A lúgos orvos megpróbált megszabadulni a teljes vagyonától, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie az áldozatának

bűnügy
2021 április 30., 04:50

Bene Krisztián, a lúgos orvos 2016-tól sorra szabadul meg a vagyonától, hogy ne tudja majd megfizetni az első fokon 25 millióra ítélt kártérítést Renner Erikának, akit az orvos lúggal csonkított meg, tudta meg a Telex.

A Fővárosi Törvényszék tavaly novemberben hirdetett ítéletet első fokon, az ítélet pedig kimondta, hogy Bene Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát. Bene az ítélet ellen fellebbezett, a másodfokú tárgyalást a Fővárosi Ítélőtáblán tartották volna április 8-án, de azt a járvány miatt elnapolták.

A lap úgy tudja, hogy ez idő alatt a lúgos orvos tehermentesítette azt a Budapest-környéki családi házat, ami még a nevén szerepel. Ezzel pedig megnyílt a lehetősége arra, hogy azt az utolsó nagyobb értékű ingatlant is kijátssza, amihez még részben köze van.Renner Erika és ügyvédje már többször is jelezte a bíróság felé, hogy a vádlott igyekszik megszabadulni a vagyonától. Tavaly év elején nyújtottak be ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, azonban azt a bíróság elutasította azzal az indoklással, hogy „az ideiglenes intézkedés elrendeléséhez nem volt elegendő a felperesnek általánosságban arra hivatkozni, hogy tudomása szerint az alperes megkísérli elvonni a fedezetet a kártérítési követelés elől”.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt is írta a Telexnek, hogy „az ideiglenes intézkedés elrendelésének célja nem a pénzbeli követelés biztosítása, hanem azonnali jogvédelem nyújtása valamely rendkívüli, azonnali beavatkozást igénylő helyzetben. Ezt megalapozó tényt azonban a felperes nem jelölt meg és nem is valószínűsített”.

A döntés ellen akkor Renner Erika nem fellebbezett, de az első fokú ítélet után ismét beadták a kérelmet.

„Akkor azzal hívtak fel a bíróságról, hogy amennyiben nem vonjuk vissza a kérelmünket, akkor azt vissza fogják utasítani. Szerintük ugyanis az, hogy Bene a büntető eljárásban jogerősen megítélt 750 ezer forintot nem fizette meg, nem jelenti azt, hogy a polgári eljárásban a 25 milliót ne akarná kifizetni” - nyilatkozta a lapnak Renner Erika.

Amikor Renner Erika és ügyvédje múlt héten megtudta, hogy Bene tehermentesítette a családi házat, és ezt ismét jelezték a bíróság felé, akkor a bíróság elrendelte a pénzkövetelés biztosítását. Innentől kezdve a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Hivatalának kell megakadályozni, hogy a lúgos orvos az utolsó ingatlanától is megszabaduljon.