Szorongsz a járvány miatt? Köss biztosítást, az majd kisimít, mint a taoista bölcset a hurrikánszezon!

hirdetés
2021 május 17., 14:00
ad

Több száz klinikai vizsgálat, több ezer újságcikk, több tízezer egyéni észlelés és több millió közösségimédia-komment alapján kijelenthetjük: kevesen vannak, akik a koronavírus-járvány kitörése óta eltelt időt életük legszebb évének tartják. (Pontosabban ezt jelenthetjük ki káromkodás nélkül.) Az élet, a munka és a tanulás persze a járvány alatt sem áll le; lefogadhatod, hogy valaki ebben a pillanatban is boldog. Talán attól, hogy szerelmes; talán attól, hogy pisztáciafagyit nyalogat; de az is lehet, hogy a napon sütkérezik, vagy épp befejez egy remekművet. Jól teszi; ezektől lesz szebb az élet, és ezektől lesz jobb a közhangulat.

A közhangulatra, ne szépítsük, ráfér a javulás: a járvány kihozta belőlünk a legrosszabb énünket. Lehangoltabbak és enerváltabbak vagyunk, mint valaha. Rosszul alszunk és rosszakat álmodunk. Frusztráltak vagyunk a bezártság miatt, de tudjuk, hogy kimenni se biztonságos. Hiányoznak az emberek, és aggódunk a szeretteinkért, de egyre feszültebben kerülgetjük egymást a velünk élőkkel. Ehhez társul a kontrollvesztés, a tehetetlenség érzete. Nem vagyunk urai a helyzetnek, nem tudjuk, mit hoz a jövő. Nem tudjuk befolyásolni a sorsunkat, és nem tanultuk meg elviselni sem.

De hogyan lehet elviselni az ebből fakadó szorongást? Erre két megoldás is kínálkozik:

SAJÁTÍTSD EL A TAOIZMUS ALAPJAIT. Az ősi kínai filozófia egyik alapirányzata, a taoizmus törvényszerűségként kezeli a jó és rossz idők változásait, ezért nem a baj elhárítására készít fel, hanem a vele való együttélésre tanít meg. Lao-Ce és Konfuciusz kortársai azt tartották, hogy mindig lesznek az életünket befolyásoló elkerülhetetlen események, amiket nem tudunk legyőzni, így alkalmazkodnunk kell hozzájuk, és elsajátítani a baj átvészeléséhez szükséges lelkiállapotot.

Persze, mondhatnád – és milyen igazad lenne! –, hogy Konfuciusznak hiába volt több ezer évnyi történelmi tapasztalata, fogalma sem lehetett róla, milyen érzés arra összerezzenni a konyhában tartott online meetingen, hogy a gyerek távoktatás helyett beledobta a pórázra kötött macskát a mennyezeti ventilátorba. Ilyenkor jól jönne a taoista bölcsek nyugalma, de azt sajnos épp ebben az idegállapotban nehéz elsajátítani.

KÖSS BIZTOSÍTÁST. Vannak, akik jól ismerik a fenti lelkiállapotot, még ha nem is a taoizmushoz társítják. Aki hurrikánövezetben él, annak mindig számolnia kell a kockázattal, hogy a forgószél egy napon darabokra tépheti a házát. Aki ilyen helyen vesz házat, az felméri a sorscsapás előfordulásának valószínűségét, és ha magára nézve kedvezőnek ítéli, megveszi az ingatlant. Mi a maximum, amit megtehet a lelki nyugalma érdekében? Biztosítást köt rá; hurrikánszezon idején imádkozik, hogy jaj, csak ne erre jöjjön; vagy csapóajtós óvóhelyet épít a föld alá, hogy ne ragadja el a forgószél.

Rizikósnak tűnik? Lefogadhatod, hogy az. Mégis vannak, akik csak hurrikánövezetekben hajlandók házat venni. Ismerik a kockázatot, de elfogadják azt; ebben sokat segít annak a belátása, hogy mire van ráhatásuk, és mire nincs. Megteszik az összes kárenyhítő és kockázatcsökkentő intézkedést, aztán a sors kegyeire bízzák magukat. Tudják, hogy baj lehet, de nyugodtak; tudják, hogy mindent megtettek, amit megtehettek.

Ezt a nyugalmat szerezheted meg te is, ha biztosítást kötsz. Persze, legyinthetsz, hogy a biztosítás nem véd a koronavírus ellen; nem érdekli azt a bürökrácia, csak a terjedés. Ez igaz, de a biztosításkötés ebben az esetben a legjobb szorongáscsökkentő eszköz: ha megtakarítási célú életbiztosítást kötsz, azzal a saját (illetve a kedvezményezettjeid) jövőjét biztosítod. Sem ezzel, sem a kockázati életbiztosítással nem járhatsz rosszul: ha megtörténne a baj, a szerződésben gyűjtött megakarításhoz a kedvezményezettjeid hozzáférhetnek. A kockázati életbiztosítás biztosítási összege pedig fedezheti a költségeket.

„... én az egészséges embert szeretem, és teljesen igazat adok a japánoknak, akik arra az időre adnak fizetést orvosuknak, amikor – egészségesek. Amíg beteg van a házban, az orvos nem kap fizetést. Képzeld el azt az igyekezetet, amit a japán kollégák kifejtenek, hogy a beteg meggyógyuljon...” – ahogy azt Pintér doktor mondta a lábadozó Tutajosnak a Téli berekben.

Bízd magad a profikra!

Ha akkor se tudnád megkülönböztetni az állampapíralapú befektetést a menedzselt eszközalaptól, ha az életed múlna rajta, jobb, ha először körülnézel a piacon. A biztosítás nem impulzusvásárlás, hanem hosszú távú befektetés: csak megbízható, leinformálható biztosítóhoz vidd a pénzedet. Könnyen felismered őket: általában rugalmas szolgáltatáscsomagokat kínálnak, figyelembe veszik az egyéni igényeket, és annak ellenére, hogy évtizedek óta ismerjük a nevüket, általában a kor követelményeire reflektáló és progresszív ajánlataik is vannak.

Az Allianz is ilyen név: nem kell bemutatni, rögtön tudjuk, hogy igen, ők „a” biztosító. Már ez is sejteti, hogy nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat, ha megtakarítási célú életbiztosításokról van szó, mert ezek a biztosítást és a befektetést ötvözik. Az Allianznak számos ajánlata van, amik figyelembe veszik az ügyfelek egyéni igényeit, kockázati profilját és pénzügyi képzettségét.

Ne bátortalanítson el, ha nem ismered töviről hegyire a megtakarítási célú biztosításokat. Például az Allianz Életprogram nemcsak közép- és hosszútávon jövedelmező befektetési lehetőségeket nyújt, hanem – a választható kiegészítő biztosítások révén – az előre nem látható események negatív hatásainak kivédésére is felkészít; ha mégis baj lenne, egy taoista bölcs nyugalmával várhatod a hurrikánszezon.

Befektetés + kiegészítő biztosítás = egészség

Az egészséget nem adják ingyen, de ez érthető: nincs, akinek ne a saját (és szerettei) egészsége lenne a legdrágább a világon. Az egészségbiztosítás azonban, ahogy a neve is mutatja (és ahogy Pintér doktor is mondta), az egészség megőrzéséről szól; és ezért megéri fizetni. Ezért érdemes kiegészítő kockázati biztosítást is kötni. A legelterjedtebbek olyan események esetén térítenek, mint egy baleseti műtét vagy kórházi tartózkodás. De választhatjuk az előremutató Genetika+ szolgáltatást, illetve rákdiagnosztika szolgáltatást nyújtó biztosítást is.

RÁKDIAGNOSZTIKA. Essünk túl a nehezén, kezdjük az utóbbival. A rákdiagnosztika-szolgáltatás daganatos betegség gyanúja esetén átveszi a diagnosztikai vizsgálatok megszervezését, megkímélve az érintettet és családtagjait az adminisztratív és érzelmi terhektől.

A szolgáltatásra – sajnos – nagy szükség van, mivel nem elméleti lehetőségként számolunk a rákbetegséggel, hanem valós tényezőként. Az Allianz felmérései alapján a hazai lakosság felét (személyesen, illetve hozzátartozója révén) érintette már a rákbetegség, 22 százalékuk pedig tágabb környezetben találkozott vele. Nem csoda, hogy a súlyos betegségek közül sokan a daganatos megbetegedésektől tartanak a leginkább, amiről alighanem az elkeserítő hazai halálozási ráta is tehet.

Az Allianz kiegészítő biztosítási lehetőségként felajánlja, hogy gyors és szakszerű segítséget nyújt az ügyfeleinek a daganatos betegségekkel folytatott küzdelemben. Ha betegség gyanúja merül fel, az Allianz partnercége, az Onkomplex Kft. állapotfelmérő konzultációt végez a szakorvosi vizsgálat alapján, illetve meghatározza, hogy a gyors és teljes körű kivizsgáláshoz milyen vizsgálatok, szakértői egyeztetések és konzíliumok kellenek. A kezelési terv kidolgozásán felül a betegek részletes tájékoztatást és életmód-változtatási tanácsokat is kapnak.

GENETIKA+. Az Allianznak is érdekében áll, hogy az ügyfele minél egészségesebb maradjon. Ebben segíti őket a Genetika+ nevű szolgáltatás, amely személyre szabott életviteli tanácsokat ad.

A Genetika+ elemzése kiterjed a táplálkozásra és a testsúlyra, az az anyagcserefolyamatok egyéni jellemzőire, a szükséges vitaminokra és nyomelemekre, az étrendre és a méregtelenítésre, valamint a sport- és életmód-tanácsadásra is. A személyre szabott útmutató témakörökre lebontott általános tájékoztatást nyújt a vizsgálat által figyelembe vett tényezőkről, és személyre szabott ajánlást nyújt a követendő életmódról, amihez részletes tápanyag-táblázatot is adnak.

A kiegészítő biztosításba, ha szeretnéd, másokat is bevonhatsz; ezt az opciót már csak azért is érdemes megfontolnod, mert az Allianz az Életprogram és a Gondoskodás Program szerződésekben minden további biztosított személynek elengedi a biztosítás havi költségének 8 százalékát. (Ha egy-egy biztosítottra nagyobb összeg vagy többféle kiegészítő biztosítást jutna, a biztosító – az összköltségtől függően 5 vagy 10 százalékkal – növeli a szolgáltatás mértékét.)

A nyugalom a legjobb befektetés

A koronavírus-fertőzés kockázata miatt nem egy életbiztosítás (hehe) személyesen életbiztosítást kötni, de az Allianznál erre is gondoltak. A tavaly bevezetett távoli ügyfél-azonosítás lehetővé teszi a személyes találkozó nélküli, online lebonyolított szerződéskötést, és idén ezt a folyamatot tovább egyszerűsítik.

Elhárult az utolsó akadály is: semmi sem gátol meg benne, hogy gyorsan és biztonságosan, az otthon kényelméből fektethess be a saját és szeretteid jólétébe. Ha tétováznál, gondolj arra, hogy ha most kötöd meg a kockázati fedezetekkel kombinált életbiztosításodat, részt veszel egy nyereményjátékban, ahol 3 Philips légtisztító-párásítót sorsolnak ki.

De ez csak a hab a tortán. Ebben a befektetésben nem a hozam, a várható megtérülés vagy a nyereményjátékos siker a valódi jutalom. Hanem a nyugalom, amit csak azok élnek át, akik tudják, hogy mindent megtettek, ami módjukban állt, és nem rémülnek meg az elkerülhetetlentől.

(A cikk megjelenését az Allianz Hungária Zrt. támogatta. A cikkben említett biztosítási ajánlatokról –Életprogramok, Életprogramok Euró, Gondoskodás Programok, illetve a kiegészítő biztosítások – a hivatalos honlapon tájékozódhatsz.)