Több tízezren haltak meg a késve bevezetett lezárás miatt egy angol tanulmány szerint

járvány
2021 március 18., 11:18

27 ezerrel többen haltak meg, mert Boris Johnson kormánya nem rendelt el időben lezárást - ezt állítja a Resolution Foundation nevű kutatóintézet a Guardian beszámolója szerint.

A thinktank tanulmánya kiemeli, hogy bár a kormány jogosan dicséri saját teljesítményét az oltások tempójában - hisz háromszor gyorsabban osztják őket, mint az európai átlag - és a gazdasági mentőcsomagok terén is, ám „három tragikus esetben” is hibát követtek el a lezárások el nem rendelésével.

photo_camera Boris Johnson itt már a harmadik zárlat során tart sajtótájékoztatót idén februárban. Fotó: LEON NEAL/AFP

Olaszország először tavaly március 9-én rendelt el egész országra kiterjedő karantént, míg a Johnson adminisztráció csupán két héttel később tette meg ugyanezt. Aztán szeptemberben, amikor az esetszám újra emelkedett, és a kormányt saját tudományos tanácsadói is sürgették egy lezárás bevezetésére, hogy megtörjék a fertőzésláncot, mégsem rendelték el további öt hétig. Az akkor bevezetett lezárás ráadásul csak részleges intézkedéseket tartalmazott. A Resolution Foundation kutatói szerint ez vezetett oda, hogy amikor idén január 4-én az egész országra kiterjedő zárást rendeltek el, már napi 50 ezer esetnél tartottak.

A tanulmány azt állítja, hogy az ehhez az időszakhoz köthető halálesetek adják az összhalálozás ötödét, ennek jelentős része megelőzhető lett volna egy időben bevezetett zárással.

A Guardian oldalán egy grafikonon is ábrázolják az adatokat, érdemes átkattintani. Az újság kereste a kormányfő hivatalát is, de még nem reagáltak a vádakra.