Ferenc pápa szabályokban rögzítette, hogy milyen egyházi feladatokat láthatnak el a nők

vallás
2021 január 11., 15:55

Ferenc pápa megváltoztatta a római katolikus egyház törvényeit, szabályokban rögzítette, hogy milyen egyházi feladatokat láthatnak el a nők: eszerint a nők is olvashatnak fel misén, áldoztathatnak, de továbbra sem lehetnek diakónusok vagy papok.

Ezeket a gyakorlatokat már eddig is világszerte végezték nők is, de azzal, hogy bekerül a kánonjogba, Ferenc pápa kizárja azt a lehetőséget, hogy néhol a püspökök ne engedélyezzék, hogy nők lássák el ezeket a feladatokat.

A rendeletet kísérő levelében Ferenc pápa azt írta, hogy ezzel az intézkedéssel el akarja ismerni a nők „értékes hozzájárulását” az egyházhoz.

A rendelet önmagában „nem radikális váltás”, mondta Kate McElwee, a Women's Ordination Conference igazgatója, amely az egyházban a nemek közötti egyenlőségért küzd, beleértve a nők papjává válásának jogát is.

„De az egyház, amely elismeri a katolikusok által széles körben elfogadott gyakorlatokat szerte a világon, és lépést tesz a befogadás felé, az radikális dolog”- tette hozzá. (NewYorkTimes)