A Queen’s Gambit főhősének az jött össze, ami a megteremtőjének nem

Van az a pont, amikor már annyira idegesítő, hogy nem lehet találkozni senkivel, nem lehet menni sehova, hogy nincs az a könyv vagy film, ami le tudná kötni az ember figyelmét. A Queen’s Gambit nem ilyen. A hétrészes minisorozat október végén került fel Netflixre, és gyorsan zajos sikert aratott. Mivel egy sakkzseniről szól, nyilván azonnal ki is dugta a fejét a buborékjából az általában csak a saját berkein belül vitázó sakkos közösség is, és jól megszakértették, ami érthető, de szögezzük le, hogy ez a sorozat nem a sakkról szól, hanem egy tipikus coming of age sztori. És bár nem igaz történet, a Queen’s Gambit főhősének élete meglehetősen hasonlít a sorozat alapjául szolgáló regény szerzőjééhez. Csak neki összejön az, ami a kitalálójának nem.

Beth Harmon anyja halála után árvaházba kerül, ahol egyetlen barátján, a mocskos szájú, de okos és talpraesett Jolene-on kívül nincsenek barátai, csak a nyugtatók, amivel ott tömik a gyerekeket. Aztán egy szép nap lemegy az alagsorba, ahol megismerkedik a morgós karbantartóval, Mr. Shaibel-lel, aki bevezeti a sakk világába. Ettől fogva minden más lesz, Mr. Shaibel gyorsan felismeri, hogy Harmon zseni, és amennyire tudja, segíti az előrelépésben. Aztán a kislányt örökbefogadják, de abban sincs túl sok öröme, örökbefogadó apja előbb semmibe veszi, majd lelép, mostohaaanyja pedig az alkoholba és nyugtatókba menekül. De amikor Harmon elkezd sakkversenyekre járni, minden megváltozik. Mindenkit lazán legyőz, és ez egy csomó pénzt hoz a házhoz. Az anyja a menedzsere lesz, a lány elkezd szép ruhákat vásárolni magának, és együtt utazgatnak a világban, versenyről versenyre. Aztán miután anyja is meghal, egy időre visszasüllyed függőségeibe, amiből nagyon nehezen áll fel. De feláll, mert a célja az, hogy a legjobbakat, az oroszokat verje el.

A sorozat alapjául szolgáló regény írója, Walter Tevis rengeteget tud a függőségekről, a versenyekről és arról is, hogy mennyivel könnyebb elrontani, mint egyenesbe hozni az életünket. Azelőtt, hogy 1983-ban megírta a Queen’s Gambitet, gyakorlatilag évtizedeken keresztül csak a piálásnak és a szerencsejátéknak élt, de ezt elég kevesen tudták, mert nappal simán lenyomta az óráit az egyetemen.
Ahogy a Ringer részletes cikkéből kiderül, Tevis 7 éves korában kezdett sakkozni, és a sakk iránti szenvedélye nem múlt el soha, de főhősével ellentétben nem volt túl jó benne. Viszont csakúgy, mint Harmon, 9 éves korában, betegsége miatt ő is intézetbe került. Közben a szülei Kaliforniából visszaköltöztek Kentuckyba, hátrahagyva őt, végül rokonok szereztek pénzt rá, hogy visszahozassák az államba. Egy évet töltött az otthonban, ez idő alatt naponta kapott nyugtatókat, amit imádott. Ekkoriban még simán nyugtatózták a gyerekeket az otthonokban, ahogy az a sorozatból is kiderül. Tevis úgy véli, összes függősége, alkoholizmusa is innen eredhet. Beth Harmont is nyugtatózzák, és a sorozat egy pontján annyira nem tud mit kezdeni az elvonási tüneteivel, hogy betör az árvaház patikájába.

A sakkzseni főhős azután is függő marad, hogy az intézetben már nem jut nyugtatóhoz, és ahogy kijut onnan, azonnal vadászni kezd rá, és közeli barátságot köt az alkohollal is. De a szenvedélye a sakk iránt nem csappan, sőt, egyre erősebb. Az író számára a sakk csak levezetés volt, az igazi szerelem a biliárd lett, és a hadseregben, ahol ácsként dolgozott, már pénzért játszott.

Irodalmi pályafutását is részben ennek köszönheti. Miután leszerelt, a University of Kentuckyn tanult, a biliárd itt is ment tovább, és Tevis egyre jobban odavolt az egészért: nemcsak a játékért, nem is csak a pénzért, hanem az egész hangulatért, a kidőlésig nyomott éjszakákért. Közben kreatív írást tanult, az első fizetett cikke pedig nem másról szólt, mint a biliárdról. Olyan jól sikerült, hogy elég jó pénzt fizettek érte, de ami még fontosabb, hogy ezzel ügynököt szerzett magának.

Az egyetem után tanár lett egy középiskolában, de közben folyamatosan publikált neves magazinokban, egyre nagyobb sikerrel. De ennek nem örült sem a felesége, sem az apja, anyjával pedig mindig is rideg volt a viszonya. Miközben a külvilágban fürdött a népszerűségben, valójában magányos maradt és szeretettelen. Csakúgy, mint Beth Harmon.

Idővel aztán otthagyta a tanítást, egy kiadónál lett szerkesztő, és közben elkezdett komolyabban készülni egy nagyobb lélegzetvételű műre. Főhőséhez hasonlóan annak ellenére, hogy ragyogó tehetség volt, sokat küszködött démonaival. Első könyve, a The Hustler óriási siker lett, egy hollywoodi producer meg is vette a megfilmesítési jogait. Tevis családjával Mexikóba költözött, hogy következő könyvén dolgozzon, itt kezdett el keményen inni. Saját bevallása szerint nyolc hónapig folyamatosan részeg volt.

Beth Harmonnak is van több hasonló epizódja a sztoriban, amikor teljesen bele- (vagy vissza-) csúszik az ivásba és a nyugtatókba, de baráti segítséggel vagy saját akaratából kimászik belőle. Ez Mexikóban még sikerült Tevisnek is, mert rájött, hogy ha iszik, nem tud dolgozni. A második könyv, a The Man Who Fell to Earth végül elkészült, óriási siker lett, David Bowie főszereplésével 1976-ban film is készült belőle.

De Tevis sosem tartotta elég jó írónak magát, első két könyvéről pedig úgy vélte, nem képviselnek szépirodalmi értéket. Egyszer úgy beszélt magáról, hogy ő egy jó, másodvonalbeli amerikai író.

A Queen’s Gambitben Beth Harmon azon a ponton képes legyőzni saját magát, ahol Tevisnek nem sikerült. Ő nem mászott ki a gödörből, még mélyebbre süllyedt benne. Éjféltől hajnalig piált, aztán reggel ment tanítani. Majdnem két évtized telt el így, tanítással és ivással. Hogy a sakkzseni regénye végül mégis megszületett, annak köszönhető, hogy elkezdett helyi versenyekre járni. Ezeken rendre veszített, viszont elkezdett írni róluk (csakúgy, mint Beth szerelme, a versenyek szakírója, Townes). A Las Vegas-i National Openen szintén játszott és írt is róla. Itt egy gyerek felmosta vele a padlót, és láthatta, hogy mekkora a szakadék a született sakkzsenik és a lelkes, C-vonalbeli játékosok között.

1976-ban Tevis felhagyott az ivással, és viszonylag jó sakkjátékos lett belőle. Szakított addigi életmódjával, és New York-ba költözött. Lassan visszanyerte önmagát, és 1983-ban végre megírta a Queen’s Gambitet. Újra sikeres lett, több könyvet is írt, köztük első regénye folytatását, A pénz színét (The Color of Money). Ahogy az első részből, ebből is film is készült, Paul Newman Oscart kapott érte. De ezt Tevis már nem érhette meg, 56 évesen meghalt tüdőrákban.

A Queen's Gambit 1983-as könyvturnéján, egy évvel halála előtt azt mondta, úgy véli, első két könyvétől eltérően ez a műve nem alkalmas filmes adaptációra. Lehet, hogy ebben igaza volt, de remek minisorozat lett belőle.