A szegényebb országok labdába sem rúghatnak a globális vakcinafelhalmozó versenyben

járvány
2020 december 09., 05:16

Már most óriási egyenlőtlenségek látszanak kirajzolódni a koronavírus elleni védőoltás hozzáférhetőségben, a világ gazdagabb fele ugyanis már most annyi adag védőoltást vásárolt fel vagy foglalt le a gyártóktól, hogy a legszegényebb országokba alig jutott belőle, figyelmeztet több nemzetközi szervezet, köztük az Amnesty International, az Oxfam és a Global Justice Now.

Eddig egyetlen cég, az Oxford-AstraZeneca vállalta, hogy a legyártott vakcinakészlet 64 százalékát fejlődő országok lakosságának adja. Kezdeményezésükre, a 700 millió adag védőoltást szegényebb országok lakossága körében szétosztó Covax projektre 92 állam jelentkezett, de az említett szervezetek szerint ez édes kevés a súlyos egyenlőtlenségek kiküszöböléséhez. A legfontosabb lépés az lenne, ha a gyártócégek megosztanák a technológiájukat más gyártókkal, lehetővé téve ezzel még több adag vakcina előállítását.

Elemzések szerint ugyanis az látszik, hogy a jelenleg rendelkezésre álló készletek 53 százalékát olyan gazdag országok vásárolták fel, amelyekben a Föld teljes népességének mindössze 14 százaléka él.

Egyes nyugati országok annyi vakcinát halmoztak már most fel, ami a teljes lakosságuk többszöri beoltását teszi lehetővé.

Kanadának például annyi vakcinája van, amennyi ötszörös védelmet nyújt a lakosságának. Ehhez képest az említett szervezetek alkotta People's Vaccine Alliance szerint 70 olyan ország van a világon, ahol csak minden tizedik ember beoltása lesz lehetséges a rendelkezésre álló oltóanyag-mennyiségből. (BBC)