32 év után emeltek vádat a Lockerbie-merénylet bombakészítője ellen

külföld
2020 december 21., 17:35

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztere bejelentette, hogy vádat emeltek egy líbiai férfi ellen, aki a feltételezések szerint azt a bombát gyártotta, mellyel 1988-ban felrobbantották a Pan Am járatát a skóciai Lockerbie fölött, írja a BBC.

Ezt az igazságügyi miniszter, William Barr jelentette be, ahogy azt is, hogy Abu Agila Mohammad Masud nevű férfit terrorizmussal összefüggő bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. A terrortámadásnak 270 áldozata volt, köztük 190 amerikai állampolgár. Az amerikai hatóságok kezdeményezik Masud kiadatását az Egyesült Államoknak.

photo_camera Fotó: ROY LETKEY/AFP

William Barr szerepe a mostani vádemelésben annyiban is érdekes, hogy ügyészként részt vett az elsőként megnevezett két líbiai gyanúsított megvádolásában is, még 1991-ben. Geogre HW Bush kormánya idején Barr a Robert Mueller által vezetett különleges vizsgálóbizottság tagja volt, ami a merénylet körülményeit vizsgálta. Mueller volt az, aki az elmúlt években a 2016-os amerikai választás idején történt orosz befolyásolási kísérletek ügyében nyomozott, és vált világszerte ismertté.

Meggyanúsításával Masud lett a harmadik személy, aki ellen vádat emeltek az amerikaiak a robbantással összefüggésben. Barr elmondása szerint a mostani vádemeléshez kellett az is, hogy az amerikai hatóságok értesüljenek arról, hogy Masud jelenleg líbiai fogságban van. Az amerikaiak megkapták az őrizetben történt kihallgatásokról készült felvételeket.

Barr közölte azt is, hogy Masud építhette a bombát, és a munkáját az amerikai miniszter szerint még maga Moammer Kadhafi is megköszönte később. Barr elmondta, optimista azzal kapcsolatban, hogy a líbiai hatóságok ki fogják-e adni Masudot.

Masud neve korábban is felmerült már a merénylettel kapcsolatban: 2015-ben egy amerikai dokumentumfilmes, Ken Dornstein Líbiába is elutazott. Dornstein testvére a Pan Am gépen utazott, és a férfi szerette volna megtudni, ki felelős a merényletért. Mint most a BBC-nek elmondta, Masud neve már az első nyomozások során előkerült, technikai szakértőként hivatkoztak rá. A 2015-ös dokumentumfilm szerint Masud felelős egy 1986-os merényletért is, amikor egy nyugat-berlini diszkóban robbantottak. Abban a támadásban három ember vesztette életét.

A hétfői jelentések szerint Masud a 2011-es felkelésekben betöltött szerepe miatt lehet ma börtönben.

Korábban egyetlen embert, a líbiai Abdelbaset al-Megrahit ítélték el a merénylet miatt, még 2001-ben. Megrahit, aki a tárgyalás során végig tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz, 27 évnyi börtönre ítélték. Végül 2009-ben kiengedték a skóciai börtönből, és hazatérhetett Líbiába, miután kiderült, hogy gyógyíthatatlan rákkal küzd. Három évvel később halt meg.