Albérletvadászat, vásárlás vagy szórakozás: nem tudnak szabadulni a hátrányos megkülönböztetéstől a cigány magyarok
Könyvtárakat írtak már tele cigányellenességről, a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetésről, és ezek magyarországi vonatkozásairól is terjedelmes szakirodalom elérhető. Ezeket a kutatásokat azonban általában fehér, középosztálybeli kutatók jegyzik, és egy viszonylag szűk tudományos közösség fér csak hozzájuk, társadalmi hatásuk finoman szólva is limitált. Ezen próbáltak most túllépni a MisMIE - Misrecognition of Minorities in Europe, azaz Az európai kisebbségek "félreismerése" projekt magyarországi résztvevői, akik saját bőrükön mutatják be, milyen diszkriminációs helyzetekkel kell szembenézniük a mindennapokban.
A Közép-Európai Egyetem (CEU) és az ELTE Szociálpszichológia tanszék felkérésére egy csapat cigány fiatal vállalta, hogy vizuális eszközökkel megmutatják, mit jelent számukra a megkülönböztetés a mindennapokban. Rövid filmes tréning után kamerát kaptak, és ezzel együtt teljes szabadságot abban, hogyan közelítenek a témához. Az elkészített felvételekre és az átélt helyzetekre aztán a CEU dokumentumfilmes stábja kamerái előtt reflektáltak az egyetem budapesti campusán. Az ebből készült kisfilmeket mutatjuk be a 444-en.
„Azt mondták, már ki van adva”
Megfizethető albérletet találni a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban egyébként sem könnyű, az első videóban szereplő fiatalok: a pécsi József és Zsolt, és a budapesti Emília és Gyula viszont azt szerették volna megmutatni, mi játszódik le egy véletlenszerűen kiválasztott lakáshirdetésre jelentkezve, amikor a tulaj vagy az ingatlanközvetítő számára kiderül, hogy az érdeklődő történetesen roma.
Az ingatlanközvetítő mindhárom esetben udvariasan visszajelzést ígér, de elöljáróban őszintén megmondja, nagy esélyt lát rá, hogy így nem bérelhetik ki a lakást.
„Azért tartottam fontosnak, hogy előre jelezzem, roma származású vagyok, hogy ne ott, szemtől szembe érjen az a hatás, hogy a származásom és a kinézetem miatt nem kapom meg azt a lehetőséget” - magyarázta József, amikor az átéltekről kérdezték. Elmondta, az ingatlanközvetítő végül sosem hívta vissza azzal, mit mondott a tulaj az információra, hogy a jelentkező roma származású.
„Még most is elkap a hév, az ideg, a rossz érzés, kellemetlen érzés, hogy emberszámba nem vesznek”
- tette hozzá.
Zsoltot visszahívta ugyan az ingatlanközvetítő, de a fiatal férfi azt mondta, pontosan azzal, amire számított. Az ingatlanközvetítő azt válaszolta,
hiába javasolta a tulajdonosnak, hogy „legalább nézzék meg” a roma származású jelentkezőt személyesen, a tulaj „diplomatikusan” jelezte, az ingatlant „már kiadták”.
„Már volt ilyen tapasztalatom. amikor azt mondják, hogy majd visszahívnak, akkor mindig kitalálnak valamit” - mesélte a tapasztalatait Zsolt. Gimnazista önmagát még talán felkavarta volna egy ilyen helyzet, de ezekkel az érzésekkel „már régesrég megküzdöttem” - mondta.
A legnyíltabban Emília és Gyula akciója mutathatta meg, mennyire elutasítóak a roma bérlőkkel szemben a fővárosi albérletpiacon. Az ingatlanközvetítő kendőzetlenül beszélt nekik arról, hogy ugyanez a tulajdonos ügyfele hogyan utasított el csípőből egy jelentkezőt csak azért, mert roma származású. A két fiatal szerint mindezt azért tehette mindenféle feszengés nélkül, mert kényelmesen belehelyezkedett a közvetítő kívülálló szerepébe.
„Amíg az üzletben tartózkodtam, végig ott volt velem”
A másik nagyon tipikus élethelyzet, amiben rendre kiütköznek a romákkal szembeni előítéletek, a vásárlási szituáció. Három budapesti roma fiatal: Bettina, Mandarin és Norbert videója tökéletesen megmutatja, hogyan. Amikor hármuk közül a legkevésbé romának látszó lány belép a boltba és feltűnően terméktesztelésbe kezd, az eladó figyelmének a töredékét sem kapja a következőként megérkező Norberthez képest,
akire valósággal rátapad a drogéria eladója, annak ellenére, hogy a férfi kérdésre elmondja, köszöni, csak nézelődik.
Roma előadók jöhetnek, csak roma szórakozók nem
A harmadik videó egy kelet-magyarországi kisvárosban élő párról szól, és egy olyan esetről készítettek rejtett kamerás felvételt, ami velük is megtörtént már, és valószínűleg számtalan roma fiatal tapasztalata.
Mindenféle magyarázat nélkül kitiltották őket a szórakozóhelyről, ahol aznap este bulizni terveztek.
Ennek a történetnek azonban a felvétel elkészültével nem lett vége. A pár a MisMIE projekt keretében találkozott egy jogásszal, akinek a bíztatására és segítségével jogi útra terelték a sérelmüket. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál (EBH) tettek bejelentést a származásuk miatt tapasztalt hátrányos megkülönböztetés ügyében.
Az aktivizmus kockázatai
Lépésüknek eredménye is lett: az EBH végül megállapította a diszkó üzemeltetőjének felelősségét, és eltiltotta a helyet a jogsértés megismétlésétől, az erről szóló határozatot pedig egy hónapig kint kellett tartaniuk a vendéglátóhely honlapján.
Ez volt az első eset a fiatal pár életében, hogy a származásuk miatt elszenvedett hátrányos megkülönböztetésért igazságot szolgáltattak nekik.
Egyikük azt mondta, hogy a diszkóincidens után azért nem maradtak tétlenek, mert azt szeretnék, hogy hasonló ne forduljon elő többet „se velünk, se másokkal”. A róluk szóló videó bemutatását azonban végül mégsem engedélyezték, az indokuk pedig tökéletesen mutatja, cigányként mit kockáztat ma valaki, ha kiáll az igazáért Magyarországon:
attól tartottak, hogy a szerepvállalásuk miatt a város kiteszi őket az önkormányzati lakásukból.
Az egész célja a változás kell, hogy legyen
Az aktivista szándék munkál a projekt szervezőiben is. „Felmerült, hogy következő lépésként egyfajta intervenciós eszközt csináljunk az elkészült kisfilmekből” - magyarázta a 444-nek Váradi Luca szociológus, a CEU oktatója, aki végig együtt dolgozott a bemutatott cigány fiatalokkal. Szerinte elképzelhető, hogy a diszkriminációs helyzeteket láthatóan magabiztosan kezelő, erre okosan reflektáló fiatalok munkája képes lehet valamilyen változást elindítani a többségi néző romákhoz való hozzáállásában.
Váradi elmesélte még, hogy az elkészült kisfilmeket fókuszcsoportos interjúk keretében romáknak is vetítették már, akik többségükben rosszabb szociális helyzetűek voltak, mint a filmek szereplői.
Szereplők és nézők között nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt a filmre vett helyzetekhez való hozzáállásban:
- „Hát, igen, ez így van, nincs mit tenni, senkinek nem a hibája, a biztonsági őrnek ez a munkája.”
- „Hát persze, hogy nem akarja kiadni, én is láttam olyan romát, aki rendetlen volt.”
Ilyen és hasonló reakciókkal a legtöbb néző végső soron elfogadta a filmeken látott diszkriminatív bánásmódot, és ez egy olyan tapasztalat, amit szintén nem lehet válasz nélkül hagyni - magyarázta Váradi.