Az Amerikába jöttem 2. korrekt folytatás, de csak rajongóknak

március 8., hétfő 19:55

Az Amerikába jöttem egyik legnagyobb magyar rajongója vagyok. Gyerekkorom óta ugyanolyan fergetegesen viccesnek tartom, ez az egyetlen film, amit ezredszerre sem unok, sőt a kedvenc jelenetem - amikor Cleo McDowell azt mondja Akeemnak, hogy ne drogozzon, miután megpróbál a tegnapi focimeccsről való csevegéssel bevágódni nála - még a telefonomban is el van mentve. Amikor megtudtam, hogy folytatják, iszonyúan várni kezdtem, de közben rettegtem is, hogy elszúrják.

Teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy kultfilmet, amit több százmillióan imádnak, és amire 30 év alatt ennyi kulturális többletjelentés rakódott, nem lehet csak úgy, kockázat nélkül folytatni. Az Amerikába jöttem hatalmas kasszasiker lett, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte, ráadásul ezt úgy érte el, hogy a szereplők többsége fekete. Erre máig kevés példa van.

Eddie Murphy visszatért Akeem herceg szerepében. Fotó: Amazon Studios

Nem véletlen, hogy sokáig húzódoztak az alkotók, mire nekiálltak. De tulajdonképpen jobb is, hogy nem Murphy legrettenetesebb, családi filmes mélyrepülésének idején forgatták. A 2019-es Dolemite Is My Name után viszont már lehetett kicsit reménykedni, hogy a komikus kilábalt a humortalan korszakából, és ez se lesz rossz. A film körül természetesen óriási volt a titkolózás és a hype. Csak két példa: az Uoma Beauty kiadott egy limitált Coming 2 America sminkkollekciót, Nigériában pedig különleges premiert rendeztek a filmnek, amin olyan elképesztő ruhákban jelentek meg a vendégek, mintha a filmből léptek volna ki.

Az persze őrült rajongóként sem volt kérdés számomra, hogy a második rész meg sem fogja közelíteni az eredetit. Tényleg csak azért imádkoztam, hogy ne szúrják ki a szemünket valami középszar, kínos, nem vicces filmmel, hanem legyen egy korrekt munka - amit lehet, hogy többször nem nézek meg, de legalább másfél óráig jól elszórakoztat.

És ez végül is összejött, mindenki megnyugodhat!

De azt azért szögezzük le, hogy a Coming 2 America nem áll meg úgy magában az első filmhez képest, mint ahogy például a Creed önálló alkotásnak tekinthető a Rocky univerzumon belül. Ehhez ismerni és szeretni kell az eredeti filmet, különben a poénok háromnegyede nem érthető.

A sztori nem nagy truváj, bár az eredeti se volt az, amiben az afrikai álruhás Mátyás elment megkeresni az Igaz Szerelmet Queensbe. Most majdnem ugyanaz a történet, csak pepitában. A haldokló, öreg Jaffe Joffer király közli fiával, Akeemmal, hogy az örökösödési törvények miatt csak férfi ülhet Zamunda trónjára. Akeemnak pedig vannak ugyan gyerekei, de mindhárman lányok. Pontosabban ennyiről tudott eddig, mert ekkor kiderül, hogy valójában van egy balkézről született fia Queensben.

Lavelle és anyja, Mary akklimatizálódik a királyi udvarban. Fotó: Quantrell D. Colbert/Amazon Studios

Miután a legfeljebb alsó középosztálybeli élethez szokott fiú, Lavelle megérkezik a zamundai palotába anyja társaságában, nem igazán tudja, mihez kezdjen magával - a komikum egy része éppen ebből származik.

Eközben pedig a szomszédos állam, Nextdoria vezetője, General Izzi is szeretne dinasztikus házasságot összehozni. Először a fia és Akeem legidősebb lánya, Meeka között - aztán amikor ez a terv gajra megy, Lavelle és a saját lánya között.

Nagyjából ennyi az újdonság,

egyébként tényleg az történik, hogy a jelenetek többsége vagy az első filmből ismert helyzet új verziója, vagy arra utal.

Látjuk a megemberesedett Akeem és Semmi piszkálódását, harcjelenetet, királyi fürdetést, családi vitákat, az arisztokrata manírokat, az Afrikába költöztetett McDowell’s gyorséttermet, a Sexual Chocolate is fellép, és szerencsére a borbélyüzlet három vénemberéhez is visszatérünk - akik most is ugyanolyan fergetegesek, mint régen. De hogy ne csak nosztalgikus jelenetet említsek, egyik kedvencem az volt, amikor Lavelle a film elején az állásinterjún szénné alázza a burkoltan rasszista, fehér, elitegyetemről kiszédült felvételiztetőjét.

Szinte az utolsó mellékszereplőt is visszahozták az első filmből, csak ketten hiányoztak: Aoleon királyné (Madge Sinclair sajnos meghalt), akire utalnak is a filmben, és Lisa húga, Patrice, akire viszont nem. A legszórakoztatóbb új szereplő General Izzi, Wesley Snipes brillírozik a félbolond, piperkőc hadúr szerepében, akiről aztán az is kiderül, hogy közel sem olyan kemény, mint amilyennek látszik. Viszont amekkora badassként mutatják be Izzi lányát, akkora lufi: ugyanolyan egyszerű, mint a nagynénje, Imani, a 30 éve fél lábon ugrálva, ugatva hazaküldött feleségjelölt. Valami machinációt igazán rábízhattak volna.

General Izzi (Wesley Snipes) Fotó: Photo: Quantrell D. Colbert/Photo: Quantrell D. Colbert

Mivel az első részhez képest nem egy nagy, hanem több kisebb főszereplő van és tengernyi mellékszereplő, így egyik történetszál és karakter se tud túl erős és komplex lenni.

Persze, tudom, olvassak Tolsztojt, ha nagy jellemfejlődésre vágyom, de azért vannak vígjátékok, ahol ez menni szokott.

Itt elég sokan kétdimenziósak maradnak, és pár szóban össze lehet foglalni őket. A korábban nagyon szórakoztató színészek sem tudnak kellőképpen kibontakozni, mint Arsenio Hall (nagy bánatomra), de még maga Eddie Murphy sem igazán.

Érezhető a filmen, hogy próbálták valamelyest felzárkóztatni a korszellemhez. Többször utalnak arra, hogy amin 1988-ban senki sem botránkozott meg, az ma már elfogadhatatlan, például a szexista lelkész figurája. Biztosan lesznek, akik kifogásolják majd, hogy a film leegyszerűsíti és ártalmatlan idiótaként ábrázolja Izzit, miközben hadurak és milíciáik teszik pokollá emberek millióit számos afrikai országban. Nem én fogom eldönteni, hogy egy kitalált országról szóló filmben mennyire ér elvárni bármiféle történelmi hűséget, de azért ha a New York-i dzsentrifikációt meg tudták említeni, meg azt, hogy a szexizmus nem oké, akkor talán ezt is be lehetett volna mutatni kicsit árnyaltabban.

Az öreg borbélyokban most sem fog csalódni senki. Fotó: Amazon Studios

Amiben viszont felér az első részhez a folytatás, sőt, kicsit túl is tesz rajta,

azok a látványos jelmezek.

A jelmeztervező a zseniális Ruth E. Carter volt, aki már a komplett Fekete Párduc univerzum öltözködését is kitalálta. Abszolút érezhető a szándék, hogy a Fekete Párduchoz vagy Beyoncé Black Is Kingjéhez hasonlóan Afrikát ne egy sztereotíp, nyugati emberek által elképzelt masszaként kezeljék, hanem próbálják megmutatni a kontinens sokféleségét, a ruhákkal, az ékszerekkel és a frizurákkal is.

Carter rengeteg kevésbé ismert afrikai és afroamerikai divattervezővel működött együtt a filmhez, és egy külön zamundai mintát is tervezett, ami a család több tagján feltűnik. (Akit érdekel, az elolvashatja a Fashionista cikkét arról, hogy Carter mennyi szimbólumot sűrített bele a jelmezekbe.) Akeem legidősebb lányát, Meekát látjuk például Szenegál és Nigéria színeiben, de Lavelle is visel a Dél-Afrikai Köztársaság zászlajára utaló ruhát.

A díszlet ezzel szemben kevésbé volt grandiózus, a palota is szűkösebbnek tűnt az első részhez képest (hétköznapokon ez a rapper, Rick Ross 12 hálószobás háza Georgiában) - dehát változnak az idők, újabban biztos odafigyel a karbon lábnyomára a zamundai udvar.

És persze már nem lehetett élő vadállatokat sem egzecíroztatni egy vígjáték kedvéért, maradt a CGI.

Egy dolog kifejezetten zavart: a termékelhelyezések. Kapásból volt 5-6, ami kiégette az ember szemét, és biztosan nem is vettem észre mindet. A legkínosabb az talán az egyébként nagyon drága Bulgari nyakék volt, amit Lisa ajándékoz Mary-nek, mert bár biztos nem annak szánták, nagyon megúszós gesztusnak tűnt annak fényében, hogy a királyi család tagjai csupa egyedi, afrikai ékszert viselnek. Meg a Whiskas, jézusom.

A hiányosságai ellenére sokat nevettem a Coming 2 Americán, és fenntartotta a figyelmem, még ha egy poént se tudnék most szó szerint felidézni. De lehet, hogy 15 év múlva mégse kéne leforgatni azt a harmadik részt, ahogy Eddie Murphy ígérte egy interjúban. Inkább megnézem még ezerszer az eredetit.