Már majdnem kipusztult az erdei elefánt, mire végre rájöttünk, hogy külön faj

Élünk, éldegélünk a békés tudatban, hogy bár naponta pusztulnak ki teljes állatfajok, az afrikai elefánttal legalább minden rendben van. Ha nem volna világjárvány, turisták ezrei fényképezhetnék elefántok százait a szavannán szafarizva. A rendben persze relatív, a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) 2008 óta sérülékenyként listázta, de ez még nem jelenti azt, hogy egy populáció menthetetlenül halad a végső pusztulás felé.

Mígnem jön egy csoportnyi környezetvédő, és ki nem deríti, hogy amit eddig egy fajnak hittünk, az valójában kettő, és ebből az egyik - nem az, aminek az egyedeit turisták ezrei fotóztak a szavannákon - konkrétan a kihalás szélére sodródott.

A szavannákon nagy csordákba verődve parádézó elefántok mellett ugyanis Afrikában létezik egy másik fajuk, melynek egyedei erdők mélyén bujkálva majszolják a gyümölcsöt. "Nagy mázlista vagy, ha végre megpillanthatod őket" - mondta ezekről a rejtőzködő elefántokról Kathleen Gobush, az IUCN Afrikai Elefánt Specialista Csoportjának tagja. És egyre nagyobb mázli lesz megpillantani akár csak egyet is, mert az IUCN a legfrissebb vörös listáján, melyen először tüntetik fel külön fajként a szavannai és az erdei elefántot, az utóbbit máris a kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolta - ezzel párhuzamosan a szavannai elefántokat is egyel előrébb vette a veszélyeztetettségi listán.

A kritikusan veszélyezetett jelölés egy lépésnyire van attól, hogy a természetben kihaltnak minősítsenek egy fajt.

Gobush elmondása alapján az elefántok populációs trendjeinek kutatását nagyban nehezíti, hogy a szavannai elefántok nőstényei átlagosan 25 éves korukban, az erdei elefántok pedig ennél is idősebben, átlag 31 évesen válnak szülővé. Mivel az első populációmérések a hatvanas években kezdődtek, valójában csak két generációról vannak ismereteink. Ez idő alatt Gobush összegzése szerint a szavannai elefántok népessége 60, az erdei elefántoké 86 százalékkal csökkent. Ben Okita, a Mentsük Meg az Elefántokat környezetvédő csoport Nairobiban élő konzervációs biológusa szerint az adatok riasztóak. Mint mondta, azzal, hogy különálló fajként vizsgálták a szavannai és az erdei elefántokat, feltárult, hogy a valós helyzet sokkal rosszabb a korábban véltnél. Mivel korábban egynek vélték a két fajt, teljesen rejtve maradt a kutatók előtt az erdei elefántok kritikus helyzete.

Az, hogy az erdei és szavannai elefántok külön fajokhoz tartoznak, csak 2019-re vált teljesen egyértelművé, amikor egy tanulmány megállapította, hogy egyedeik egészen elvétve párosodnak egymással. Pedig már több mint két évtizede 250, múzeumokban tárolt elefántkoponya vizsgálatával is arra jutottak, hogy jelentős eltérések vannak az erdőben és a szavannákon élő elefántok között. Alfred Rova, az Illinois-i Egyetem genetikusa szerint az erdei elefántok kisebb testűek, fülük kerekdedebb, agyaruk egyenesebb a szavannai rokonaikénál. Rova szerint genetikailag nagyobb köztük az eltérés, mint a tigris és az oroszlán között.

Az elefántok kipusztulása hatalmas űrt hagyna maga után, és nem csupán a szó szoros értelmében. Bizonyos fafajok szaporodása teljes egészében az elefántoktól függ, mivel egyedül azok képesek lenyelni gyümölcsük hatalmas magvait. Épp ezért biztató, hogy Okita szerint a szavannai elefántok a Kavango Zambezi Határmenti Környezetvédelmi Területen szépen szaporodnak, illetve hogy Gabon és a Kongói Köztársaság egyes részein az erdeielefánt-populáció csökkenése is megállt. Mint mondta, ahol az emberek megvédik az elefántokat a vadorzóktól és a termőföldhasználat tervezésénél is gondosan járnak el, ott látható a fejlődés. (Via The New York Times)