„Hozzám tartozik a saját nevem? És az arcom? Az életem? A történetem? Miért utalnak a nevemmel olyan eseményekre, amikhez nincs közöm? Újra és újra fel kell tennem ezeket a kérdéseket, mert mások továbbra is hasznot húznak belőlem és a traumámból, anélkül, hogy beleegyeztem volna”
– írta Twitterén július végén Amanda Knox, és ezekkel a mondatokkal kezdte az Atlanticon megjelent írását is, amiben azt kifogásolja, hogy a Matt Damon főszereplésével most bemutatott Stillwater című film és annak rendezője, Tom McCarthy abból profitál, hogy gyakorlatilag ellopta a sztoriját, melyben több mint tíz évvel ezelőtt tévesen ítélték el gyilkosságért.
2007 őszén Meredith Kercher, brit egyetemista az olaszországi Perugiaba ment tanulni, ahol összeköltözött három másik diákkal, két olasszal és egy amerikai lánnyal. Két hónappal később, november 2-án egy elefántcsontparti bevándorló, Rudy Guede betört a lakásba, ahol egyedül találta Kerchert. Guedet egy héttel korábban letartóztatták Milánóban, miután betört egy óvodába, akkor a férfinál egy kést is találtak, de elengedték. Guede megerőszakolta Kerchert, majd torkonszúrta és megölte a nála lévő késsel. A tetthelyen mindenhol otthagyta a DNS-ét, az ujjlenyomatait és a lábnyomait, majd Németországba menekült, később pedig beismerte tettét.
„Ebben a történetben én vagyok az amerikai lány, és ha az olasz hatóságok hozzáértőbbek lettek volna, nem lettem volna több egy lábjegyzetnél”
– írta Knox, aki végül tényleg nem lábjegyzet lett, hanem a gyilkosság egyik fő gyanúsítottja. Szerinte az olasz hatóságok még mindenféle bizonyíték előtt felállítottak egy elméletet, miszerint ő és akkori barátja, Raffaele Sollecito ölték meg Kerchert, és amikor már sikerült bizonyítani, hogy Guede volt a gyilkos, a hatóságok még akkor is ragaszkodtak ahhoz, hogy Knox valamilyen módon érintett a történetben. „Guedet csendben elítélték a gyilkosságért egy külön, gyorsított eljárásban, aztán nyolc hosszú éven át én lettem a fő esemény.”
Amanda Knoxot és Raffaele Sollecitót 2009 decemberében első fokon 26 év szabadságvesztésre ítélték. A párt azzal vádolták, hogy 2007. november 2-án éjjel szexre kényszerítették, majd megölték a 21 éves Kerchert: a vádirat szerint késsel szúrták le a lányt, amiért nem volt hajlandó részt venni szexuális játékaikban.
2011-ben a fellebviteli bíróság felmentette Knoxot és Sollecitót, a bíró elrendelte mindkettejük azonnali szabadlábra helyezését. 2007-től 2011-ig Knox négy évet töltött vizsgálati fogságban Olaszországban, a felmentő ítélet után pedig hazament az Egyesült Államokba, ahol folytatta tanulmányait. Újabb két év múlva, 2013-ban azonban az olasz legfelsőbb bíróság megsemmisítette a másodfokú felmentő ítéletet, 2014-ben pedig súlyosította a 2009-es, első ítéletben kiszabott büntetést, Knox 28 év és hat hónapot, Sollecito pedig 25 év börtönt kapott. Rudy Guede ekkor már négy éve, 2010 óta ült börtönben „gyilkosságban való bűnrészesség miatt”, mivel a bíróság ítélete szerint Guede fogta le, Knox és Sollecito pedig több késszúrással megölte Kerchert.
2015-ben, egy évvel a súlyosító ítélet meghozatala után a legfelsőbb bíróság viszont felmentette Knoxot és Sollecitót, a másodfokon hozott ítéletet megsemmisítették, vagyis nem rendeltek el perújrafelvételt.
„Amíg 2007 és 2015 között Meredith Kercher meggyilkolásával vádoltak, az ügyészség és a média kreált egy történetet és megteremtette egy alteregómat, amiben mindenki megerősíthette a félelmét és az erkölcsi ítéletét. Az embereknek tetszett a pszichopata emberevő, a mocskos jégkirálynő sztorija” – írta Knox, hozzátéve, hogy ezt a kitalált valakit azonban nem tudták börtönbe zárni, a rácsok mögött neki kellett elviselnie a „mindent elsöprő magányt”.
Knox úgy fogalmaz, miután felmentették és kiszabadult, „kitaszítottá” vált, és akárhova ment, legyen az a munkahelye, az iskolája vagy egy bolt, mindenki úgy viselkedett vele, mintha ismerné, az alapján, amit gondoltak, hogy csinált vagy nem csinált. „Fényes nappal fenyegettek meg azzal, hogy elrabolnak, hogy megkínoznak, hogy Meredith nevét a bőrömbe vésik. Fehérneműt és bizarr szerelmeslevelet küldtek idegenek. A világon mindenki azt hitte, hogy ismer, és a torz feltételezéseik alapján tartott épp szörnyetegnek vagy szentnek.”
Állítása szerint a börtönben vezetett naplójából részleteket szivárogtattak ki újságíróknak, majd magánéletéről, szexualitásáról, a mentális állapotáról cikkeztek, és bár megváltoztathatta volna a nevét és befesthette volna a haját, inkább úgy döntött, elfogadja, hogy „a világ dehumanizálta és terméket csinált belőle”. Úgy fogalmazott, nem lepte meg, amikor hallott Tom McCarthy új filmjéről, ami a Vanity Fair cikke szerint is az „Amanda Knox-sagaról” szól.
„Mire utal az „Amanda Knox-saga”? Valamire, amit én tettem? Nem. Egy olyan történetre, ami arról szól, hogy Rudy Guede meggyilkolta Meredith Kerchert. A silány rendőri munkára, a hibás törvényszéki vizsgálatokra, valamint az olasz hatóságok elfogultságára és csőlátására utal, akik nem voltak képesek elismerni, hogy hibáztak, és kétszer is tévesen ítéltek el” – írta Knox, aki szerint az, hogy a hatóságok tévesen vádolták meg és ítélték el, azt eredményezte, hogy a média is tévesen mutatta be őt a világnak, ami a mai napig kihat a megítélésére. Állítása szerint őt hibáztatják azért is, hogy Meredith Kercherről időközben mindenki megfeledkezett, nem pedig az olasz hatóságokat vagy a sajtót. De kifogásolta azt is, hogy amikor 2020-ban kiengedték Rudy Guedet, a New York Post a hír címében nem nevezte meg Guedét, csak úgy hivatkoztak rá, mint „a férfi, aki megölte Amanda Knox szobatársát”, mert úgy gondolja, ebben a történetben egyedül az ő nevének nem kellene csak szerepelnie.
„A MeToo-mozgalom fényében egyre többen értik meg, hogy a hatalmi dinamika miként alakít egy történetet. Kinek volt nagyobb hatalma Bill Clinton és Monica Lewinsky történetében, az elnöknek vagy a gyakornoknak? Azzal, hogy a történtekre „Lewinsky-botrányként”, nem ismerjük el a hatalmi különbséget, és örülök, hogy egyre többen utalnak rá „Clinton-ügyként”. Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy a Perugiaban történtekre „Meredith Kercher Rudy Guede általi meggyilkolásaként” hivatkozzanak, én pedig a perifériára kerülnék, ahol ártatlan szobatársként mindig is voltam.”
Knox hozzátette, tisztában van azzal, hogy amit kér, gyakorlatilag lehetetlen, de örülne, ha legalább mindenki megpróbálná megérteni, az, ahogy beszélnek a történtekről, milyen hatással van Kercher családjára, az ő családjára, Sollecitóra és rá.
Tom McCarthy a Vanity Fairnek adott interjújában arról beszélt, hogy bár alapvetően Amanda Knox története inspirálta, végül úgy döntött, a történetet egy „külföldön tanuló amerikai lányról készít sztorit, aki belekeveredik valahogy egy gyilkosságba és börtönbe kerül”. Knox szerint azonban az ő története nem erről szól, mert ő pont hogy nem keveredett bele semmilyen gyilkosságba, egyszerűen csak tévesen vádolták meg és ítélték el. „Ha valóban maga mögött hagyta volna az Amanda Knox-ügyet, ez nem számítana. De akkor miért említ meg engem minden egyes Stillwaterről szóló írás? Miért szerepel a fotóm minden, a filmről szóló cikkben?”
Knox szerint a helyzet valójában csak rosszabb lett attól, hogy a Stillwaterben végül teljes mértékben fikcionalizálták a történetét, mert a filmben szereplő lánynak vele ellentétben volt szexuális kapcsolata a szobatársával, és a lány ad tippet az apjának, hogy ki ölhette meg a szobatársát. Úgy gondolja, ezzel kihagyják filmből a lényeget, vagyis a hatóságok alkalmatlanságát, rá pedig továbbra is rossz fényt vet a film, mert – most spoiler következik, szóval aki megnézné a filmet, és érdekli a poén, kicsit görgessen tovább – a végén kiderül, hogy az Abigail Breslin által alakított főszereplő lány kérte meg a gyilkost, hogy szabduljon meg a szobatársától, de nem gondolta, hogy végül meg fogja gyilkolni.
Knox szerint az, ami valójában történt, érdekesebb a fikciónál, mert a valóságban a hatóságok már korábban őrizetbe vették az igazi gyilkost, és Rudy Guedet már azelőtt elítélték, hogy Knox tárgyalása elkezdődött volna. Szerinte azzal, hogy McCarthy a történetében eltörli az ártatlanságát, és eltörli a hatóságok szerepét a téves elítélésében, megerősíti a képet, hogy mégis bűnös lehet.
„Soha nem kértem, hogy közszereplő legyek. Ezt a döntést az olasz hatóságok és a média hozta meg helyettem. Amikor pedig felmentettek és kiszabadultam, a média és a társadalom nem engedte, hogy újra magánember legyek. (...) Nincs más választásom, mint elfogadni a tényt, hogy egy olyan világban élek, ahol az életem és a hírnevem szabadon hozzáférhető, hogy eltorzítsa a mohó tartalomgyár. (...) A világ nem szörnyekkel és hősökkel van tele, hanem emberekkel, akik rendkívül összetettek. Közéjük tartozik Tom McCarthy és Matt Damon is, akiknek biztos vagyok benne, hogy nem volt rossz szándékuk. Ez is számít.”
(Nagy kép: Amanda Knox 2019 júniusában egy Modenában tartott panelbeszélgetésen - Fotó: Vincenzo PINTO / AFP)