Kódjelekkel kérhetnek segítséget a járvány alatt bántalmazott nők

nők elleni erőszak
2021 április 03., 11:16

A családon belüli bántalmazások száma jelentősen megugrott a pandémia kitörése óta. A járvány elején készültek kutatások arról, hogy mennyivel: az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte 60 százalékkal, de Brazíliában például 40-50 százalékkal nőtt, Katalóniában 20 százalékkal, Kínában 25 százalékkal, Cipruson pedig 30 százalékkal hívták többen a segélyvonalat, mint általában.

Ötvös Veronika, a NANE Egyesület szakértőjét, pszichológust kérdeztük arról, hogy Magyarországon rosszabbodott-e a helyzet a járvány kitörése óta. Ötvös Veronika azt mondta, a segélyvonalaik a járvány elején is túlterheltek voltak, és ez a tendencia megmaradt, de az érintett nők helyzete megváltozott: rosszabb lett.

Több segélyhívó jelezte, hogy a pandémia alatt fokozódott az erőszak. A szóbeli bántalmazást felváltotta a fizikai, és sokkal több nő szigetelődött el a koronavírus alatt. Ötvös szerint a betelefonálók nagyon elkeseredettek, mert az amúgy is nehéz helyzetüket csak tovább súlyosbítja a járványhelyzet. Például a NANE egyik ügyfele már mindent előkészített, hogy kilépjen a bántalmazó kapcsolatból, de amikor ez megtörténhetett volna, elvesztette a munkáját, és maradni kényszerült a bántalmazó mellett. De arról is sokan beszámolnak, hogy azért romlott a helyzetük, mert a bántalmazó nem tud dolgozni, ezért egész nap otthon van, és minden rajtuk csattan.

Az egyesület pozitívumként azt tapasztalja, hogy egyre több segítő telefonál be, akik lehetnek barátok, családtagok, munkatársak szomszédok. Ez pedig azt mutatja, hogy kezd bekerülni a köztudatba, hogy ilyenkor ne fordítsuk el a fejünket. Azonban ennek ellenére is óriási, 194-szeres látenciáról beszélhetünk.

A kialakult helyzet és a bántalmazásos esetszámok megugrása viszont magával hozott új megoldásokat, amelyek megkönnyíthetik a bántalmazottaknak, hogy segítséget kérhessenek.

Segítség a gyógyszertárban

Franciaországban is megugrott a családon belüli bántalmazások száma rögtön a lezárások első hónapjában. Párizsban például 36 százalékkal többször kellett a rendőröknek intézkedni. Sok bántalmazott azonban nem tudja nyíltan elmondani, mi történt vele: vagy azért, mert jelen van a bántalmazója, vagy azért, mert egyszerűen nem meri. Miattuk vezetett be a francia kormány egy egyezményes kódot, amellyel a bántalmazott nők segítséget tudnak kérni a gyógyszertárakban, mivel azok a legszigorúbb korlátozások idején is nyitva vannak.

A bántalmazottnak mindössze annyit kell mondania a patikusnak, hogy „maszk 19”, és ő máris tudni fogja, hogy értesíteni kell a rendőrséget. A francia kormány emellett 20 ezer szállodai szobát bérelt azoknak a nőknek, akik otthon veszélyben vannak.

Franciaország mellett egyébként Argentína is olyan biztonságos helyeknek nyilvánította a gyógyszertárakat, ahol a bántalmazott nők segítséget kérhetnek.

Segítség a Facebookon keresztül

Lengyelországban egy 17 éves gimnazista, Krysia Paszko állt elő egy forradalmi ötlettel 2020 áprilisában, miután meghallotta a tévében, hogy egy lengyel nőjogi szervezet, a Centrum Praw Kobiet (CPK) szerint az országban 50 százalékkal emelkedett meg a családon belüli bántalmazások száma.

Paszko hallott a francia kódról, ezért úgy döntött, ő is csinál valami hasonlót. Megkérte egy grafikus ismerősét, hogy hozzanak létre egy Facebook oldalt egy fiktív kozmetikai cégnek. Ezután pedig a saját Facebook oldalára kiírta a linkkel együtt, hogy:

„Ha mérgező vagy erőszakos emberrel vagy karanténban vagy elszigetelésben, küldj egy üzenetet. Tegyél fel egy kérdést a kozmetikumokról, mi pedig figyelemmel kísérünk téged. Ha leírod a "STOP” szót, a nevedben hívjuk a rendőrséget.”

A 17 éves lány Facebook-üzenetét több ezren osztották meg, és kapta is sorra a segítségkérő üzeneteket a kozmetikai oldalon. Olyan sok üzenet érkezett, hogy Paszko nem tudta már őket egyedül kezelni, ezért mostanra a válaszadásban ügyvédek, rendőrök, pszichológusok és a CPK önkéntesei segítik őt.

A weboldal mostanra az üzeneteket is tudja szűrni sürgősség alapján, így a pszichológusok azonnal tudnak reagálni a segítségre szoruló nők vészjelzésére.

Annak érdekében, hogy megvédjék azokat a nőket is, akiknek partnerei figyelik a levelezésüket, Paszko kódolt kérdések rendszerét fejlesztette ki a szükséges segítség típusának meghatározására. Készített hozzá egy 15 oldalas kézikönyvet, melyet a pszichológusok használnak a kérdezés során. Például a pszichológus bőrproblémákról kérdez, és azt a kérdést is felteszi, hogy hányan szenvednek a családban ilyen bőrproblémától. Paszko szerint a kézikönyv és a kódok segítségével szinte mindent ki lehet deríteni.

Egy nőt és a gyerekét például úgy mentették meg egy fizikailag és érzelmileg is bántalmazó apától, hogy a Facebookon keresztül utasításba adták a nőnek, hogy pakolja össze a legszükségesebb holmijait, majd a CPK taxit küldött értük, amely egy varsói védett házba vitte őket.

Segítség egyezményes kézjel használatával

Nem csak országok szintjén reagáltak többen megoldásokkal a megemelkedett bántalmazások számára, de egy egységes nemzetközi jelet is kitaláltak arra, hogy hogyan tudnának a bántalmazott nők észrevétlenül segítséget kérni.

A Woman's Funding Network nevű szervezet által kitalált ,,Signal for Help” kézmozdulat abból áll, hogy a hüvelykujjunkat előbb a tenyerünkre hajlítjuk, majd a többi négy ujjunkat rácsukjuk a hüvelyujjunkra és a tenyerünkre. Ezt mutatva például egy videóban vagy közterületen az emberek tudni fogják, hogy segítségre van szükségünk.

photo_camera Fotó: Woman's Funding Network

Ez a promóvideó jól bemutatja, milyen helyzetekben és hogyan alkalmazható a jel:

link Forrás

A Woman's Funding Network azon dolgozik, hogy az egyezményes közmozdulatot minél jobban elterjesszék, hogy ne csak a nők tanulják meg, de a környezetük is felismerje, hogy mit jelent.

A fent említetteken kívül a NANE Egyesület összegyűjtött még néhány jó gyakorlatot. A spanyol kormány mentesítette a nőket a kijárási tilalom alól, ha bántalmazás miatt el kell hagyniuk az otthonukat. Kanada és Ausztrália a járvánnyal kapcsolatos nemzeti akcióterveik részeként számoltak a nők elleni erőszak megfékezésének költségeivel. Belgiumban pedig a rendőrség felhívta a különböző családon belüli erőszakkal foglalkozó szervek figyelmét, hogy az áldozatok a pandémia alatt is felvehetik a kapcsolatot a rendőrséggel, illetve a rendőrség maga is felvette a kapcsolatot azokkal az áldozatokkal, akik korábban valamilyen formában panaszt tettek.

A NANE Egyesület is új módszereket keresett a pandémiás helyzetben az áldozatok segítésére: a bántalmazottak chaten is felvehetik a NANE munkatársaival a kapcsolatot, amit adott esetben az X gomb megnyomásával gyorsan el lehet tüntetni, ha a bántalmazó észrevenné. Ráadásul a beszélgetés nem is visszakereshető.

Ha segítségre van szüksége, hívja a NANE Egyesület ingyenes segélyvonalát a 06 80 501 101-es telefonszámon.