Zugmisék Angliában: „Polgári engedetlenségből” a tilalom ellenére is tartanak csoportos istentiszteleteket

vallás
2020 november 22., 15:52

November 1-jén négy hetes kijárási korlátozást vezetett be Anglia kormánya, hogy lassítsa a koronavírus-járvány terjedését. Az intézkedés az élet legtöbb területére, így a vallási életre is kiterjed: egyénileg ugyan lehet templomban imádkozni, a csoportos vallási szertartások azonban tiltottak. A Guardian riportja alapján viszont úgy látszik, vannak gyülekezetek, amik hallani sem akarnak ilyen tilalomról.

Mint egy illegális révparti

- mutat be a cikk egy fű alatt, egy istállóban megtartott protestáns istentiszteletet, aminek a híre, helyszíne és időpontja titokban terjedt egy kis nyugat-angliai gyülekezetben. De a jelenség nem egyedi, egy londoni templom anonimitást kérő lelkésze is arról számol be a lapnak, hogy a korlátozások ellenére továbbra is minden vasárnap tartanak néhány istentiszteletet, összesen úgy 160 ember részvételével.

A lelkész azt mondja, a közössége „polgári engedetlenségnek” tekinti a szertartások megtartását. Szerintük a csoportos vallási szertartások betiltásával a kormány túllépett a hatáskörén, „nincs joga, hogy megmondja Jézus Krisztus egyházának, hogy nem gyűlhet össze imádkozni”.

„Egy magasabb hatalomnak tartozunk elszámolással. Ha ellentmondás van a földi törvények és az Úr törvényei között, a Biblia nagyon világosan fogalmaz: az Úr törvényeit kell követnünk”

- magyarázta.

Az elmúlt hetekben a brit rendőrség többször fülelt le illegális istentiszteleteket: múlt vasárnap az észak-londoni Angel Church-ben akadályozták meg egy szertartás megtartását, és még ugyanaznap egy keresztény könyvesbolt és kávéház két tulajdonosát tartóztatták le, akik a tiltások ellenére 40-50 fős közös imát szerveztek.

A járványügyi korlátozások életbe lépése után mintegy 120 vallási vezető támadta meg közösen a bíróság előtt a csoportos vallási szertartások tilalmát, akik a szabad vallásgyakorlás jogának korlátozását látják az intézkedésben. Az ügyben hétfőn tartanak a legfelsőbb bíróságon először meghallgatást.

Az anglikán egyház, a katolikus egyház, az ortodox zsidó, a muszlim és a hindu közösség nagy-britanniai vezetői pedig arról írtak levelet Boris Johnson miniszterelnöknek, hogy szerintük a nyilvános istentiszteletek teljes betiltásának nincs elég erős járványügyi-tudományos indoka.