Merkely: „Ezt a vírust le fogjuk takarítani a Földről”

járvány
2020 december 30., 06:52

Ugyan a koronavírus új, elsőként Angliában észlelt variánsa gyorsabban terjed a korábbiaknál, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a kormány egyik fő járványügyi tanácsadója szerint az új típusú vírustörzs nem betegíti meg jobban az embereket. A súlyos lefolyású kórképek legalábbis eddig nem látszanak gyakoribbnak az ezzel a kórokozóval megfertőződöttek körében - mondta a HVG-nek adott interjújában.

Merkely magyarázata szerint a B.1.1.7 kóddal ellátott variáns azért terjedhet gyorsabban, mert erősebben kötődik az orrban, a torokban és a garatban lévő receptorokhoz. Ha nem védekeznénk sehogy sem ellene: nem mosnánk kezet, nem tartanánk a biztonságos távolságot és nem hordanánk maszkot, akkor az eredeti vírus reprodukciós (R) értékéhez képest négy tizeddel, 3,1-re emelkedne a fertőzőképessége, ami a fertőzöttek számának kéthetenkénti megháromszorozódását, a járvány exponenciális terjedését jelentené. Védekezéssel azonban ez elkerülhető.

Merkely azt is elmondta, Magyarországon egyelőre nem találtak az új variáns megjelenésére utaló jelet.

Kérdésre, hogy a koronavírus is velünk marad-e, mint az influenza, és évente olthatjuk-e majd magunkat a különböző típusaira, Merkely úgy fogalmazott:

„Egyszer volt Budán kutyavásár. Influenzából csak egy van, és nagyon soká nem fog megjelenni még egy ilyen, a köpönyegét nagyon gyorsan változtató vírus. Komoly arzenál van már a kezünkben, és biztos vagyok abban, hogy ezt a vírust le fogjuk takarítani a Földről: azon kórokozók közé fog tartozni, amelyek teljesen kiszorulnak a hétköznapokból.”

Ehhez viszont Magyarországon is el kell jutni oda, hogy a fertőzésen átesettek és a beoltottak aránya elérje a teljes népesség hatvan százalékát - hangsúlyozta. „Nagyon győzködöm a lakosságot, hogy elfogadja az oltást” - mondta.