Vegetáriánussá tettük a tenyésztett halakat, és ez jó

Húsz éve Rosamond Naylor, a Stanford Egyetem földrendszertani tudományok professzora és kutatótársai igen megrázó következtetésekre jutottak az akvakultúrával, vagyis a világ haltenyésztésével kapcsolatban. A szupermarketek polcait akkor kezdte ellepni a nagyüzemi módszerekkel tenyésztett lazac és garnéla, ami a kor haltenyésztési normái miatt a természetes halpopuláció összeomlásával, halbetegségek terjedésével és a világ tengereinek szennyezésével fenyegetett.

Naylor és kutatótársai húsz év elteltével újra átnyálazták a témában azóta született tanulmányok százait, vizsgálataik eredményét most szerdán publikálták a neves Nature folyóiratban. Biztató fejleményekre bukkantak! Igaz, tartósan fennálló problémákra is, kutatásuk pedig összességében nem tud választ adni az egyszeri halfogyasztó olyan kérdéseire, hogy akkor mit egyen és mit ne, ha nem akarja halfogyasztásával végromlásba dönteni a bolygót. Ahogy Naylor fogalmazott, a haltenyésztő ipar túl nagy és szerteágazó általános következtetések levonásához. "Több mint 425 féle fajt tenyésztenek mindenféle vizekben édesvíztől brakkvízen át tengervízig, hogy nincs is értelme fenntartható vagy fenntarthatatlan kategóriába sorolni ezeket. De a haltenyésztésben benne van a lehetőség, hogy fenntarthatóvá váljon. A kérdés csak az, hogy hogyan érhetnénk el, hogy abba az irányba mozduljon" – mondta a New York Timesnak.

A legbiztatóbb fejlemény, hogy a haltenyésztés mellett a hínártermelés és a kagylótenyésztés is felfutott. Ez azért biztató, mert a hínárfélék és a kagylók extra tápanyag nélkül is képesek szaporodni, tápanyagukat a tengervízből szűrik ki.

Vega lazacok

A haltenyésztéshez viszont extra tápanyagra is szükség van. Ezért is volt olyan vészjósló Naylorék eredeti, húsz évvel ezelőtti tanulmánya, mert az éppen beinduló nagyüzemi lazactermelés, tekintettel a lazacok húsevő voltára, igen komoly terhelést jelentett a természetes halpopulációra. A tenyésztett lazacokat ugyanis vadon élő halakkal, elsősorban szardíniával etették. A most közölt tanulmány szerint viszont ahhoz képest, hogy 2000-2017 között megháromszorozódott a tenyésztett hal mennyisége, a haltápul szolgáló vad halfajták kifogott mennyisége kicsit még vissza is esett.

Az ok egyszerű, a legtöbb halfarmon már jellemzően növényi alapanyagból készült táppal etetik a halakat, ami egyrészt csökkentette a vadállományra nehezedő nyomást, másrészt járulékos nyereségként a halak között terjedő betegségeket is. Hogy ez így történt, az annak is köszönhető, hogy a növényi tápok olcsóbbak a frissen fogott halnál, vagyis a Nayloréktól független Martin Smith, a Duke Egyetem környezetközgazdásza szerint a haltenyésztőknek "mindig is érdekében állt a legköltségesebb összetevő [vagyis a halból készült táp] arányának csökkentésére".

A helyzet azonban nem mindenben rózsás. Naylorék tanulmányukban megjegyzik, hogy sok országban szigorúbban kéne szabályozni a haltenyésztésben a tenyésztett állomány védelmében bevetett antimikrobiális szereket, mert azok túlzott használata csak gyógyszerrezisztens mikróbák elterjedését segíti. És persze a haltenyésztés fenntarthatóságát az is befolyásolja, hogy a fentebb méltatott növényi tápokhoz milyen forrásból szerzik be a gyakran fenntarthatatlan módszerekkel termesztett szóját.