„A férjem megérintette a mellemet, és azt mondta: hoppá, mi ez itt”

Egészségügy
2020 november 20., 08:55
ad
  • Sok férfi nem is tudja, hogy mekkora szerepük lehet a mellrák időbeni felismerésében a nőknél. Elég csak egy kicsit több figyelemmel közeledni, és könnyen lehet, hogy ennek köszönhetően ők mentik meg a szeretett nő életét.
  • A mammográfiai és az ultrahangos szűrővizsgálat is nagyon fontos, de a havonta történő rendszeres önfigyelmet semmi sem pótolhatja.
  • Több olyan nővel beszélgettünk, akik véletlenül vették észre mellükben a csomót és a korai felismerésnek köszönhetően jutottak túl a betegségen.

„Délután hazaértem a munkából, és éppen öltöztem át, amikor a férjem hozzáért a mellemhez, és azt mondta: hoppá, mi ez itt” – meséli Ronyecz Ákosné Németh Zsuzsanna a Mellrákinfó Egyesület önsegítő Facebook-csoportjának az egyik tagja, akit öt évvel ezelőtt diagnosztizáltak mellrákkal.

Sokszor az önvizsgálatnak köszönhetően fedezik fel a nők időben a mellrákot, valamint az is előfordulhat, hogy a férfiak veszik észre az első tüneteket. A mammográfiai vizsgálat alapvető fontosságú, azonban minél előbb vesszük észre az elváltozást, annál nagyobb az esély a túlélésre, így a havonkénti önvizsgálat életet menthet. 45 év alatt nem javasolják a mammográfiát, ilyenkor leginkább az ultrahangos vizsgálat, nőgyógyászati vizsgálat vagy az önvizsgálat szűrheti ki a betegséget.

Zsuzsanna esetében is ez történt, aki elment orvoshoz, miután a férje kitapintotta a csomót a mellében, el is végeztek egy mammográfiai vizsgálatot. A citológiai vizsgálat után pedig az is kiderült, hogy rosszindulatú daganatról van szó.

Habár Zsuzsannának végül el kellett távolítani a mellét és 28 sugárkezelést is kapott, azonban mégis szerencséje volt, hiszen a daganat mindössze 9 milliméteres volt, amikor a férje észrevette. Zsuzsanna szerint ezért neki köszönhető, hogy még időben elkapták a betegséget, és meg tudott gyógyulni, ugyanis pár hónappal a csomó kitapintása előtt járt nőgyógyászati szűrővizsgálaton, ahol az orvos ugyan megvizsgálta a mellét, de akkor még nem tapasztalt rendellenességet.

Az Avon kutatása szerint a 25 év fölötti férfiak is tisztában vannak a szűrővizsgálatok, önvizsgálat szerepével. 81 százalékuk az önvizsgálatot, 83 százalékuk a mammográfiás szűrővizsgálatot, 58 százalékuk pedig a nőgyógyászati vizsgálatot jelölte meg, mint lehetséges segítséget az emlőrák időbeni diagnosztizálásához.

A legrosszabb, amit tehetünk, hogy félünk elmenni orvoshoz

Az Avon 2020-ban készített egy reprezentatív kutatást, ami azt mutatja, hogy a nők többsége azért nem végez önvizsgálatot, mert:

  • elfelejtik (29 százalék)
  • nem tudják hogyan kell (26 százalék)
  • nem tartják hatékonynak, megbízhatónak (16 százalék)
  • nem tudtak róla, hogy fontos (14 százalék).

Azonban mi sem mutatja jobban az önfigyelem fontosságát, mint Matheidesz Dóra és Szilvia története, akik rendszeresen jártak szűrővizsgálatokra, mégis egy véletlenszerű kitapintásnak köszönhetik, hogy még időben felfedezték a daganatot.

Szilvia azt meséli, hogy álmában sem gondolta, hogy 32 éves korában mellrákja lehet, főleg mert soha nem volt a családban emlőrákos beteg. Azonban tizennégy hónapra az első gyereke megszületése után, mikor egy nap a hátán feküdt, és hozzáért a melléhez szinte teljesen véletlenül észrevett egy csomót. Mivel nála korábban sem alakult ki a szoptatástól csomó, ezért rögtön elment háziorvosához, aki előbb mammográfiára majd ultrahangra irányította. Ekkor derült ki, hogy nem is egy, hanem két daganat van a mellében, de ő a másikat nem vette észre, pedig az nagyobb is volt.

Szilviának el kellett távolítani a mellét, kemoterápiát is kapott a műtét előtt és után is. Később egy genetikai vizsgálattal kiderült, hogy nagyon nagy az esélye, hogy a másik mellében is kialakul daganat, ezért úgy döntött, hogy megelőzésként a másik mellét is eltávolíttatja. Csakhogy még a műtét előtt olyasmi történt, amire nem számított.

A mellrák miatt háromhavonta kellett vizsgálatra járnia, az egyik ilyen vizsgálat során még mindent rendben is találtak nála, de két hónappal később zuhanyzás közben kitapintott a másik mellében is egy csomót. Habár újra kezdődött minden elölről, a műtét és a kemoterápia is, de ismét az életet jelentette számára, hogy időben észrevette a daganatot.

„Az, hogy kitapintottam a második csomót, egy tudatalatti tudatos mozdulat volt, mert ha valakinek egyszer már volt mellrákja, akkor nagyobb figyelemmel nyúl a testéhez. Amíg valakinek viszont nincs ilyen élménye, annak kiemelten fontos tudatosan önvizsgálatot végeznie” – vélekedik Szilvia.

Szerinte sokan a csomó kitapintása után is csak halogatják, hogy elmenjenek orvoshoz, mert abban reménykednek, hogy csak egy zsírcsomó vagy valamilyen mirigy, és úgy vannak vele, hogy ha fél év múlva is ott lesz, majd akkor elmennek orvoshoz.

Csakhogy ez rengeteg időveszteség, ami akár az életükbe is kerülhet. Szilvia az első csomó kitapintása után egy hetet adott magának arra, hogy felkeresse az orvosát. A második csomó kitapintása után viszont azonnal ment és a korábbi tapasztalatai miatt igyekezett felgyorsítani a vizsgálatokat, mert nagyon agresszívan nőtt a daganat, kitapintáskor még csak 1,2 cm volt, egy hónappal később pedig már 2,5 cm. Ezekből is látszik, hogy miért lenne nagyon fontos, hogy az önvizsgálat a havi rutin részévé váljon.

Az Avon kutatásában résztvevők 84 százaléka tisztában van a rendszeres önvizsgálat szerepével, azonban csak 33 százalék végezi el rendszeresen és havonta, ami kevesebb, mint harmada. A kutatás ráadásul arra is rávilágít, hogy nagyon kevés nő van tisztába azzal, hogy az önvizsgálatot a menstruációs ciklushoz kell igazítani.

Matheidesz Dóra esete példázza azt igazán, hogy a mammográfiai kétévenkénti szűrővizsgálatok mellett elengedhetetlen az otthoni önvizsgálat. Dóra rendszeresen járt a szűrővizsgálatokra, épp egy évvel az előtt volt ellenőrzésen, hogy véletlenül kitapintott a mellében egy kemény dudort.

Dóra 2-3 hétig még nem ment el orvoshoz, csak az interneten olvasgatott arról, hogy mi lehet az. Habár fiatal volt és egy éve volt utoljára mammográfiás szűrővizsgálaton, így Dóra biztonságban érezte magát. Végül ez a szerencsés véletlen mozdulat vezetett oda, hogy felfedezte a daganatot. Végül eltávolították a mellét és fél évig kemoterápiát is kapott, de meggyógyult.

Azt mondja, hogy rengeteget tanult a betegségéből, többek között azt, hogy oda kell figyelnie a testére, nagyon fontos az önvizsgálat, és azonnal orvoshoz menni, ha valami rendelleneset talál.

,,Ebbe nem kell belehalni, a legrosszabb, amit tehetünk, hogy félünk és nem megyünk el orvoshoz” – mondja.

Minden évben október elsején van a mellrák elleni küzdelem világnapja, amikor a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívják fel a figyelmet. Fontos azonban, hogy a nőknek és a férfiaknak nem csak ezen az egy napon, vagy ebben az egy hónapban kell odafigyelnük magukra és szeretteikre, hanem az év minden hónapjában.

Érdemes kitűzni minden hónapban egy napot a menstruáció utáni egy hétben (ha nincs menstruáció akkor egy számunkra szimpatikus napot), és minden hónapban az adott napon elvégezni az önvizsgálatot.
A helyes önvizsgálat elvégzéséhez az alábbi ábrát ajánljuk segítségnek: