Czeglédy Csaba úgy tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálaté a Mazda, amelyik követte

“Bár legfrissebb információim szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az üzembentartója a PRT-076 rendszámú sötétkék színű Mazda 3 típusú gépkocsinak, amivel a napokban követni próbáltak, mégis bízom benne, hogy ez nem igaz, és valakik “csupán” hamis rendszámot használtak.”

Ezt Czeglédy Csaba szombathelyi ügyvéd, a DK politikusa posztolta ki az imént a Facebookra

Czeglédy CsabaFotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Czeglédy a bejegyzésben megerősítette a Népszava keddi információját, miszerint az ügyében a feljelentése után rendőrségi nyomozás indult egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt. 

Az ellenzéki politikus április 19-én, hétfőn, szintén a Faceboookon posztolt először arról, hogy szerinte valaki megfigyeli:

"Még én is megdöbbentem az állampárt legújabb lépésén: a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám.A napokban azzal szembesültem, hogy több idegen szervezetten figyeli a házat, ahol lakom. Majd amikor elindultam otthonról autóval, még követtek is. Pont úgy, mint a filmekben."

Az ügyvéd-politikus ezután leírta, hogyan tudott az őt állítása szerint követő kocsi mögé kerülni, és a mellette ülő hogyan tudta lefotózni a rendszámát. 

Czeglédy elmondása szerint ezután ügyfélkapun keresztül ellenőrizte, hogy kié az autó, de

"a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon."

Friss posztjában Czeglédy azt állítja, hogy a hétfői bejegyzése óta több szomszédja is azzal kereste meg, hogy ők is észrevették a politikus házát figyelő idegeneket, akikről néhány fotót is készítettek, illetve az egyik szomszéd felírta az ott várakozó autó rendszámát, ami megegyezett a Czeglédy által lefényképezettel. A politikus három fotót mellékelt, amiken felismerhetetlen figurák állnak és ülnek az utcán. 

Ilyen fotókat:

Czeglédyt a rendőrség április 8-án gyanúsítottként hallgatta ki a Borkai Zsolt győri fideszes polgármester szexhajós botrányát kirobbantó Ördög ügyvédje nevű blog ügyében. A HVG azt írta, hogy 

A (...) jegyzőkönyv szerint a nyomozók közölték Czeglédyvel, hogy a Borkai Zsolt valódi arca néven létrehozott, jelenleg "Az ördög ügyvédje" nevű Facebook-oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették. A rendőrség szerint ezzel Czeglédy segítséget nyújtott abban, hogy a Facebook-oldalon megosztott weboldalakat és ezáltal a szexfelvételeket a megyei Facebook-felhasználók megismerjék, ezért őt bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétségéve, valamint bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítják."

Czeglédy tagadta, hogy ő lenne az Ördög ügyvédjének kezelője, de a HVG cikke szerint a rendőrök kérdésére, miszerint tudja-e, ki kezeli az oldalt, azt válaszolta, hogy

"Fogalmam sincs, de ha tudnám, megveregetném a vállát"  

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.