Több ezer kiváltságost oltottak be soron kívül Romániában

külföld
2021 március 11., 09:22

A szabályokat, oltási tervet áthágva, több ezren jutottak soron kívül koronavíruselleni oltáshoz Romániában, közölte a Recorder.ro tényfeltáró portál. A Főter beszámolója szerint a lapnak már az gyanús volt, hogy az oltási kampány koordinálásával megbízott országos bizottság több mint egy hónapig nem adta ki a kért oltási adatokat, és hiába fordultak a bukaresti egészségügyi minisztériumhoz, válasz onnan sem érkezett. Végül megszerezték, és kiderült, hogy

több száz kivételezettet még az orvosok előtt oltottak be, több mint négyezren pedig a krónikus betegek előtt részesültek a vakcinákban.

A lap szerint többek között katonák és állami tisztségviselők családtagjait vették előre. A Recorder emlékeztetett: korábban a gyanúba keveredett oltóközpontok a Pfizer ampulla kialakításával magyarázták az ismerősök, rokonok soron kívüli beoltását. A hat dózist tartalmazó flakon nap végi fel nem használt adagjait osztották ki. Hamar lebuktak, számos helyen ötnél több jogosulatlan személynek adtak be Pfizert, azaz miattuk bontottak újat. A legtöbb soron kívüli oltást két katonai kórházban adták be. A Vrancea megyei Focsani katonai kórházának parancsnoka egy korábbi sajtónyilatkozatban el is ismerte: körlevélben értesítették az első kategóriára jogosult alkalmazottakat, hogy a katonáknak kialakított oltóközpontban a velük együtt lakó közeli rokonaikat is beoltathatják. A bukaresti védelmi minisztérium szerint azonban nem volt semmilyen körlevél.