Ha egy okos kutya van velük, bátrabban beszélnek az erőszak áldozatai

ÁLLAT
2021 június 26., 17:36

A Franciaország délnyugati vidékén élő és dolgozó ügyész, Frédéric Almendros néhány évvel ezelőtt hallott egy kutyáról, ami az Egyesült Államokban, Seattle-ben teljesít szolgálatot a bíróságon. A feladata, hogy támogatást nyújtson a sértetteknek, főként az erőszakos bűncselekmények áldozatainak. Almendros úgy gondolta, náluk is érdemes lenne tenni egy próbát, és felvette a kapcsolatot egy segítőkutyákkal foglalkozó szervezettel. A kísérlet annyira jól sikerült, hogy két évvel ezelőtt egy Lol nevű labrador lett az első kutya Európában, ami rendszeresen segíti az áldozatokat a bírósági tárgyalásokon.

A BBC újságírója személyesen is részt vett egy ilyen tárgyaláson Cahors-ban, ahol a kiképzett labrador teljesített szolgálatot. Lolt arra tanították, hogy mindig nyugodt maradjon idegenek és kisgyerekek közelében is. Képes kezelni a legnyugtalanítóbb szituációkat, ahol kicsit mindenki ideges, érzelmileg túlfűtött vagy éppen megbénítja a félelem. Olyan helyzetekben is, ahol egy nemi erőszak áldozatának kell szembenéznie támadójával.

Akkor veszik igénybe a kutya segítségét, ha úgy látják, az állat segíti az áldozatot, hogy jobban megnyíljon, és beszélni tudjon arról, ami történt vele.

Lol már több mint nyolcvan bűnügyi eljárásban vett részt. Az áldozatok között volt 3 és 90 éves is. Az egyik ügyben egy idősebb házaspár, akik egy nagyon erőszakos rablás áldozatai voltak, csak a kutya jelenlétében voltak képesek elmondani a rendőröknek, hogy pontosan mi történt velük.

A kutya tulajdonosa hivatalosan a Handi’chiens szövetség. Munkatársuk, Jean-Thibault Daniel azt mondta, az, hogy ha egy barátságos kutya ül az áldozat oldalán, sokat javíthat a lelkiállapotán. „Csendben ül az áldozat vagy a tanú oldalán, de láttam már azt is, hogy reagál arra, amikor az ember feszültté vagy mérgessé válik, és akkor finoman hozzájuk dörgöli az orrát. Úgy tűnik, ez megnyugtatja őket, így képesek folytatni a tanúvallomásukat vagy figyelemmel követni a tárgyalást.

Lol akkora sztár lett, hogy már könyvet is írtak róla - ezzel is szeretnék népszerűsíteni az igazságszolgáltatásban teljesítő segítőkutyák munkáját. A bevételt egy áldozatsegítő csoport, a France Victimes kapja.

link Forrás

Cahors-ban szervezet helyi vezetője Alexia Mesthe. Ő és kollégái - főként szociális munkások és jogászok - évente legalább 600 embernek nyújtanak segítséget, akik közül sokan családon belüli erőszak áldozatai.

A legtöbb francia nagyvárosban a droggal kapcsolatos bűncselekmények a leggyakoribbak, vidéken viszont, mint például Cahors környékén, inkább a szexuális támadások és a családon belüli erőszak a jellemző. Mustapha Yassfy családjogi ügyvéd először nehezen vette rá kollégáit, hogy vegyenek részt a kísérletben, most már azonban ők maguk kérik, hogy Lol jelen legyen olyan ügyeknél, ahol segítheti az előrelépést. „Hiszünk ebben a programban, a kutyának különleges szerepe van, részt vesz az egész bírósági eljárásban, humánusabbá teszi a jogrendszert” - mondta Yassfy a BBC-nek.

A program tényleg nagyon sikeres, olyannyira, hogy már más francia bíróságok is kölcsönkérik Lolt a különlegesebb esetekhez. Franciaország egyik legleterheltebb bírósága Párizs külvárosában, Bobignyban hamarosan saját segítőkutyát is kap. Év végére várhatóan legalább húsz másik bíróság is alkalmazni fog a Lolhoz hasonló, képzett kutyákat. A labradorok mellett a szintén elég kezes természetű golden retrieverek is alkalmasnak bizonyultak a feladatra. A rendőrség is érdeklődik a segítőkutyák iránt, és együttműködést kezdeményeztek egyetemekkel egy hivatalos képzési program indítása iránt.

Frédéric Almendros korábban azt nyilatkozta a francia La Dépêche-nek, hogy eleinte ő maga sem volt biztos a dologban.

„Ez a fajta élmény teljesen új volt, nem tudtam aludni se éjszaka. Millió dologtól féltem: hogy nem fog működni, hogy Lol megharap egy gyereket”.

Frederic Almendros Cahors-i ügyész előadást tart Lolról 2021 május 20-án, Carcassonnéban.
photo_camera Frederic Almendros cahors-i ügyész előadást tart Lolról 2021 május 20-án, Carcassonnéban. Fotó: RAYMOND ROIG/AFP

A félelmei nem váltak valóra. Lol eddigi legkomolyabb feladata az volt, amikor 2019-ben segítőkutyaként vett részt az Európai Parlament az áldozatok jogaival foglalkozó nemzetközi kongresszusán.

Az eredményeket már tudományosan is mérik: orvosok tesztelik, pontosan milyen hatást vált ki a kutya segítsége a szívverésre és az oxicotinszintre. Bár Lol és társai munkáját hivatalosan még nem ismerték el, várhatóan hamarosan ez is változni fog. Huguette Tiegna képviselő, a kormánypárt tagja húsz kollégájával együtt igyekszik átvinni egy törvényt a parlamenten, amit ha elfogadnak, a program jelentős állami támogatást kaphat. Ez esetben a forrásokat az igazságügyi minisztérium biztosítaná, ami azért is fontos, mert egy olyan kutya, mint Lol kiképzése úgy 17 ezer euróba kerül, és 11 hónapig tart.