Bentlakásos elitiskola lehet a Lipótmezőből

politika
2020 december 10., 17:34

Egy módosító javaslat alapján a törvénytervezetben eredetileg a működésére szánt kétmilliárd forinton felül a 2007-ben bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egykori épületét, vagyis a Lipótmezőt is megkaphatja az a Közép-európai Oktatási Alapítvány, melynek létrehozását Semjén Zsolt általánosügyi miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezdeményezték.

A HVG korábbi értesülései szerint a bentlakásos elitiskola előkészítő évfolyammal együtt ötéves képzést nyújtana, és mert bentlakásos, a javaslat alapján "nevelési tevékenységet" is végezne, amelynek a célja "a közép-európai (kiemelten Kárpát-medencei) identitás erősítése". Mindezt nem is a köznevelési törvény alapján, mert erre az iskolára saját törvénye előírásai vonatkoznak majd. (Via 24.hu)