A felsőoktatás jövőjéről lett volna szó, de abban sem sikerült megegyezni, hogy itt van-e még a CEU

Parttalan vita
2021 május 21., 04:25

Visszatérő panasz a magyar közállapotokkal szemben, hogy alig vannak olyan viták, ahol kormánypárti és ellenzéki politikusok ütköztethetnék az érveiket, és minden politikus csak a saját közönségének beszél a saját csatornáján. Ha pedig ez nagy ritkán mégis összejön, jó eséllyel az történik, mint Orbán Balázs és Fekete-Győr András egyetemi vitáján csütörtök este, ahol az alkalmat megragadva a világ minden gyurcsányozását és szájerezését igyekeztek egymásra zúdítani.

Hiába volt rendes időkeret egy külön stúdióban, az egymás szavába vágva felmondott kampányszövegek simán ugyanolyan agyzsibbasztók tudtak lenni, mint bármelyik nap a parlementben, miközben abban sem sikerült megegyezniük, hogy a CEU egyáltalán Magyarországon van-e még.

Nehéz lenne megmondani, mindez mire volt jó.

A Miniszterelnökség államtitkárát és a Momentum miniszterelnök-jelöltjét a fideszes kötődésű Fúzió Hallgatói Közösség hozta össze, hogy az egyetemi struktúraváltásról és a Fudan ide tervezett kampuszáról vitatkozzanak. Hogy az egész iszonyat fárasztó lesz, arra már legelején figyelmeztetett Fekete-Győr András kezdő poénja:

Ritkán fordul elő, hogy ennek a rendszernek az egyik képviselője leül vitázni egy ellenzéki politikussal és miniszterelnök-jelölttel. Ugye sokaknak felcsillanhatott a szeme, amikor meglátták, hogy lesz egy Fekete-Győr-Orbán vita, aztán nem Viktort kapták, hanem Balázst.”

A Momentum elnöke a „fideszes alapítványi” kérdést nem is felsőoktatási, hanem hatalompolitikai ügynek tartja. A legnagyobb problémája a modellváltással az, hogy elveszett a demokratikus kontroll a kiszervezett közvagyon felett, mert már nem a mindenkori kormány ellenőrzi a közpénzeket. Orbán Balázs ezt viszont arra futtatta ki, hogy a marxista hatalomgyakorlás példája lenne, ha kormányzati kontroll alatt működnének az egyetemek, most pedig nincs ilyen.

Amikor Orbán arról beszélt, hogy az átalakítással az egyetemek akár a TOP 100-ba is bekerülhetnek, Fekete-Győr megemlítette, hogy a CEU benne volt, mielőtt a kormány „kiebrudalta” őket az országból. De az államtitkár szerint csak annyi történt, hogy nyitottak egy másik kampuszt Bécsben. Ugyanúgy azt is hazugságnak tartja, hogy elvitte volna a képzéseit, mindössze annyi történt, hogy „bizonyos képzéseket elindított Bécsben”. Szóval lényegében a kormány pedig nem elűzte őket, csak megszüntette az „igazságtalan versenyelőnyüket”.

Spoiler: Ennél értelmesebb párbeszéd a vita következő 60 percében sem alakult ki. Fekete-Győr nagyjából arra futtatta ki, hogy a Fidesz csak a saját érdekeit nézi, Orbán pedig mindent elkövetett, hogy a kormány intézkedései egyszerű unalmas bürokratikus eljárásoknak tűnjenek. Hogy a vita totálisan unalomba fulladjon, még egy jogi tankönyvet is előrántott, amiből felolvasta az alapítvány fogalmát.

photo_camera 🤯🤯🤯🤯

A sok jogászkodással pedig megkerülte, hogy szóba kerüljenek az alapítványok kuratóriumaiba ültetett fideszes káderek. Pedig még Orbán Viktor is beismerte, hogy világnézeti alapon válogatták ki a tagokat.

Mivel a moderátor nem tudta visszakönyörögni magának a szót, az eredeti témától függetlenül úgy belelendültek az oltásellenesezésbe és a mészárosozásba, mintha mindketten csak a saját Facebook-oldalukra kommentelnének. A Fudan Egyetemről szóló rész sem volt kevésbé fárasztó, ahol Orbán Balázsnak az volt a legerősebb állítása, hogy nem ismerni a részleteket, mert még nem kötötték meg az erről szóló nemzetközi szerződést, egyelőre csak a projekt előkészítése zajlik. Fekete-Győr pedig biztosította a nézőket, hogy ők a CEU-t választanák.

Ha valaki mégis szánna erre másfél órát az életéből, itt megteheti: