Trump leghűségesebb katonáját próbálják ellene fordítani

bűnügy
2021 július 03., 05:04

Szorul a hurok Donald Trump és családi cége, a Trump Organization körül, Manhattan ügyésze ugyanis vádat emelt a cég és annak pénzügyi vezetője, Trump egyik leghűségesebb beosztottja ellen. A vád: legalább 15 éven keresztül trükköztek az elszámolásokkal, hogy a Trump Organization vezetőinek adómentesen tudjanak különböző pénzbeli és dologi juttatásokkal kedveskedni. Az ügyben maga Trump vagy a gyerekei nem érintettek, és rövid távon még lehet, hogy a volt elnök politikai tőkét is tud kovácsolni az ellene zajló “boszorkányüldőzés” újabb bizonyítékaival, hosszabb távon viszont politikai és üzleti értelemben is kellemetlenségeket okozhat, ha a cégét adócsalás miatt elítélik. Sőt, ha az ügyészeknek és nyomozóknak sikerül hűséges katonáját is ellene fordítani, Trumpnak még büntetőjogi értelemben is lehet félnivalója.

A vád

2021 július elsején a Manhattan-i kerületi ügyész, Cyrus R. Vance Jr. hivatala vádat emelt a Trump Organization, valamint annak pénzügyi vezetője, Allen H. Weisselberg ellen, amiért 2005 óta különböző könyvelési trükkökkel adót csalnak. A Trump család vagyonát megalapozó ingatlanbefektető- és kezelő vállalatánál

az elmúlt 15 évben bevett gyakorlattá vált, hogy a vezetők jutalmazására szánt összegeket egy belső, titkos táblázatban számolták csak el, a hivatalos elszámolásból ezek az összegek kimaradtak, vagy valamilyen kamu címen szerepeltek.

photo_camera Allen Weisselberg a vádemelés után meghallgatásra megy. Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

A cég így anélkül fizette Weisselberg és más vezetők bónusz juttatásait, lakbérét, rezsijét, nyaralását vagy luxusautóik lízingjét, vagy gyerekeik és unokáik magániskolai tandíját, hogy azért bármennyit is adózott volna. A cég vezetőit emellett részben úgy fizették ki, mintha nem a Trump Organization alkalmazottai, hanem Trump Mar-a-Lago golfklub alvállalkozói lennének, így olyan nyugdíjpénztárakba és pénzügyi alapokba tehették a pénzüket, amelyeket önfoglalkoztató vállalkozóknak találtak ki, és ami után a cégnek nyilván semmit nem kell adóznia. Weisselberg az ügyészség szerint nemcsak kitalálója és üzemeltetője volt ennek a rendszernek, de a legnagyobb nyertese is, aki nagyjából 1,76 millió dollárt tett zsebre ezeken a trükkökön keresztül teljesen adómentesen, ezzel 133 ezer dollár adót csalva el az állami és szövetségi kormányzattól. Weisselberg bónuszainak egy részét a vádirat szerint "ünnepi szórakoztatás" címén könyvelték el.

Az ügyben egyelőre ő az egyetlen hús-vér vádlott, az amerikai törvények viszont azt is lehetővé teszik, hogy a cég ellen emeljenek vádat, amely nyilván nem tud börtönbe vonulni, ha bűnösnek találják, viszont komoly pénzbírságokkal sújtható. A mostani vádemelés viszont az ügyészség reményei szerint csak a kezdet, Weisselberg ugyanis sokkal nagyobb halhoz is elvezetheti a nyomozást.

Trump leghűségesebb katonája

Az ügy főszereplője, Allen H. Weisselberg már 1973 óta dolgozik a Trump családnak. A főnöke akkor még Donald apja, Fred Trump volt, aki menő manhattani felhőkarcolók, Atlantic City-beli hotelek és floridai golfpályák helyett bérkaszárnyák építésével foglalkozott Brooklynban és Queensben. Esténként és hétvégente viszont a Fred könyvelője a nála 14 hónappal idősebb Donald ingatlanügyeivel is foglalkozott, 1989-től pedig már teljes állásban az akkor már nagymenő ingatlanosnak számító későbbi elnök szolgálatába állt.

A New York Times cikkében több, Weisselberget ismerő forrás is hűséges katonának írta le a könyvelőt, aki mindent megtett azért, hogy növelje a cég profitját és teljesítse a főnöke akaratát. Hogy Weisselberg hogyan állt a cég dolgaihoz, azt jól mutatja az anekdota, hogy mi történt, amikor Trump úgy döntött, hogy csökkenti a cégének dolgozó ingatlanügynökök jutalékát. Ekkor a brókerek főnöke hosszú levélben kérte Weisselberget, aki akkor már a Trump Organization pénzügyi vezetője volt, hogy térítse jobb belátásra a főnököt. Weisselberg viszont csak annyit válaszolt, hogy a döntés végleges, és ha valamelyik ügynök úgy érzi, hogy a jutalékcsökkentés igazságtalan, küldjék föl hozzá, hogy személyesen rúghassa ki őket azon nyomban. Az érces hangú, kopasz és bajuszos könyvelő a belét is kidolgozta a cégért, alig volt szabadságon, kora reggeltől késő estig a Trump Towerben volt, ahol a legtöbbet Trump irodájában lehetett látni, ahogy ül, szemben a főnök asztalával. Az évek során Weisselberg Trump egyik legmegbízhatóbb emberévé és legbefolyásosabb tanácsadójává vált. Mar-a-Lagohoz közel vett házat Floridában, ahová hétvégén Trump különgépével repült. Fia, Barry a Trump Organization egyik leánycégénél kapott állást és gyakran DJ-zett Trumpék karácsonyi bulijain, amelyek azon kevés alkalmak közé tartoztak, amikor a mindig mogorva Weisselberg kicsit elengedte magát. 2004-ben Trump valóságshowjának egyik adásában is szerepelt. Amikor pedig főnöke az Egyesült Államok elnöke lett, fiai mellett az öreg könyvelőre bízta üzleti birodalma irányítását.

photo_camera Weisselberg az idősebb és fiatalabb Donald Trump mögött. Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

Barry volt felesége, akit az ügyészség tanúként beszervezett, Batman és Robin kapcsolatához hasonlította Trump és Weisselberg kapcsolatát, akik ugyan nem voltak a szó klasszikus értelmében barátok, de nagyon támaszkodtak egymásra és megbíztak egymásban. Trump akkor is bízhatott beosztottjában, amikor kényes ügyeket kellett elintézni: a volt főnöke ellen forduló ügyvéd, Michael Cohen vallomása szerint legalábbis Weisselberggel együtt találták ki, hogyan fizethetnének Stormy Daniels pornószínésznő hallgatásáért, ahogy azon is együtt dolgoztak, hogyan intézhetnék el, hogy Trump mesterségesen felértékeljék Trump ingatlanjait, amikre így nagyobb hiteleket is föl lehetett venni.

Éppen ezért Weisselberget már hónapok óta rá akarták bírni a nyomozók, hogy működjön velük együtt és segítsen bizonyítani Trump gazdasági trükközéseit.Mindezidáig ez nem sikerült, a vádemeléssel viszont változhat a helyzet. Weisselberg 73 éves, összesen 15 különböző bűncselekménnyel vádolják, köztük csalással, nagy értékű lopással, összeesküvéssel és adócsalással, ha pedig bűnösnek találják, élete végéig börtönbe mehet. Ez a perspektíva könnyen kikezdheti a jó katona lojalitását, Vance államügyész legalábbis ebben reménykedik. Weisselberg egyelőre tagadja az ellene felhozott vádakat.

Most segít, később fáj

Cyrus R. Vance államügyész már három éve próbálja feltárni Trump kétes üzleti ügyeit, a nyomozást viszont valami mindig hátráltatta. Például maga az elnök, aki nem volt hajlandó eleget tenni az idézésnek, hogy adja át az adóbevallását, amit 17 hónap jogi csörte követett. Végül a Legfelsőbb Bíróság idén februárban úgy döntött, hogy Trumpnak át kell adnia a kért iratokat, több millió oldalnyi dokumentumot, amit így elkezdhettek átnyálazni az ügyészségen.

photo_camera Cyrus R. Vance Jr., a főügyész, aki már három éve dolgozik a Trump elleni ügyön. Fotó: MICHAEL M. SANTIAGO/Getty Images via AFP

Trump szerint viszont már azóta tart ellene a “boszorkányüldözés”, amióta 2015-ben a Trump Organization-nek is otthont adó Trump Towerben bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson. A volt elnök korábban radikális baloldali összeesküvésnek titulálta az amúgy demokrata párti Vance nyomozását, a vádemelés után pedig azt mondta, hogy a nyomozás árt Amerikának, az emberek pedig nagyon mérgesek lesznek emiatt. Trump pedig várhatóan mindent megtesz majd, hogy legalább a rajongóit felhergelje az ügyben, a vádemelés ugyanis biztos, hogy a következő nagygyűléseinek központi témája lesz. Ezzel rövid távon még segíthet is Trumpnak a nyomozás, sőt, a volt elnökhöz közeli republikánus források szerint ez a személyes támadás erős motivációt jelenthet, hogy Trump 2024-ben is elinduljon a választáson. Trump a vádemelés után a Fox News-nak azt mondta, már meghozta a döntést a 2024-es indulásáról, de hogy mi az, azt nem árulta el. Az elnökválasztási kampányig viszont nagyot fordulhat még a világ, és ami most még fűtheti Trump demokraták elleni dühét, hamarosan komolyan hátráltathatja, úgy az üzletben, mint a politikában. Ahogy már említettük, a Weisselberg elleni váddal az ügyészség valószínűleg még csak az első bábut mozdította el a sakktáblán, a céljuk az lehet, hogy ebből az ügyből további vádemelésekhez szerezzenek információt, olyan gazdasági bűncselekményekről, amelyekben már Trump is vádlott lehet. Ez nem lesz könnyű, mert Trump híres arról, hogy sem email-en, sem telefonon nem intéz üzleti ügyeket, így a pénzügyi adatokon kívül mások vallomására is szüksége lesz a nyomozóknak.

Viszont akár sikerül valakit rábírni, hogy mártsa be a főnököt, akár nem, Trump cégeinek nagyon rosszat tesz az állandó nyomozás és pereskedés. A Trump Organization 330 millió dollárral tartozik a Deutsche Banknak, és bár a bank csak akkor kötelezné azonnali törlesztésre a céget, ha azt a bankhitellel kapcsolatos csalásban találnák bűnösnek - ez nem szerepel a mostani vádak között -, a nyomozás miatti kockázat miatt így is nehéz lehet majd refinanszírozni a hiteleket. Ahogy újabb nagyszabású szállodanyitások és hasonló üzletek is elmaradhatnak, ha Trump potenciális partnereit elriasztja a per.

Az pedig, hogy a sajtó hónapokig vagy akár évekig is családi cég piszkos ügyeivel lesz tele, nagyon rosszat tehet Trump üzleti zseni imázsának, amire politikai karakterét is felépítette. Trumpot vádolták már orosz összeesküvéssel, hatalommal való visszaéléssel és szexuális zaklatással, de eddig mindent túlélt. Viszont a családi bizniszt ért támadás minden eddiginél jobban fájhat az elnöknek, akár annyira, hogy ne merjen megkockáztatni még egy választási kudarcot.