90 nyilvános vécé jut kétmillió budapestire

2020 december 18., péntek 12:47

Összesen 90 nyilvános wc működik Budapesten, ennyin kell osztoznia minden, a városban járó-kelő budapestinek, a vidékről ideutazóknak, a hajléktalanoknak és a turistáknak. A Város Mindenkié csoport adatigényléssel kikérte a kerületektől és a legtöbb nyilvános wc-t üzemeltető Fővárosi Csatornázási Művektől, hogy hol is vannak ilyenek a városban, aztán pedig végig is látogatták az összes nyilvános wc-t, és siralmas állapotokat találtak.

Sok a romos, lezárt wc, az éppen “felújítás alatt” álló helyiség, azonban nehéz megmondani, hogy már évek óta ott csüng a tábla, vagy valóban dolgoznak a wc újításán. A működő 90 wc jelentős része nem ingyenes és nem akadálymentes, a legtöbb 250 forintba kerül.

Mindez azért is problémás, mert például a budapesti hajléktalan embereknek ez sok pénz, ők pedig nem tudják máshol intézni a dolgukat. Ha pedig nem egy ilyen köz wc-t használnak, akkor köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt megbüntetik őket. Az AVM adatai szerint az ilyen szabálysértési bírságok 75 százalékát hajléktalan emberek kapják, pedig sok esetben egyszerűen nincs más választásuk, ha rájuk jön a szükség.

A hajléktalan aktivistákból és szövetségeseikből álló csoport közleménye szerint a közvécék hiánya a probléma jogi szabályozásának hiányosságaira vezethető vissza. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény nem tér ki a közillemhelyek létesítésének kérdésére, és bár a 253/1997. kormányrendelet alapján mindenütt, ahol a legalább 10 fő huzamosan tartózkodik, kötelező lenne nyilvános wc-t üzemeltetni, az illetékesek sokszor figyelmen kívül hagyják e jogszabályt, ezt ugyanis nem szankcionálja senki.

2017-ben a Fővárosi Csatornázási Művek 51, a kerületi önkormányzatok pedig további 34 nyilvános wc-t üzemeltettek Budapesten. Emellett volt még pár nyilvános vécé pályaudvarokon, piacokon, amit a MÁV, a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága vagy forgalmasabb helyeken magáncégek tartanak fenn.

Az AVM 2017-ben egy konkrét szabálysértési eljárással összefüggésben az ombudsmanhoz fordult, aki AJB-1944/2017. számú állásfoglalásában felkérte a belügyminisztert, illetve Budapest főpolgármesterét a probléma rendezésére. "Bízunk benne, hogy az új városvezetés belátja a probléma súlyát, és tesz azért, hogy Budapest közterein elegendő közvécé létesüljön!" - írja közleményében a csoport.