 előfizetőjük volt, ez a szám most 2020-ban kicsivel több mint 1 218 000. Vagyis nem úgy néz ki, hogy Anna Wintour hozzáállása és az elmúlt évtizedekben általa teremtett munkakörnyezet jelentősen befolyásolná az olvasók előfizetési kedvét. Az még mindig fontosabb, hogy melyik Gucci-csizmát kell megvenni a következő szezonra.