Kína következő gigasztárja lehetett volna, de pár nap alatt mindent elbukott

Több 444 videó?
Szeretném

Az év elejéig nagyon úgy nézett ki, hogy semmi nem állhat útjába annak, hogy Cseng Suang (Zhèng Shuǎng) legyen a kínai szórakoztatóipar következő gigasztárja. A fiatal színésznő több népszerű filmmel a háta mögött az egyre hatalmasabbá növő kínai filmipar igazi sztárja volt, kínai nagykövetének választotta a Prada, és ő szerepelt a Harper's Bazaar kínai kiadásának januári címlapján is.

De amennyire biztosnak tűnt, hogy Cseng lesz a következő nagy név a kínai sztárvilágban, olyan gyorsan lett az egész oda: ritkán látni annyira jelentős összeomlást, mint ami a fiatal színésznőt kíséri az utóbbi hetekben. 

Cseng Suang 2019 novemberébenFotó: Imaginechina via AFP

Január közepén derült ki, hogy a 29 éves Csengnek béranyáktól két gyereke is született az Egyesült Államokban, ugyanakkor végül úgy döntött, hogy nem veszi át a gyerekeket és magukra hagyta őket. A történet a kínai internetezők elsőszámú témájává vált, és elég hamar felkapta a pártsajtó is, végül pedig a Kommunista Párt is elítélte a történteket, azaz gyakorlatilag borítékolható, hogy Cseng karrierjének vége.

A botrány egy nagyon csúnya szakítás következtében tört ki: január 18-án Cseng egykori barátja, Csang Heng (Zhāng Héng) írt arról a kínai közösségi oldalon, a Weibo-n, hogy több mint egy éve ment el azzal, hogy küzdjön azért a két újszülöttért, akik az Egyesült Államokban születtek béranyáktól. Csang ezzel magyarázta, hogy miért nem szerepelt az elmúlt egy évben a nyilvánosság előtt. Mint írta, épp azért állt elő ezzel a történettel, mert az utóbbi időben mindenféle pletykák kezdtek keringeni az eltűnésével kapcsolatban, felmerült például, hogy csalásba vagy nagy adósságba keveredett, és ezért menekült el az Egyesült Államokba. 

Cseng Suang és Csang Heng 2019-benFotó: Ye liangjun/Imaginechina via AFP

A SupChina összefoglalója szerint Csang azt is bejelentette, hogy ügyvédeket fogadott, hogy képviseljék őt az amerikai és a kínai bíróságok előtt is. 

Csang is ismert szereplő Kínában, még ha nem is annyira, mint Cseng: korábban egy játékfejlesztő cég vezérigazgatója volt, majd amikor 2018-ban kiderült, hogy járnak, a férfit is felkapta a sajtó. A pár egy közös techcéget is alapított, majd egy valóságshowban is közösen tűntek fel. A kapcsolatok pár hónappal ezelőtt ért véget, és a kínai sajtó szerint meglehetősen viharos körülmények között, mindkét fél hűtlenséggel vádolta a másikat, és elszámolási vitáik is voltak a közös vállalkozás után. Arról azonban nem lehetett tudni, hogy a pár béranyáktól rendelt volna gyerekeket. 

Csang posztját nagyon hamar felkapták a kínai közösségi oldalakon, a férfi pedig nem sokkal később megosztott két anyakönyvi kivonatot is a helyi sajtóval, mely szerint a fia Colorado államban született meg még 2019 decemberében, míg a lánya Nevadában 2020 januárjában. Mindkét dokumentum Csenget tüntette fel a gyerekek anyjaként. Csang arról beszélt a sajtónak, hogy mivel Cseng nem volt hajlandó kitölteni a megfelelő papírokat, a két gyerek nem kaphatott útlevelet, és ezért nem utazhattak Kínába. 

A SupChina áttekintése szerint ezután újabb csavart kapott a történet, és Cseng egy névtelen ismerőse olyan hangfelvételeket tett közzé, melyen azt hallani, hogy a színésznő szüleivel arról beszél, hogy valami megoldást kell találni arra, hogy megszabaduljanak a gyerekektől, és Csang családját is megpróbálták rábeszélni erre. A nő apja például azt javasolta, hogy egyszerűen hagyják magukra a gyerekeket, mire Csang családja tiltakozni kezdett, hogy ez törvénysértésnek számít az Egyesült Államokban.

Kiderült az is, hogy Cseng korábban már megpróbálta elérni, hogy elvetessék az akkor még nem megszületett gyerekeket. Ám ekkor erre már nem volt lehetőség, hiszen a béranyák a terhesség hetedik hónapjában voltak. Erre Cseng a felvételek szerint annyit mondott, hogy „bassza meg, túl sok gond van ezzel”. 

A hangfelvételek megjelenése után már tényleg nem volt megállás, elementáris felháborodás alakult ki a kínai interneten a színésznővel szemben: a Weibo-n arra a hashtagre, hogy "Cseng Suang a magzatok elvetését javasolta", több mint egymilliárd (!) alkalommal kattintottak rá, az pedig teljesen alapnak számított, hogy mindenki számítónak, önzőnek és érzéketlennek nevezze a nőt.

Ez a Pártnak és a nyugati luxuscégeknek is sok volt

Cseng egy nappal a botrány kirobbanása után szólalt meg, a BBC által idézett közleményében azt írta, hogy a hangfelvételen hallható mondatokat egy hatórás beszélgetésből vágták ki. Azt is közölte, hogy nem fog visszalépni attól, amit egyszer már elmondott, de az nem volt teljesen világos, hogy ezzel mire gondol.

A botrány hamar akkorára duzzadt, hogy a Prada közölte, inkább mégsem Csenget szánja a kínai márkanagyköveti posztra. A BBC felidézte a Prada közleményét is, mely ben arra hivatkoznak, hogy a Cseng magánéletéről szóló jelenlegi hírverés miatt minden kapcsolatot megszakítanak vele. Azóta 12 további cég közölte, hogy többet nem kívánnak együttműködni a színésznővel, és jó eséllyel mind a három, eredetileg 2021-es bemutatással számolt tévésorozatot is törölni fogják végül, ami miatt a producerek legalább 700 millió jüant, azaz 108 millió dollárt veszíthetnek.

Csenget a hivatalos kínai pártsajtó is elítélte, nemcsak a gyerekek elhagyása miatt, hanem a béranyák felfogadása miatt. A béranyaság ugyanis Kínában 2001 óta tilos, de a gazdagabb kínaiak meg tudják ezt kerülni azzal, hogy külföldön fogadnak béranyákat, és az Egyesült Államok az egyik legkedveltebb célpontja lett a kínai elitnek. Jogászok szerint Cseng ellen nem is indulhat eljárás a béranyák fogadása miatt, ugyanakkor a gyerekek elhagyása miatt akár egy kínai bíróság előtt is felelhet majd. 

Cseng közleményében is azt hangsúlyozta, hogy a kínai törvényeket sosem sértette meg, és külföldön is mindig a helyi szabályoknak megfelelően járt el. Egy másik posztjában pedig azt írta, hogy ő Csang hűtlenségének áldozata, és a férfi pénzt is lopott az ő bankszámlájáról. Ugyanakkor a béranyaság kérdését nem hozta szóba válaszában. 

A botrány kirobbanása óta Csenget már nyilvánosan elítélte a Kínai Kommunista Párt is: a párt politikai és jogi ügyekért felelős bizottságának internetes oldalán jelent meg egy keményen fogalmazó nyilatkozat, melyben azt írták, hogy a színésznő kihasználta az amerikai jogrendszerben rejlő kiskapukat, és annak ellenére, hogy egy közszereplő, deviáns világnézete, valamint kicsavart erkölcsi nézetei vannak. A kínai tévés művészeket tömörítő etikai bizottság pedig egyenesen arra jutott, hogy Cseng egyenesen az emberi erkölcsösség legmélyére süllyedt le. Ezekből a kifejezetten kemény kritikákból is sejthető, hogy Cseng filmes karrierje véget ért.