Elfogták a világ egyik legnagyobb pedofil networkjének üzemeltetőit

bűnügy
2021 május 03., 11:17

A német rendőrség őrizetbe vette a világ egyik legnagyobb pedofil hálózatának három üzemeltetőjét, negyedik társukat pedig Paraguayban fogták el a hatóságok, jelentette a BBC. A gyanú szerint ez a négy ember működtette a Boystown nevű platformot, melynek több mint négyszázezer regisztrált felhasználója férhetett hozzá pedofil tartalmakhoz.

A német hatóságok tájékoztatása szerint ezen az oldalon találták eddig a legvisszataszítóbb tartalmakat, a legsúlyosabb szexuális zaklatásokat.

A nemzetközi nyomozásban a német hatóságok mellett holland, svéd, ausztrál, amerikai és kanadai nyomozószervek is részt vettek. Az időközben már bezárt Boystown felhasználói adatait most az Europol is át kívánja vizsgálni, tájékoztatásuk szerint "további letartóztatásokra lehet számítani világszerte", de remélik azt is, hogy áldozatokat is megmenthetnek.

Az Europol tájékoztatása szerint a Boytown mellett a nyomozás során más pedofiltartalom-megosztó oldalakat is felszámoltak.

A német rendőrség tájékoztatása szerint a három általuk elfogott gyanúsított már április közepe óta őrizetben van. A gyanúsítottakról csak életkorukat és lakóhelyüket hozták nyilvánosságra:

Németországban fogtak el egy 40 éves paderborni, egy 49 éves müncheni és egy 64 éves hamburgi férfit. Paraguayban pedig egy Németországból Dél-Amerikába vándorolt 58 éves férfit.

A 64 éves hamburgi gyanúsított volt a csoport legaktívabb tagja, ő egymaga 3500 posztot töltött fel a weboldalra. (Via BBC. Címlapkép: ROLF KREMMING/dpa Picture-Alliance via AFP)