Perintfalvi Rita teológus szerint politikai üzenete van annak, hogy a pápa csak pár órát tölt el Magyarországon

szeptember 11., szombat 8:05
1

A magyar katolikus egyháznak állást kellett volna foglalnia és fel kellett volna szólalnia a melegek és a menekültek védelmében is – ebben egyetértett a Deutsche Wellének nyilatkozó Perintfalvi Rita teológus-aktivista és Lukácsi Katalin hitoktató, politikus. Mindketten kritikusak a magyar katolikus egyház bizonyos döntéseivel szemben, szerintük Ferenc pápát sem úgy kezelik itthon, ahogy az egy katolikus egyházfő esetében elvárható lenne. És mindketten úgy gondolják, hogy a női egyenjogúság terén is van még bepótolni valója a magar katolikus közösségnek.

Lukácsi, aki korábban a KDNP színeiben politizált, azt mondta, hogy amikor a kormányközeli nyilvánosság elkezdte „ócsárolni a pápát” – miután az többször is a menekültek megsegítésére szólított fel –, akkor kezdte azt érezni, hogy választania kell, hogy „jó keresztény” akar lenni, vagy „jó KDNP-s”. Úgy fogalmazott, egyértelmű volt számára: „Krisztushoz akarok tartozni, nem Orbán Viktorhoz”. Szerinte ahogy a sajtónak, úgy az egyháznak is feladata, hogy kritikusak legyenek a mindenkori hatalommal.

Perintfalvi Rita szerint „nem véletlen”, hogy a pápa csak néhány órát tölt el Magyarországon a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus keretein belül. Úgy gondolja, „ennek politikai üzenete van”. Arról is beszélt, hogy a kisebbségek, „a homoszexuális emberek, vagy az LMBTQ emberek ellen elkövetett mindenfajta társadalmi diszkrimináció esetén az egyháznak fel kell emelnie a szavát”.

Ferenc pápa szeptember 12-én, vasárnap tart szentmisét Budapesten, a Hősök terén.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt