Az egész EU-ban a magyar állam működik a legdrágábban

Az Eurostat március elején publikált adatai alapján 2019-ben Magyarország költött a legtöbbet az állam működésére. Míg a tagállamok átlagosan a GDP 5,8 százalékát fordítják kormányzati kiadásokra, nekünk 8,2 százalékkal sikerült mindenkit megelőznünk. 

Közszolgáltatásokra fordított kormányzati kiadások az EU tagállamaibanGrafika: Eurostat

Magyarország után Görögország és Finnország következik (mindkettő 7,9 százalékkal), őket követi Olaszország és Ciprus (mindkettő 7,5 százalékkal). Az összesítésről írt cikkében a Népszava megjegyzi, hogy a közösségi szolgáltatásokban nincs benne a rendvédelem és a honvédelem sem, az utóbbiban a GDP 1 százalékával kicsit elmaradtunk az uniós átlagtól (1,3 százalék), de a rendvédelemre költött 2,1 százalék sem rugaszkodik el az átlagtól. 

Forrás: Eurostat

Emlékeztetnek, hogy a magyar állam működési költsége mindig kirívóan magas volt: 2010-ben a GDP 9,3 százalékát szippantotta fel a bürokrácia, a csúcs pedig a 2013-as 10,2 százalék volt. Vagyis azóta még számottevően csökkent is a ráfordítás. 

A lap kiemeli, hogy  a magyar állam messze átlagon felül költ a gazdaság támogatására is, mert amíg az EU-ban átlagosan a GDP 4,3 százaléka, addig nálunk 7,3 százalék jutott erre. 

Közben az átlagnál jóval kevesebb jut a környezetvédelemre, a szociális kiadásokra és az egészségügyre. A magyar állam egészségügyi ráfordításai az elmúlt tíz évben a GDP öt százalékáról a 4,5 százalékára estek vissza, ami a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. Ennél kevesebbet GDP-arányosan csak Lettország (4,2), illetve Olaszország (4 százalék) költött.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.