A Balatoni Kör elnöke saját vállalkozásaira kért és kapott több mint száz milliós támogatást a Turisztikai Ügynökségtől

Közel 1,5 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) negyven tagjának – írja a 24.hu.

A pénzek elosztása miatt botrány lett a Balatoni Körön belül is, olyannyira, hogy a teljes vezetés lemondott. A portál értesülései szerint a Balaton környékén rendkívül befolyásos borász, a szervezet eddigi elnöke, Laposa Bence egy listát adott le az MTÜ-nek, ezen szerepelt a támogatandó vállalkozások neve. Ő maga, pontosabban két borterasza a lehető legnagyobb, 71,5 millió forintos támogatást kapta.

A portál forrásai szerint Laposa tavaly augusztusban hívta titkos találkozóra azokat, akiket fel akart írni a listára. A Balatoni Kör azon tagjai, akik nem kaptak támogatást, nem is tudtak a találkozóról, nem kaptak meghívót. A találkozón az MTÜ képviselői ismertették az egyedi támogatás részleteit, novemberben pedig a kiválasztottak kaptak egy levelet és egy kapcsolattartót a turisztikai ügynökségtől. Ezután pár nap állt rendelkezésükre a pályázat beadására, majd hamarosan megkapták a támogatási okiratokat.

A nyertesek listáján szereplő negyven kedvezményezett között alig akad olyan, aki nem a Balatoni Kör tagja. Mint arra a 24.hu emlékeztet, a Laposa család vállalkozásai 2019 nyara óta 631 millió forintot kaptak a Turisztikai Ügynökségtől.

A Laposa családnak most megítélt támogatás azért is érdekes, mert Laposa Bence saját Facebook-oldala szerint is az MTÜ tanácsadója, tehát annak a szervezetnek ad tanácsokat, amelyiktől most több mint 100 milliós támogatást kapott. Az MTÜ többszöri kérdésre sem válaszolt arra vonatkozóan, pontosan mióta és mennyiért dolgozik Laposa az ügynökségnek.

A 24.hu megkeresésére Laposa egy közleménnyel válaszolt, ebben azt írja, „a dinamikus fejlődése miatt válaszúthoz érkezett a Balatoni Kör, és a továbblépésnek elengedhetetlen feltétele egy szervezeti átalakulás, ezért az egyesület elnöke és teljes elnöksége felajánlotta lemondását. Az elnökség ügyvivőként folytatja tovább a munkáját, a következő közgyűlésig, melyet a legkorábbi időpontban megtartunk, mihelyt a pandémiahelyzet jogilag lehetővé teszi”.

A listán szerepel olyan vállalkozás is, ami egy októberben alapított céggel nyerte el a támogatást. A Martinus Birtok Kft ügyvezetője, Ruppert Márton a 24.hu megkeresésére megkérdezte, mi közük van a projektjéhez, amikor pedig azt felelték, hogy közpénzről van szó, annyit kérdezett: „És?”

További részletek itt.