Az új koronavírus mutációi komoly kihívás elé állítják a vakcinagyártókat, de ha viszonylag hamar sikerülne beoltani elég embert ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás, akkor a további variánsok kialakulásának esélye is csökkenhet – mondja Nagy Eszter orvoskutató, a Bécsben működő Cebina biotechnológiai kutatócég vezetője.
A 20 éve gyógyszer és vakcinafejlesztéssel foglalkozó szakember – akinek cége a pécsi és a bécsi egyetem kutatóival is együttműködik, és új koronavírus-vakcina kifejlesztésén is dolgozik – szerint valószínű, hogy a most járványt okozó Sars-Cov-2 vírus a jövőben szezonálisan visszatér, így az ellen újra és újra be kell majd oltatni magunkat. Ezt viszont nem minden, most engedélyezett és alkalmazott oltással lehet megtenni, a vektorvírusos technológiát alkalmazó oltások ugyanis egy év múlva már nem adnának védettséget annak, aki most megkapja őket. Ettől persze a mostani járvány leküzdésében nagyon fontos szerepük van, a szakember szerint kifejezetten jó dolog, hogy Magyarországon többféle oltás is elérhető, és
minden olyan oltás jó, amelynek a hatásossága 80 százalék fölött van. Arról is beszélgetünk Nagy Eszterrel, hogy hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a különböző oltási technológiáknak, hogy miért nem ajánlottak bizonyos oltások az időseknek, és hogy mit lehet tudni arról, pontosan milyen védettséget is adnak a most forgalomban lévő valcinák? Beoltassa-e magát az, aki már átesett a fertőzésen? Van-e kockázata annak, hogy a járvány alatt nagyon gyorsan kellett oltásokat fejleszteni és engedélyezni?
A Pozitív adásait és a 444 többi podcastját megtalálhatod a Spotifyon, A Google Podcast és az Apple Podcast, és az Amazon Audible nevű szolgáltatásnak podcastoldalán is.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.