Veszélyes egzotikus állatokat találtak egy dunaharaszti házban

bűnügy
2020 november 28., 10:30

Kábítószer után kutatva veszélyes egzotikus állatokat talált a rendőrség egy dunaharaszti házban. Találtak kábítószergyanús növénypalántákat is, de azok mellett egy aligátorteknőst és egy kígyót is. Az utóbbit egy fény és levegő nélküli hungarocelldobozban találták, ezért a gyanúsított férfit az állatok tartásával kapcsolatos szabályok megsértésével is meggyanúsították.

link Forrás

A rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot egy szakemberrel, aki elmondta, hogy a megtalált élőlények veszélyes állatoknak minősülnek, tartásuk engedélyköteles, sőt valószínűleg a kígyót lakásban tartani még engedéllyel sem lehetett volna. A rendőrök haladéktalanul intézkedtek az állatok elszállításáról Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a ház 41 éves lakóját, aki az állatok eredetét hitelt érdemlően igazolni nem tudta, vallomásában elmondta, hogy tisztában volt azok veszélyes mivoltával és azzal, hogy tartásuk engedélyköteles, de ezzel nem foglalkozott. A kábítószergyanús zöld növényi származékokról úgy vallott, hogy ezeket saját célra tartja, magról nevelgeti őket.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a dunaharaszti férfi ellen kábítószer birtoklása és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegés vétségének gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, továbbá vizsgálják, hogy az ügyben felmerül-e más bűncselekmény. (Via MTI)