Itt a Jackass-kapitalizmus: unatkozó és dühös redditezők rángatják az amerikai tőzsde árfolyamait

gazdaság
2021 január 28., 09:38

Sokat látott elemzők is döbbenten figyelik, ami az elmúlt hetekben egy kevéssé jelentős amerikai cég részvényeivel történik: a GameStop Corp. vállalat részvényei 3000 százalékkal erősödtek a tavaly januári árfolyamhoz képest, az utóbbi időszakban elképesztő lendülettel nyomták fel a cég papírjainak árfolyamát. Elsősorban a redditen szerveződő kezdő befektetők, akik koordináltan kezdték el az árfolyam-felhajtást.

A befektetési láznak köszönhetően a cég részvényeinek árfolyama január 12-e óta meghétszereződött, a vállalat értéke átlépte a 24 milliárd dollárt, és már egy ismert hedgefund-kezelő is anyagi segítségre szorult a történtek miatt. A Financial Times már arról ír, hogy az Occupy Wall Street hangulata tért vissza a tőzsdére, csak ezúttal sokkal hatékonyabban, mert már nem a tőzsdeépület előtti köztereket foglalják el, hanem odabenn okoznak felfordulást.

Hogy mennyire kaotikus viszonyok uralkodnak, azt jól jelzi, hogy a vállalat papírjai hétfőn érték el az árfolyamcsúcsukat, aztán délután több mint 50 százalékot veszítettek értékükből, aztán kedden újabb csúcson zártak. A GameStop története az összes jelentős elemzős és gazdasági szakértő figyelmét felkeltette, és a legfontosabb visszatérő kérdés az lett, hogy egyszeri, egyedi anomáliáról van szó, vagy a piac működésben rejlő alapvető problémák törtek végleg a felszínre.

A GameStop meredek emelkedése azért különleges történet, mert elsősorban reddites amatőr befektetők lökték az egekbe az árfolyamot, egyrészt részvényvásárlással, másrészt árfolyam-növekedéssel számoló opciók lekötésével. A GameStopnak főleg amerikai bevásárlóközpontokban vannak konzolos játékokat forgalmazó üzleteik, és elemzők egybehangzó értékelése szerint ez leszálló pályán lévő vállalat, hiszen a járvány miatt eleve beesett a plázák látogatottsága, és a különféle online játékboltok és stream-szolgáltatók miatt egyre kevesebben vesznek fizikai formátumban játékokat. A reddites fórumozók viszont ezt máshogy látták: a Financial Times elemzése szerint a tőzsdékre megérkező új kereskedőket az ingyenes kereskedő platformok, a fölösleges pénzük és az unalom vitte bele a tőzsdézésbe, és a Redditről elinduló részvényfelhajtási láz azóta más cégek papírjaira is elkezdett átterjedni, legutóbb épp a BlackBerry-re.

A GameStop egyik üzlete
photo_camera A GameStop egyik üzlete Fotó: SPENCER PLATT/AFP

Korábban amúgy nemcsak a redditesek látták meg a fantáziát a GameStopban: az online állattáp-kereskedéssel foglalkozó Chewy egykori igazgatója, Ryan Cohen tavaly augusztusban vásárolta meg a GameStop 12,9 százalékát, azzal a reménnyel, hogy a céget átalakítja egy online játékkereskedő hálózattá, idén januárban pedig Cohen és két társa a cég igazgatótanácsába is beült. Akkoriban már időnként megjelentek a r/wallstreetbets csoportban olyan bejegyzések, melyek arról szóltak, hogy a vállalat árfolyama alul van értékelve, de a rengeteg kezdő befektető idén kapta fel igazán a vállalatot.

És ez a jelenség egyre jobban megrémiszti a befektetőket és a Wall Street-i tőzsdefelügyelet egykori tagjait is. Sokan vannak, akik a dotcom-lufit hozzák fel párhuzamként, azaz amikor a kilencvenes évek végén szintén ész nélkül ömlött a tőke egy csomó techcégbe, és amikor szintén megjelentek a hasonló fórumok, ahol önjelölt tanácsadók vettek rá tömegeket a befektetésekre, hogy aztán sokan nagyot bukjanak. Szintén rásegített a GameStop részvényeinek emelkedésére, hogy a héten már Elon Musk is megérkezett a buliba, aki Twitteren linkelte lelkesen a reddites r/wallstreetbets fórumot, ahol ezek a befektetési ötletelések zajlanak.

Szerdán az árfolyam-felhajtás átterjedt más, a nagybefektetők által shortolt papírokra is, a BlackBerry mellett például a nagyon rossz helyzetben lévő mozihálózat, az AMC részvényei is emelkedni kezdtek. A nap folyamán megszólalt a Fehér Ház sajtószóvivője, Jen Psaki, aki elmondta, hogy folyamatosan figyelik a helyzetet.

A reddites fórumozók a felvásárlási láz fenntartása mellett nyíltan törekedtek arra is, hogy megszívassanak olyan befektetési alapkezelőket, melyek shortolták a GameStop-ot, azaz a részvények további esésére számítottak. Hogy ez mennyire sikeresen ment a fórumozóknak, azt jelezheti, hogy hétfőn egy jelentős Wall Street-i hedgefund-kezelőt, a Melvin Capitalt 2,75 milliárd dollárral kellett kisegítenie két versenytársának, a Citadelnek és a Point72 Asset Managmentnek. És bár a Melvin nem csak a GameStop shortolásán bukott, de elemzések szerint egész biztosan hozzájárulhatott ez a történet a problémáikhoz. Szerda délután pedig a Melvin Capital bejelentette, hogy vesztettek, és több milliárd dolláros veszteség után kiszálltak a GameStop shortolásából. (A Melvin a Wall Street egyik legismertebb shortolásra játszó alapkezelője, mintegy 12,5 millárd dollárnyi tőkét kezelnek, és tavaly 50 százalék fölötti növekedésre voltak képesek, idén viszont a piacot ismerő bennfentesek szerint pár hét alatt 3,75 milliárd dollárt vesztettek.)

A Morgan Stanley portfóliómenedzsere, Andrew Slimmon pedig arra figyelmeztette a Financial Times olvasóit, hogy nem egyedi esetekről van szó, egyszerűen rengeteg új ember jelent meg a tőzsdén, és ezért óvatosságra int minden befektetőt, aki bármely részvény árfolyamesésére tervez tenni. Elemzők szerint ráadásul hamarosan még több pénz érkezhet meg a piacokra, hiszen a tervek szerint a Biden-kormány a válságkezelő csomagjában további 1400 dolláros támogatást adhat minden amerikainak, és nem nehéz elképzelni, hogy ennek egy része is a tőzsdéken köthet majd ki.

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) hivatalosan egyelőre nem kommentálta a fejleményeket, de a SEC egykori hivatalnokai arról beszéltek a lapoknak, hogy szinte biztos indul majd nyomozás. Az azonban közel sem egyértelmű, hogy történt-e bármi jogsértő, és minden elemző szerint rendkívül nehéz dolga lesz a SEC-nek, hogy ezt bizonyítsa. Az egyik vád az lehetne, hogy a Redditten a felhasználók hamis vagy félrevezető információk alapján vettek rá másokat a befektetésre, és ezzel manipulálták a részvényárakat. Ezt jelentheti például, hogy a befektetésre ösztönző felhasználók egyáltalán nem vették figyelembe, hogy milyen tényleges értékekkel bír az a vállalat, és milyen valós kilátásai vannak a piacon.

A SEC emellett azt is biztosan vizsgálni fogja, hogy fizetett-e valaki a kommentelőknek, cserébe azért, hogy népszerűsítsék a részvényárakat. Egy ilyen nyomozás azonban alsó hangon is hónapokig tarthat. A tőzsdefelügyelet emellett bármikor felfüggesztheti egy vállalat részvényeinek kereskedését, ha árfolyam-manipulációt vél felfedezni, ez a lépés ugyanakkor nem népszerű a befektetői körökben, hiszen így a profi befektetők is pórul járhatnak.

Ráadásul mint a Bloomberg elemzése megjegyzi, az még nem törvénysértő, ha valaki azzal érvel egy közösségi oldalon, hogy szerinte egy részvény árfolyama alul van értékelve. Az már mondjuk igen, ha valaki arról ír, hogy biztos információja van arról, hogy egy cég csődöt készül jelenteni. De az erőforráshiányokkal küzdő SEC számára hatalmas kihívás lehet, hogy az eleve álneveken író, fura szlenget használó, elég belterjes reddites közegben eligazodjanak, hogy pontosan ki és mikor követett el jogsértést.

A Financial Times értesülései szerint Wall Street-i elemzők hétfőn értesítették az intézményi ügyfeleiket, azaz például a hedgefund-kezelőket, illetve a nyugdíjalapokat, hogy melyek azok a részvények, melyek szerintük hamarosan hasonló befektetői viharra számíthatnak, és jelezték, hogy ezek shortolását nem tartják most jó ötletnek.

Egy nagynevű New York-i brókerirodánál dolgozó kereskedő pedig név nélkül azt nyilatkozta a lapnak, hogy sokan ahhoz a világhoz szoktak hozzá, amikor mondjuk a CNBC tévé gazdasági riportere közölte, hogy egy részvény árfolyama kilőtt, és az emberek erre reagáltak. Most viszont egy olyan világban élünk, ahol ezek az információk a különféle közösségi oldalakon terjednek. Ez sok szempontból sokkal demokratikusabb, ugyanakkor sokkal nehezebb megérteni azt is, hogy egy-egy ilyen kilengés mennyire valós.

A Financial Times szerdai elemzésében arra is kitért, hogy a tőzsdéken eleve rendkívül népszerű opciós származtatott ügyletek remek lehetőséget teremtenek a hasonló spekulatív befektetésekhez, csak míg a hagyományos befektetők általában kalkulálnak egy olyan árszinttel is, ahol majd kiszállnak, a netes fórumozók között a legnépszerűbb cél az árfolyamok „kilövése a Holdra”, azaz addig pumpálni az árfolyamot, amíg lehet. És ehhez a jelek szerint már elegen vannak.

„Olyan ez, mint egy hangyakolónia. Az egyes hangyák nem sokat tudnak megmozgatni, de ha elég van belőlük, akkor jelentős súlyt is megmozgatnak” – mondta a lapnak egy elemző, aki szerint ha elég ember tesz pénzt egy 35 dolláros részvény 40 dolláros árfolyamára, akkor erre a piac is reagálni fog.

Szerdán már odáig fajult a helyzet, hogy miközben a GameStop papírjai soha nem látott egekben jártak, a r/wallstreetbets moderátorai kénytelenek voltak befagyasztani az immár 3,6 millió követővel rendelkező fórumot, mivel kezelhetetlenül sok új poszt érkezett oda. A fórum lezárásának, majd újranyitásának is komoly hatása lett a GameStop árfolyamára, ami nap közben több nagy kilengést is produkált.

Dühbuborék

Miközben mindenki szájtátva figyeli a fejleményeket, elkezdtek megjelenni a nagyobb elemzések arról, hogy mit is látunk most. John Authers a Bloombergben hétfőn például arról írt, hogy hiába van piactisztító funkciójuk, az árfolyamesésre játszó, shortoló befektetők és befektetési alapok rendkívül népszerűtlenek, és egy velük szemben fellépő haragként is lehet érteni a történéseket, kedden pedig már odáig ment, szemben a korábbi spekulatív buborékkal, ezt a mostanit nem a kapzsiság, hanem a düh hajtja.

A most befektető embereket Authers szerint az a generációs igazságtalanság miatt érzett jogos düh vezéri, amilyen korrupt és tisztességtelen módon mentették ki a bankokat 2008-ban, hogy aztán a tényleges elszámoltatásuk is elmaradjon utána. Emiatt pedig a mostani tőzsdei folyamatok egészen egyediek, és nem hasonlítanak egyetlen korábbi időszakra sem. Mint írja, nem véletlen, hogy a reddites fórumozók közül többen is felkelésnek nevezik a történéseket, és kifejezetten elégedetten írnak arról, hogy mennyire jó látni az aggodalmaskodó Wall Street-i befektetőket a tévében.

És ugyan korábban még nem fordult elő, hogy dühbuborék hajtsa a részvényárakat, ezért a szokottnál nehezebb jóslásokba bocsátkozni, de Authers szerint így is vannak okok bőven az aggodalomra. Egyrészt a most érkező új kisbefektetők közül sokan derivatívákba, azaz származtatott ügyletekbe szálltak be, és elég pontosan tudni, hogy ez nem a legmegbízhatóbb, stabilabb befektetési forma. Másrészt persze, teljesen jogos igény a Bloomberg szerzője szerint is, hogy demokratikusabbá kéne tenni a pénzpiacokat, csakhogy szerinte lapul itt egy feszültség: vagy az van ugyanis, hogy vagy megfelelően szabályozzák a pénzpiacokat, tekintettel arra, hogy a befektetések időt és előzetes tervezést igényelnek, de akkor az nem lesz kellően nyitott mindenki számára, vagy pedig szabadon mindenki beszállhat és megteheti tétjeit, de akkor a dotcom-lufihoz hasonló beszakadás felé mehetünk el. Ráadásul ez a fajta „demokratizáció” a csalóknak is kedvez, akik sokkal könnyebben húzhatnak le utána gyanútlan embereket a befektetési ajánlataikkal.

Jackass-kapitalizmus

A GameStop-jelenség nem mindenkit ért váratlanul: tavaly nyáron már bőven jelentek meg cikkek arról, hogy valami nincs rendben az amerikai tőzsdék környékén. Ekkoriban váltak egyre látványosabbá azok a netes fórumokon szerveződő befektetői csoportok, melyek szinte sportfogadás-szerűen karoltak fel egy-egy részvénycsomagot.

A változást technikai okok is elősegítették: az okostelefonok és netes kereskedő platformok terjedése révén sokkal könnyebbé vált kereskedni, közben pedig a kultúrában és a közbeszédben abszolút meghatározó volt az a kép, hogy a brókerek mennyire könnyedén keresnek nagyon sok pénzt, csak okosan kell rátalálni a megfelelő részvényekre. Nem véletlen, hogy évek óta egyre több fiatal szállt be megtakarításaival a tőzsdébe, melyek felfutását az alacsony kamatok és a rengeteg szabadon keringő pénz is fűtötte.

Különösen népszerű a Robinhood nevű mobilos alkalmazás, ami pont azt ígérte, amit a neve alapján is sejteni lehet: hogy most végre bárki megcsinálhatja a szerencséjét a nagy Wall Street-i szereplőkkel szemben is. Ekkoriban lendült fel a r/wallstreetbets reddites fórum is, ami a mostani történetben is főszerepet játszott. A fórum hatalmassá nőtt, már tavaly nyáron is több mint 1,3 millió követője és rendszeresen több tízezer épp bejelentkezett, aktív felhasználója volt.

A csoport tevékenységének egyik első célpontja a Hertz volt, a csődeljárást kezdeményező cég papírjainak árfolyamát teljesen irreális módon lőtték ki a redditezők. Mint a Yahoo gazdasági rovata akkor írta, a Hertz árfolyam-emelkedése mögött semmiféle olyan racionális indok nem volt, ami egy hagyományos befektetőnek eszébe juthatott volna.

A Hertz-sztori idején tavaly nyáron írt arról Alex Danco elemző a blogján, hogy eddig azt gondolta, hogy kétféle buborék létezik: az egyik az, amikor a befektetők azt gondolják, hogy a jövő pont olyan lesz, mint a jelen, és ez tévedésnek a bizonyul. A másik pedig, amikor mindenki azt gondolja, hogy a jövő más lesz, mint a jelen, és ez vezet túlságosan felfűtött befektetésekhez. De számára azóta kiderült, hogy létezik egy harmadik verzió is: amikor mindenki azt gondolja, hogy a jövő egyszerűen nem számít.

Danco a reddites befektetők nyomán ír arról, hogy ez gyakorlatilag a Jackass-jelenség megjelenése a tőzsdén: az egész úgy indult, hogy pár netes arc YOLO-alapon elkezdett részvényekkel kereskedni, hol buktak ezen, hol pedig nyertek, és szép lassan elkezdett kialakulni körülöttük egy egész szubkultúra, egyre több megmozgatható pénzzel.

Szerinte a Jackass azért jó párhuzam, mert persze, ezek az emberek szeretnének meggazdagodni, de még inkább vágynak arra, hogy reakciókat váltsanak ki a világból, ezért a cél, hogy a lehető legsokkolóbb dolgokat húzzák meg. És ahogy elkezdett nőni körülöttük a hype, úgy jelentek meg környékükön a komolyabb vagyonokkal rendelkező, kalandra és „mókára” vágyó befektetők is, és az egésznek egy rendkívül kompetitív, FOMO hangulata lett, azaz olyasvalami, amiből hiba lenne kimaradni. Idővel annyi tőkével, ami már érdemben is tudta mozgatni egy-egy részvény árfolyamát. A járvány pedig erre csak rátett egy lapáttal: hirtelen rengetegen otthon maradtak, a számítógépeik előtt ülve, miközben még sporteseményekre sem lehetett fogadni, és a pénzköltésnek a klasszikus módjai is korlátozottabbak lettek.

Megjelentek már persze azok a narratívák is, hogy végre az árfolyamok esésére játszó, dúsgazdag hedgefund-ok helyett a kisbefektetők diktálják a tempót és aratnak győzelmet a tőzsdén, és a reddites közösség meggyőződése, hogy a teljes gazdasági sajtó összejátszik a Wall Street-i szereplőkkel, és direkt nem veszik kellően komolyan a befektetők új generációját. A gazdasági lapok szerzői viszont leginkább azzal érvelnek, hogy nehéz elképzelni, hogy egy ilyen sztorinak ne az legyen majd a vége, hogy az új befektetők közül is sokan nagyot bukjanak.

A Bloomberg összegzése szerint ugyanis a sztori végén vélhetően mind a hedgefund-kezelők többsége, mind Elon Musk komolyabb sérülések nélkül fog túljutni az egészen, és a legvalószínűbb áldozatok azok közül kerülhetnek, akik jó ötletnek tartották megtakarításaikkal viccből beszállni a buliba. Rosszul járhat amúgy a GameStop is: a vállalatnak ugyanis hamarosan meg kell küzdenie majd azokkal a kihívásokkal, amiket az irtózatosan túlárazott árfolyama okozhat.

Ugyan a lap szerint arra elég kicsi az esély, hogy egy rendszerszintű összeomlás nőjön ki ebből, de azért nem árt odafigyelni: lehet, hogy a GameStop esetét a düh vagy az unalom hajtja, de látva, hogy mennyit lehetett ezzel most keresni, olyan klasszikusabb tőzsdei érzelmek is felerősödhetnek, mint a kapzsiság vagy a felelőtlen kockázatvállalás, és miközben a FED továbbra is önti a pénzt az amerikai gazdaságra, ez még okozhat komolyabb fennakadásokat is.

És vannak már olyan elemzések is, melyek szerint a kialakult helyzet megértéséhez muszáj figyelembe venni azokat az algoritmusokat, melyek iszonyatosan hatékonyan lökik a befektetések felé a fiatalokat: egy ismert tőzsdei elemző, Dave Nadig a blogján írt arról, hogy mekkora váltást hozott a kereskedésbe a TikTok elterjedése, melyről elképesztő mennyiségben ömlenek a kereskedést propagáló, dopaminbombaként működő posztok, ezért a most megjelent kereskedőkre nem is egy közösen fellépő csoportként, hanem egy algoritmus által megalkotott és terelt falkaként érdemes gondolnunk, mellyel kapcsolatban még senki nem tudja, mi lesz a következő célpontjuk.

A GameStop-sztorival a reddites, alulról jövő és befektetői oldalról nézve teljesen irracionális tőzsdei magatartás végleg betört a mainstreambe, de a nagy kérdés persze az, hogy mi jön majd ezután. Azt már látni, hogy a hedgefund-kezelők elkezdtek hátrébb lépni egyet a tőzsdéktől, mivel annyira kiszámíthatatlanok lettek a viszonyok, és a pletykák szerint nem csak a Melvinnél keletkezett több milliárd dolláros veszteség, de a szektor legnagyobb szereplői közül sokan buktak pár nap alatt rengeteget.

Mint már írtuk is, az egyáltalán nem magától értetődő, hogy a résztvevők között bárki elkövetett-e bármi jogsértőt, és ugyan a SEC napokon át nem foglalt hivatalosan állást a „lolz trading”-gel kapcsolatban, szerdán annyit közöltek, hogy tisztában vannak a kialakult helyzettel, és társszervekkel közösen vizsgálják a történéseket.

Abban azért az elemzők egyetértenek, hogy nem egészséges, ami történik, és bőven benne van a pakliban, hogy a végén a dilivonatra felszálló kezdő befektetők közül fognak sokan pénzt veszíteni. Mert szemben mondjuk a szintén rettentően kilőtt bitcoin- vagy Tesla-árfolyamokkal, a GameStop egy olyan buborék, melynek tartós megmaradására a hivatalos befektetők közül még mindig elég kevesen fogadnának.