Az IMF szerint 50 milliárd dollárból legyőzhető volna a világjárvány

járvány
2021 május 21., 17:43

50 milliárd dolláros javaslattal állt elő Krisztalina Gerogijeva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnök-vezérigazgatója, Gita Gopinath, a szervezet amerikai vezető közgazdásza és Ruchir Agarwal makroökonómus. Mint írják, a koronavírus-járvány nem pusztán egészségügyi, hanem gazdasági vészhelyzetet is jelent, ez utóbbit pedig addig nem lehet megoldani, amíg az előbbit meg nem oldják.

Krisztalina Georgijeva, az IMF elnök-vezérigazgatója.
photo_camera Krisztalina Georgijeva, az IMF elnök-vezérigazgatója. Fotó: DOMINICK REUTER/AFP

Jelenleg a járványkezelés eltérő volta miatt nagyon eltérő pályákra állt a világgazdaság. A makrogazdasági és pénzügyi stabilitás szempontjából kritikus, hogy globálisan kezeljék a járványt, írták, és elő is álltak javaslatukkal, aminek a kulcsa a jelenleg a vakcinációban tapasztalható egyenlőtlenségek felszámolása, és ennek eléréséig a vakcinaszűkétől szenvedő országokban a járványhelyzet enyhítése.

Három pontos javaslatuk első pontja a vakcinációs szakadék felszámolásáról szól. Mint írták, ehhez elsősorban arra volna szükség, hogy a donorországok előre adományozzanak négymilliárd dollárt a globális vakcinaellátásért felelős Covax programnak, hogy az lehívhassa a vakcinakészleteket, ezzel ösztökélve a még ki nem használt gyártókapacitások felfuttatását is. A vakcináció sikeréhez szükséges a vakcinák és a vakcinaalapanyagok nemzetközi szállítása elől minden létező akadály elhárítása, illetve az is, hogy a vakcinákat felhalmozó országok azonnal felajánlják vakcinatöbbletüket. Számításaik szerint 2021 végéig csak ez utóbbi forrásból félmilliárd dózis védőoltással lehetne ellátni a szegényebb országokat.

Második lépésként a vakcinagyártókapacitások felfuttatását javasolják. Számításaik szerint nyolcmilliárd dollár befektetésével plusz egymilliárd adaggal lehetne növelni a gyártókapacitásokat 2022 elejéig, további hárommilliárd dollárból pedig olyan megfigyelőrendszereket is ki lehetne építeni, melyek időben előrejeleznék az új variánsok felbukkanását, illetve a vakcinaalapanyagok ellátási láncában keletkező keresleti sokkokat.

Javaslatuk harmadik, legköltségesebb pontja a globális átoltottság megfelelő szintjének elérése előtti helyzet mitigálásáról szól. Számításaik szerint 30 milliárd dollárt kéne fordítani a széleskörű tesztelés felfuttatására, a megfelelő gyógyszerek, közegészségügyi intézkedések biztosítására, illetve az oltási kampányok előkészítésére.

Javaslataik között szerepel, hogy ahol az engedélyezett, ott támogassák az ún. dózisnyújtást, vagyis azt az amúgy vitatott stratégiát, amely során az előírtnál kisebb adag vakcinával oltják az embereket, vagy annak érdekében, hogy minél többen kaphassák meg az első adag védőoltást, kitolják a második adag beadásának idejét.