Családi viszály miatt szedik darabjaira a Dr. Oetker birodalmat

gazdaság
2021 július 30., 14:10

A középkori történelemből megtanulhattuk, hogy ha egy királynak több gyereke is van, akik mind a trónra áhítoznak, akkor az öreg király halála után szinte garantálható a belharc a testvérek között. Ha a király ráadásul halálos ágyán megkérte a már egymásra csúnyán néző fiait, hogy ne acsarkodjanak a trónon, akkor pedig várhatóan már ott a szobában egymás torkának esnek a gyerekek, miután az uralkodó kilehelte a lelkét.

Nos, úgy tűnik, ez nemcsak középkori királyságokra, de modern óriásvállalatokra is igaz, az eurómilliárdokat érő Oetker csoport ugyanis bejelentette, hogy külön cégekre válik szét.

Nem azért, mert ez jó üzleti döntés, vagy mert az egyes szektorokban így nagyobb a növekedési potenciál, hanem mert így talán ki lehet engesztelni a céget haláláig vezető Rudolf August Oetker nyolc gyermekét.

photo_camera Rudolf Oetker, a család pátriárkája. Fotó: TORSTEN SILZ/ddp images via AFP

Az Oetker család pátriárkájának három házasságból jött össze a nyolc örökös, a legfiatalabb és legidősebb gyermeke között 30 év a korkülönbség. Rudolf 1944-ben vette át a nagyapja által alapított céget, miután eltöltött pár évet a Waffen SS-ben. Az Oetker cég felfutásában is nagy szerepe volt a náci vezetésnek, amely amolyan nemzetiszocialista mintavállalattá akarta fejleszteni az 1891-ben alapított, eleinte csak sütőport gyártó céget.

Az Oetker viszont már messze nem csak sütiporokkal, mirelit pizzával és hasonlókkal foglalkozik, a cégcsoportnak van cava-gyára Spanyolországban, sörgyára Németországban luxusszállodája Párizsban és a francia riviérán. A cégcsoport 400 vállalatból áll, 8 milliárd eurót ér, és 36 ezer embert foglalkoztat.

Mielőtt Rudolf August 2007-ben, 90 évesen meghalt, azt kérte 8 gyermekétől, hogy "harmóniában és egyetértésben" vezessék a birodalmat halála után. Ez nagyon nem jött be. A papa halála után a legidősebb fiú, a most 70 éves Richard vette át a cég vezetését. Neki is kalandos élete volt, 25 éves korában ugyanis túszejtők elrabolták, egy másfél méternél is kisebb fadobozba zárták, és ott tartották két napig, amíg meg nem kapták a kért, 21 millió márka váltságdíjat. A 194 centis Richard ebbe az élménybe úgy megnyomorodott, hogy azóta sem tud rendesen járni.

photo_camera Richard Oetker, az idősebb testvérek frakciójának vezetője. Fotó: CAROLINE SEIDEL/dpa Picture-Alliance via AFP

Richard 2017-ig vezette a céget, utána kezdett eldurvulni a konfliktus a körülötte összpontosuló idősebb és fiatalabb testvérek között. Alfred, Carl Ferdinand és Julia Johanna, Rudolf August harmadik házasságából született gyerekei ugyanis nem értettek egyet vele abban, hogy Richard kívülről hozott vezetőt a cégcsoport élére, és nagyobb beleszólást követeltek az üzleti ügyekbe. Ez fajult odáig, hogy inkább úgy döntöttek, szétszedik a vállalatcsoportot.

Az Oetkerben minden testvér 12.5 százalékos tulajdonrésszel bírt. A szétválás után a fiatalabbak megkapják a Henkell & Co. nevű, gyöngyözőbor gyártásával foglalkozó céget, a Martin Braun nevű pékipari alapanyaggyártót, néhány szállodát és a család művészeti gyűjteményét. Az idősebb Oetkerek megtartják a Dr. Oetker márkás fő vállalatot, ami a mirelit pizzákat, süteményporokat és hasonlókat gyártja, a szállodák nagy részét és a sörgyárat. (The Times)