ENSZ: Jemenben több mint kétmillió gyerek fog éhezni 2021-ben

Az ENSZ négy tagszervezete, az UNICEF, a Világélelmezési Program (WFP), az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös jelentést adott ki, melyben arra figyelmeztetnek, hogy idén Jemenben 2,3 millió, 5 év alatti gyereket fenyeget az akut alultápláltság. Közülük 400 ezernél annak is fennáll a veszélye, hogy egész egyszerűen belehalnak a tartós éhezésbe - ez sokkal nagyobb arány, mint tavaly. Rajtuk kívül a becslések szerint 1,2 millió terhes vagy szoptató nő is akut alultápláltsággal küzd. Jemenben már hat éve tart a polgárháború.

Egy tízéves kislány egy jemeni menekülttáborban. Az alultápláltság miatt mindössze 10 kilót nyom.Fotó: ESSA AHMED/AFP

„Az alultáplált gyermekek sokkal inkább ki vannak téve más betegségeknek. Ez egy gonosz és gyakran halálos kör, pedig viszonylag olcsó és egyszerű lépésekkel közbe lehetne avatkozni, és így rengeteg életet megmenthetnénk” - mondta el a WHO vezérigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus.

Csakhogy a donorországok közül sokan nem teljesítették a vállalásaikat, 2020-ban a megígért 3,4 milliárd dollárból csupán 1,9 milliárd érkezett meg a segélyszervezetekhez. A támogatás hiánya miatt viszont a humanitárius programok nem tudnak igazán eredményesen fellépni az éhezés ellen.

Az UNICEF szerint a Jemenben élő körülbelül 12 millió gyerek mindegyikének szüksége lenne valamilyen segítségre: ez lehet élelmiszer, egészségügyi ellátás, tiszta ivóvíz, iskolázás és anyagi támogatás a mindennapokhoz. (AP)