Kásler 12 millió forintot ítélt meg az ethno-fitness kidolgozására

bűnügy
2021 március 23., 07:09

A Népszava ír arról, hogy meglepő célokra röpködnek a több millió forintos állami támogatások az úgynevezett „ethno-fitnesz” körül. A lap még januárban írt arról, hogy Kásler Miklós döntése nyomán 12 millió forintot kapott az Élet Szolgálat Egyesület „A magyar ethnofitness edzésforma kidolgozására” a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán.

A lap azóta közérdekű adatigénylés során betekinthetett a pályázati anyagokba, így derültek ki újabb részletek. Az Élet Szolgálat Egyesület honlapján szereplő telefonszám amúgy nem működik, az egyesület nagykanizsai címén egy üres lakás van, a szervezet elnökét pedig ugyan elérték Facebookon, de nem tudta megmondani, mi az az ethnofitness.

Helyette férjéhez, Törőcsik Pálhoz, a szervezet alelnökéhez irányította a Népszava újságíróját. Törőcsik korábban Nagykanizsa fideszes alpolgármestere volt, most pedig a lapnak elmondta, hogy

„Ez a mi találmányunk, fitnesz mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.”

A pályázati anyag mindössze két oldal volt, erre ítéltek meg 12 millió forintot. A leírás szerint a cél az, hogy „a földművelő magyar nép zenéjét és táncát” megkedveltessék az emberekkel, ehhez pedig tánccsoporttal, koreográfussal és egy fitnesz-instruktorral dolgoznak majd együtt. A terv az, hogy egy 40 perces oktatóvideó készüljön, melyet iskoláknak és néptánc csoportoknak mutatnának be.

A 12 millió forintból kétmillió forint megy a projektvezetőnek, aki Kása Csaba, az Emmi alá tartozó Magyarságkutató Intézet „szakértője”. Kása magáról önéletrajzában azt írja, hogy kutatási területe „a magyar nemzet érdekében dolgozó – eddig nem, vagy részben kutatott, továbbá nem a kellő objektivitással feltárt – politikusok, közéleti személyek életének, munkásságának feldolgozása”.

A projektet Erdélyből online segíti egy koreográfus egymillió forintért, 500 ezret kap egy néptáncos, míg Törőcsik Pál szervezőként kap kétmillió forintot. Ehhez képest a videó gyártására meglepően keveset, 500 ezer forintot szánnak.

Az Emmi a lappal közölte, hogy a kétoldalas jelentkezés mellett a minisztérium minden pályázat esetén részletes háttéranyagot is kér, és ez most sem történt másképp. Abban sem láttak kivetnivalót, hogy az egyesület nem működik a megadott címen, és az elnöke azt sem tudja, mivel foglalkoznak.

A Népszava áttekintette azt is, hogy milyen további pályázatokra ítélt meg támogatást Kásler Miklós miniszter. 10 millió forint jut például az Audiovizuális Kultúra Fejlesztéséért Egyesületnek, akik egyoldalas pályázatot adtak be, mely szerint felkutatnák az 1957-ben meggyilkolt Boldog Brenner János halálával kapcsolatos „objektív és lelki” részleteket, és kétnyelvű „vizuális szakmai anyagot” alkotnának. Az egyesület egyik alelnöke Schhatz Péter, aki a Habony Árpád által irányított fideszes balkáni médiaterjeszkedés egyik fontos szereplője.

54 millió forintot kapott Izsák város önkormányzata, ahol a Nemzeti Lovas Színház Szent László, a táltoskirály című rockoperájának bemutatása valósulhat meg ebből az összegből. Mint a pályázati anyagban írták: „A lovas környezet új teret biztosít, mivel a magyar operettek zöme mezőgazdasági környezetben játszódik, így egyáltalán nem öncélú a lovon való bemutatásuk.”