Terrorizmus vádjával elítélték Paul Rusesabaginát, a ruandai népirtás kevés hősének egyikét

szeptember 20., hétfő 11:26
1

Bűnösnek találta a ruandai bíróság az ország leghíresebb disszidensét, az 1994-es népirtás idején százak életét megmentő Paul Rusesabaginát. A hutu Rusesabagina az etnikai tisztogatás őrületében is az üldözött tuszik és hutu támogatóik segítségére sietett - részben érintettként is, mivel a neje tuszi. Hősiességéért a hutu rezsim bukása után hazájában is hősként ünnepelték, világhírét pedig tovább öregbítette, hogy történetéből Oscar-jelölt filmet forgattak Hotel Ruanda címen.

Paul Rusesabagina 2020. szeptember 14-én, elhurcolása után az első bírósági meghallgatásán pere előkészítő ülésén. Fotó: STRINGER/AFP

Rusesabagina, aki időközben elhagyta hazáját, az 1994-ben hatalomra került tuszi elnök, Paul Kagame legnevesebb bírálója lett. Kagame 27 éves országlása alatt egyre diktatórikusabb rendszert épített ki, elnyomva minden ellenzékét és kritikusát.

Kagame ezért egy ideje már azzal vádolta Rusesabaginát, hogy csak kitalálta hősies történetét, valójában pedig a hatalmát megdönteni készülő lázadócsoportokat pénzel és fegyverez fel.

Rusesabagina ellen azután emeltek vádat, hogy a ruandai kormány gyakorlatilag elrabolta. Rusesabagina tavaly már Texasban élt, amikor a ruandai kormány ügynökei megtévesztéssel rávették, hogy szálljon velük repülőre Dubajban, ahonnan Kigaliba, Ruanda fővárosába hurcolták. Ott aztán egy titkos börtönben kínozták és vallatták, majd magánzárkába zárták. Eleinte még azt se engedték, hogy ügyvédjével találkozzon. Később ügyvédei szerint nem engedték neki, hogy bizalmasan tárgyaljon velük a védelem stratégiájáról.

Ebben az igazságosnak nem nevezhető eljárásban találta most bűnösnek a bíróság kilenc vádpontban. A bíróság szerint Rusesabagina nem szimplán támogatott egy lázadócsoportot, hanem "tagja volt a terrorista csoportnak". Rusesabagina, aki az eljárás folyamán többször is bojkottálta a tárgyalást, a hétfői ítélethirdetésen se jelent meg.

Rusesabagina vezető szerepet vállalt a Ruandai Mozgalom a Demokratikus Változásért nevű ernyőszervezetben, amely különböző disszidens ellenzéki csoportokat fog össze, és amit a ruandai kormány azzal vádol, hogy ennek a mozgalomnak a fegyveres szárnya az a Nemzeti Felszabadítási Front, amit kilenc ruandai halálát követelő fegyveres támadásokkal gyanúsítanak. (Via The New York Times)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt