Felszámolta a magányos nőket átverő Casanova-bandát az olasz rendőrség

bűnügy
2020 december 18., 15:59

Három éves akció ért véget nemrég Olaszországban, amelynek eredményeként sikerült felszámolni egy bűnbandát, amely milliókat csalt ki szerelmes asszonyokból - írja a BBC. A Casanova-akció részeként 15 embert tartóztattak le Torinóban, akik online vették fel a kapcsolatot magányos nőkkel, házasságot ígértek, majd pénzt kértek "kölcsön". Ezzel volt, akiket több százezer, vagy akár több mint egy millió eurót sikerült kicsalni az áldozataikból.

A banda nigériai és olasz tagjai általában pilótának, hajóskapitánynak, olajipari mérnöknek,az Interpol nyomozójának vagy valami hasonlónak adták ki magukat online, a lényeg az volt, hogy legyen valami indokuk arra, hogy miért is nem tudnak személyesen találkozni a nőkkel, akikbe ugye halálosan szerelmesek. Egy idő után, amikor a csaló már úgy érezte, hogy már eléggé magukba bolondította az áldozatot, hirtelen előállt valami olyan történettel, hogy igazságtalanul börtönbe zárták valahol, és le kellene tennie az óvadékot, vagy a gyereke nagyon beteg, a lényeg, hogy rögtön pénzre van szüksége, amit majd természetesen visszaad, ha majd találkozhat élete szerelmével.

Az áldozatok nagy része olasz volt, de más európai országokból, az Egyesült Államokból és Kínából is küldtek pénzt a bandának. Volt, akit csak pár ezer euróra sikerült lehúzni, de olyan eset is volt, hogy valaki magát is adósságba verte, hogy kimenthesse szíve választottját. A legtöbbet attól a nőtől sikerült kicsalnia a bandának, aki több éven keresztül, összesen 1,3 millió eurót fizetett a Casanováknak.