M: M. vagyok és megszeretnék ismerkedni veled ha nem baj!?

M: Hány éves vagy?

A: Tíz és te?

M: 24

M: Baj?

– A. nem fogadta M. hívását –

M: Telefonról vagy?

– A. nem fogadta M. hívását –

M: ?

M: Itt vagy?

A: Nem, tabról

M: Lehet pár durva képes kéréseim tőled? De olyanokat amilyeneket én akarok!

A: Milyen?

M: Fotózd már le a nadrágodat rajtad teljesen!

M. egy vidéki nagyvárosban élő, ma már közel harmincéves férfi. A neve és a profiljairól készült screenshotok az elmúlt hónapokban egyre több olyan Facebook-bejegyzésben tűntek fel, ahol szülők próbálták meg felhívni egymás figyelmét arra, hogy M. az elmúlt években több kiskorúval is hasonló beszélgetést folytatott. A kommentek közt sokan jelezték, hogy emiatt többen is tettek feljelentést, ezeknek a feljelentéseknek azonban nem lett következményük.

„A gyermekek iránti vonzalom még nem bűncselekmény”

A fenti beszélgetés 2016 áprilisában zajlott M. és egy akkor tízéves lány, A. között, akinek végül a nővére tett feljelentést az egyik budapesti rendőrkapitányságon „pedofília ügyében”. Egy hónappal később kapta meg a rendőrség határozatát a feljelentés elutasításáról, amiben A. nővére szerint már „zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt tett feljelentés volt meghatározva”, az elutasítás okaként pedig azt jelölték meg, hogy nem történt zaklatás.

A rendőrség elutasító határozatában úgy fogalmazott, hogy zaklatást az követ el, „aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen, tartósan háborgatja”. Hozzátéve, hogy „feltétele továbbá a rendszeresség és a célzatosság”, ezek „hiányában zaklatás vétsége nem valósul meg”. A rendőrség határozata szerint a 2016-os esetben „megállapítható, hogy a cselekmény során létrejött kapcsolatfelvételre nem a sértett akarata ellenére került sor”, és „a feljelentett személynek nem állt szándékában a kiskorú megfélemlítése”.

A. nővére ezután panaszt tett a feljelentés elutasítása ellen, amit szintén elutasítottak. Ebben a határozatban szintén „zaklatás” volt feltüntetve. „Ez ellen már jogorvoslatnak nem volt helye és a Be. (régi) 190. § (1) bekezdés a) pontja alapján – mely szerint ezen cselekmény nem bűncselekmény – megszüntették az eljárást” – mondta A. nővére, aki hozzátette, hogy amikor feljelentést tett, a rendőrségi ügyintéző egyik mondata kifejezetten megmaradt benne: „A gyermekek iránti vonzalom még nem bűncselekmény, Magyarországon az nem büntethető”.

A. nővére elmondta, hogy a rendőrségi ügyintézővel folytatott beszélgetés alatt egyszer sem kérdezték tőle, hogy ismerik-e a férfit, a rendőrségen csak annyit tudtak mondani neki, hogy „ami történt, az nem elég”, mert nem történt semmi „kézzel fogható vagy személyes kontakt”. A. nővére úgy fogalmazott, ezek szerint meg kellett volna várnia, hogy „eldurvuljon a beszélgetés”. Később összevetette a húga és M. ismerőseinek listáját, és talált köztük több olyat is, aki a húga osztálytársa volt. „A történtek után folyamatosan nyomon követtem M. profilját, és jelentettem a Facebooknál. Törölték is, de még aznap vagy másnap ugyanazzal a névvel, képpel csinált egy másikat. Körülbelül egy év után untam ezt meg.”

A. nővére azt mondta, az akkor tízéves húgának gyakorlatilag a tanárok javaslatára csináltak Facebook-profilt az „iskolai-osztály csoport”, illetve „a könnyebb és gyorsabb kommunikáció miatt”, de a gyerekkel megbeszélték, hogy ha bármi olyat tapasztal, ami zavarja, vagy szerinte nem helyénvaló, akkor azonnal szóljon. Pár nappal a regisztráció után írt rá a férfi. Nővére szerint a kislány ekkor szólt, hogy „szerinte illetleneket ír és kér tőle egy »srác«”.

„A nyomozóhatóságnak hivatalból kéne vizsgálnia”

„A fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények bizonyítása a legtöbb esetben nehézségekbe ütközik, mert általában nincs szemtanú, a kiskorú vallomása csak megfelelő garanciák felvételével vehető fel, és az ő állítása egy koherensebb nyilatkozat megtételére képes felnőttével fog szemben állni. Jelen esetben azonban ilyen bizonyítási nehézség nem áll fenn, a nyomozóhatóság rendelkezésére állnak dokumentált beszélgetések egy felnőtt férfi és kiskorúak között, amelyekben a férfi rávenni igyekszik a kiskorúakat, hogy magukról intim képeket küldjenek” – mondta dr. Juhász Gábor István büntetőügyvéd, hozzátéve, hogy bár valószínűleg még a nyomozóhatóság tagjai is úgy gondolják, hogy M. magatartása nemcsak erkölcsi értelemben kifogásolható, abban igazuk van, hogy a jogalkotó indokolása és a bírói gyakorlat alapján az egyszeri próbálkozás nem minősül se rendszeresnek, se tartósnak, így a zaklatást megállapítani nem lehet.

Viszont úgy gondolja, egy ilyen esetben a nyomozóhatóságnak „érdemes lenne fellapoznia a Btk.-t, és körültekintenie benne, hogy a jogalkotó a férfi magatartását más helyen nem kívánta-e büntetni rendelni”, ugyanis a Btk. 198.§-ában szerepel a szexuális visszaélés bűntette, miszerint „az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

A Btk. szerint szexuális cselekmény fogalma alatt „minden olyan súlyosan szeméremsértő cselekményt is érteni kell a közösülésen túlmenően is, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul”.

Az ügyvéd szerint ha erre „a nyomozóhatóság rátalálna, talán azt a helyes következtetést is le tudná vonni, hogy a férfi feltételezhetően azért kér kiskorúaktól képeket, mert az a nemi vágyának a felkeltésére és kielégítésére szolgál, tehát magatartása tényállásszerű”. „Fontosnak tartom hozzátenni, hogy a szexuális visszaélés bűntette a zaklatással ellentétben hivatalból üldözendő cselekmény, tehát a nyomozóhatóságnak hivatalból el kéne rendelnie a nyomozást, ha ilyen magatartást tanúsító vagy valószínűsítő körülmények a tudomására jutnak. Továbbá az is elgondolkodtató lehetne a nyomozóhatóság számára, hogy az a férfi, aki rendszeresen kér számítógépen keresztül kiskorúakról képeket, az esetleg nem járt-e már valaha eredménnyel, vagy szerzett be máshonnan és tárol a számítógépén ilyen jellegű képeket, ami szintén bűncselekménynek minősül, és amit a nyomozóhatóságnak szintén hivatalból kéne vizsgálnia” – mondta dr. Juhász Gábor István.

„Ez csak egyszeri eset volt, nem minősül zaklatásnak”

A szintén tízéves C. szüleinek ugyancsak az iskola javasolta, hogy a gyereknek legyen Facebook-fiókja, hogy a járvány miatt kialakult helyzetben ott tudjon kommunikálni a tanáraival és osztálytársaival. M. 2021 márciusában írt rá C.-re, gyakorlatilag szó szerint ugyanazokat, amiket öt évvel korábban A.-nak is:

• „Lehet pár képes kéréseim tőled? De olyanokat, amilyeneket én akarok!”
• „Fotózd le a nadrágodat rajtad teljesen.”
• „Fotózd le a papucsodat párba.”
• „Videózd le, ahogy megmosod a papucsodat párba és mondom tovább.”
• „Muti a bugyid rajtad teljesen és mondom tovább.”

C. anyja azt mondta, amikor feljelentést tettek, a rendőrségen „konkrétan kinevették” őket, mondván hogy „ez csak egyszeri eset volt, nem minősül zaklatásnak”.

Az M.-ről szóló Facebook-bejegyzések alatt többen is írták, hogy évek óta csinálja ezt, volt, aki úgy fogalmazott, „sok apuka elbeszélgetett már vele, illetve volt feljelentés is, de nem csináltak vele semmit”. Beszéltem olyannal is, akire M. körülbelül tíz évvel ezelőtt írt rá, tőle is képeket kért. Azt mondta, ő nem tett feljelentést, egyszerűen csak letiltotta.

M. ügyében megkerestem a rendőrséget, hogy megtudjam, az elmúlt években hány feljelentés érkezett vele szemben, van-e folyamatban nyomozás ilyen ügyben, illetve ha az egyedi esetekben nem is volt „rendszeresség”, hogy azokat zaklatásként kezeljék, az nem számít-e rendszerességnek, hogy M. az elmúlt években rendszeresen írt és ír most is rá ismeretlenül gyerekekre, hogy fotókat kérjen róluk. Rákérdeztem, azzal foglalkozott-e valaki, hogy ezek az „egyedi esetek” valójában nem egyedi esetek, mert M. visszatérően csinálja ugyanazt, ugyanazokkal a módszerekkel, de megkérdeztem azt is, hogy mi az a pont, amikor egy internetes zaklatás már ténylegesen zaklatásnak minősül, illetve hogy mit tehet egy szülő, ha a gyerekére az interneten egy idegen felnőtt ír rá, és fotókat kér tőle, valamint hogy hol van az a pont, amikor a rendőrség be tud avatkozni.

Kérdéseimre az ORFK Kommunikációs Szolgálata a következő választ adta: „Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban tájékoztatást adni.”

M. nevére rákeresve a Facebook most csak egy profilt dob ki, amit szinte biztosan ő kezel, Instagramon viszont nyolc olyan profilt is találtam, amit feltételezhetően M. kezel a saját nevével és fotóival, követettjei és ismerősei közt zömében tinédzserkorú fiatalokkal.

Az ügyben kerestem M.-et is, hogy lehetőséget adjak neki a megszólalásra, de levelemre nem reagált.