Merkely Béla szerint nem kell tülekedni a harmadik oltásért

POLITIKA
2021 augusztus 05., 09:01

Merkely Béla kardiológus professzor nem tart attól, hogy a delta variáns súlyos járványhullámot okozna Magyarországon. A professzor szerint - akinek ez nem szakterülete, mégis állandóan rá hivatkozik a kormány - "halmozott fertőzés csak a nem oltott populációban lehet".

link Forrás

Ez amúgy a jelen tapasztalatok alapján igaz lehet, az amerikai és brit adatok szerint most szinte csak olyanok fertőződnek meg, akik nincsenek beoltva, az új fertőzöttek között elenyésző azok aránya, akik már megkapták a védőoltást.

Merkely, aki Fürjes Balásszal, a főváros és agglomerációja fejlesztéséért felelős államtitkárral beszélgetett, azt is mondta, hogy a fiataloknak és a terhes anyukáknak "egyértelműen nem ajánlja" a harmadik oltás beadását. A kormány némi összevissza beszélés után két hete engedélyezte általánosan a harmadik védőoltás beadását, bár az valójában orvosilag csak a veszélyeztetetteknek, illetve Magyarországon a kormány oltási politikájának sajátosságai miatt az erre kevéssé alkalmas Sinopharm oltással oltott hatvan éven felülieknél indokolt.

Ehhez képest a hatályos magyar szabályozás szerint bárki kérheti, akinek a második oltása óta eltelt legalább négy hónap - még az mRNS-oltással, vagy a gyakorlatban nagyon is hatásosnak bizonyult vírusvektoros vakcinákkal - ilyen a Szputnyik és az AstraZeneca - oltottaknak is. (Via 24.hu)