Kétszer annyian dolgoznak a minisztériumokban, mint 2010-ben, és duplázódott a kormánytagok száma is

POLITIKA
2021 május 31., 04:47

A 2010-es kormányváltás évében az akkori zárszámadási törvény szerint 5748-an dolgoztak a minisztériumokban, míg jövőre már 11979-en lesznek - írja a Népszava. Hasonló tempóban sokasodtak ez idő alatt a kormánytagok: a 2010-es Orbán-kormány összesen 106 miniszterrel, államtitkárral és helyettes államtitkárral alakult meg, mára már 198-an dolgoznak ilyen munkakörökben.

A minisztériumi dolgozók duplázódásának voltak átszervezési okai is, például az, hogy egy rakás háttérintézményt beolvasztottak a minisztériumokba. Az is hasonló ok volt, amikor feloszlatták az uniós pénzek elosztásával foglalkozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ), és az ott dolgozó durván 500 ember eloszlott a minisztériumok között.

De a bürokrácia ettől függetlenül is nagy tempóban duzzadt. Néhány példa:

  • A Miniszterelnökségen 11 éve 93-an dolgoztak. Ugyanazt a munkát a a miniszterelnöki kormány- és kabinetirodán ma már 780-an, több mint nyolcszor annyian végzik.
  • A Külügyben ma 40 százalékkal dolgoznak többen, amit részben magyarázhatna az, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jogelődjétől, a nemzeti fejlesztési tárcától ide került a külgazdasági ügyek intézése. De az ITM létszáma közben 400 százalékkal nőtt.
  • Mindeközben lényegében változatlan maradt a Honvédelmi Minisztérium létszáma, a mezőgazdaságié viszont annak ellenére csökkent, hogy elvileg ide olvadt be a megszűnt környezetvédelmi tárca. Csökkent a közigazgatási feladatait a Miniszterelnökségnek átadó igazságügyi tárca létszáma is.

A 2022-es költségvetési tervekből derül ki, hogy jövőre 423 fővel, vagyis 3,7 százalékkal nő a minisztériumi létszám. A mostani növekedés fő nyertese is a Miniszterelnökség. Csak Novák Katalin családügyi tárca nélküli miniszter plusz 40 embert kap, így már 180 ember fog a keze alá dolgozni, ami 2010-ben önmagában kitett volna egy fél minisztériumot.