Karácsony Gergely és az önkormányzatok szerint a kormánynak rájuk kéne bíznia az oltási terv lebonyolítását

POLITIKA
2021 január 07., 08:10

Karácsony Gergely Facebook-oldalán tette közzé azt a levelet, amit a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek „egy pontos, gyors a lehető legtöbb embert érintő oltási programmal kapcsolatban”.

A levél azzal kezdődik, hogy szerintük „a lehető leghatékonyabb oltási program csakis az önkormányzatok bevonásával valósítható meg”, emiatt három területen javasolnak együttműködést:

  1. A koronavírus-oltással kapcsolatos közbizalom növelése
  2. Az oltási program kidolgozása
  3. Az oltási program lebonyolítása

Az első pontban arról írtak, hogy egyes felmérések szerint rengetegen vannak, akik nem akarják magukat beoltatni a koronavírus ellen. Ezért szerintük erősíteni kellene a közbizalmat, aminek úgy gondolják, hogy az elsődleges módja

„a politikai propagandától mentes köztájékoztatás és a hiteles információ-szolgáltatás” lenne.

Emellett úgy vélik, „nagymértékben hozzájárulhat a közbizalom erősítéséhez az önkormányzatok bevonása a vakcinával kapcsolatos, tudományosan megalapozott tények széleskörű megismertetésébe, valamint az oltási programmal kapcsolatos, politikai lózungoktól mentes köztájékoztatásba„.

A második pontban úgy fogalmaznak, a nemrég nyilvánosságra hozott oltási program „kidolgozottságában, konkrétságában elmarad más európai uniós tagállamok oltási programjától”, és osztják azok véleményét, „akik ezt elsősorban afféle prioritási listának tekintik”, ezért nemcsak ajánlják, de „elengedhetetlennek tartják” az együttműködést az önkormányzatok és a kormány között.

A harmadik pontban úgy fogalmaznak,

„sok érv szólna amellett, hogy az oltási program lebonyolítását a kormány az önkormányzatokra bízza”.

Itt példaként említették, hogy a miniszterelnök felvetette, hogy a tömeges oltásokat a szavazókörök helyiségeiben lehetne lebonyolítani, a levél azonban kitér arra, hogy ezek nagy számban oktatási intézmények, például óvodák és bölcsődék, amik „funkciójukból fakadóan nem feleltethetők meg az egészségügyi ellátással kapcsolatos jogszabályi és szakmai feltételeknek”. Ezrét azt javasolják, hogy működjenek együtt, mert az önkormányzatok „készek és képesek az általuk működtetett egészségügyi alapellátás és szakellátás rendszerében”, a „rendelőintézetek hálózatával, az ott áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók szaktudásával hozzájárulni az oltási program sikeres lebonyolításához”.

A levelet azzal zárják, hogy szerintük „a koronavírus-járvány legyűrése, az egészségügyi és gazdasági válságból való kilábalás fontos feltétele, hogy az önkormányzatok és a kormány közötti vitáktól függetlenül a kormány mutasson hajlandóságot a partnerségre, és kezdeményezzen egyeztetést az oltási programról is az önkormányzati szövetségekkel”.